Avagy magyar tengerre magyar vadászt!

Április elseje a bolondok napja, ilyenkor hagyománya van a jó szándékú tréfáknak, ugratásoknak. Magam is törtem a fejem, hogy mivel szedhetném rá hűséges olvasóinkat úgy, hogy az ne legyen bántó. El is kezdtem írni az ugratós posztunkat, de csak ennyire jutottam:

„Mint ismeretes, új kitüntetés alapításáról döntött a vadászkamara elnöksége. A kitüntetés elnevezése: a Vadászkamara Érdemérme. Elnökségi forrásaink nevük elhallgatását kérve egybehangzóan megerősítették: a kitüntetést az a vadászkamarai tisztségviselő kaphatja meg, aki egyrészt még nem rendelkezik legalább két másik kitüntetéssel, másrészt öt korsó sör elfogyasztása után, négyszemközt is képes röhögés, káromkodás és szemlesütés nélkül azt mondani, hogy a vadászati törvény jogtörténeti jelentőségű módosítása során jó kompromisszum született, esetleg képes megszervezni egy vadásznapot úgy, hogy a programok között nem szerepel a főzőverseny.”

Szóval itt tartottam, de beláttam, hogy nem lesz ez így jó, ugyanis az áprilisi tréfa akkor igazán ütős, ha legalább icipicit hihető. Azt pedig (öt sör nélkül) senki nem gondolhatja komolyan, hogy az említett feltételeknek bárki is megfelelne.

Voltak más ötleteim is, de az élet közbeszólt: megjelentek a 2017. március 1-től érvényes vadászterületi határokra vonatkozó hatósági ajánlások.

Nem kellett sokat keresgélni, hogy állatorvosi lóra találjak az új területek között: napkelet felől a magyar tenger nyaldossa partjait a 203010 kódszámú Gazdász Vadásztársaságnak, ami enyhén szólva nem kedvezményezettje a változásoknak. A haszonbérleti ciklus végéig még így fog elterülni a terület a messzi Zalában:

Nem tudni, ki mindenki vetett szemet a terület egyes részeire, de befolyásos emberek lehettek, mert szegény vadászterület majdnem úgy járt, mint a sajt, az osztást levezénylő róka kezében:

Elnézést a kép minőségéért, de hát ilyen térképre futotta az államnak. Szóval addig ment a szeletelés, amíg a vadgazdálkodási egység területe 3000 hektár alá csökkent. Ezen a ponton más országokban talán megremegett volna az olló a szabdalást végzők kezében, de a magyar hivatalnokokat nem ilyen fából faragták. Nem hiába szól a mondás úgy, hogy akinek a Jóisten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az ész ebben az esetben kreativitással és határtalan jóindulattal járt kéz a kézben: ezért amit elvett balról, azt visszaadta jobbról, vagyis a vadászterület keleti határát mélyen betolta a partról a Balatonba… Ahogy a szöveges határleírás fogalmaz: „a Balaton víztestén át” fut a határ, így sikerült a területét egészen 3467 hektárig duzzasztani. Ránézésre ennek úgy a fele lehet a szárazföld, tehát kb. 1700 szárazföldi hektáron kellene vadgazdálkodni a jövőben, a hűs habok után meg csak fizetni az államnak a haszonbérleti díjat. Előre. Ami azért tragikus, mert egymilliószor hallottuk, hogy a vadászterületek minimális területnagysága azért 3000 hektár, mert ennél kisebb területen csak vadászni lehet, de vadgazdálkodni nem. A statisztika azért teljesül, a terület papíron bőven 3000 hektár feletti marad. Van azért jó oldala is a „Balatonosításnak”, a jelentős vízfelület tulajdonjogával járó szavazati lehetőséggel élve az állam gyakorlatilag királycsináló szerepbe kerül a haszonbérlő kiválasztása során, és ez jó. Mármint a királycsinálóknak.

Ezek után gyanakodva tekintek mindenkire, aki a vad (mint nemzeti kincs) szükségleteit szem előtt tartó, szakmai alapokon nyugvó terület-kijelölésekről szónokol, ahol „elkerülhetetlenek a súrlódások”, de nincs félni valója annak, aki tisztességesen kezelte a rá bízott vadászterületet.

A fenti ajánlást ugyanis komolyan gondolták. Igaz, viccnek azért durva lenne…