A blogbejegyzéseink írása közben igyekszünk megőrizni az optimizmus lángját, és időnként fel is rázzuk egymást, nehogy – belefeledkezve a panaszkodásba – elmenjünk a pozitívumok mellett, hiszen ezeknek örülnénk mindannyian. Pusztán a beolvasás nem lehet célja az írásnak. Legalábbis nem ezt kell eredménynek tekinteni. Ezt a szellemiséget nem feledve sem sikerül dicshimnuszt írnom a kitüntetési rendszerről.

Mivel az OMVK küldöttközgyűlése megszavazott egy új kitüntetést, amit a „Vadászkamara Érdemérme” névre keresztelt, muszáj a plecsnipiacot egy kicsit áttekinteni, mert ebben a kérdésben is áldatlan állapotok uralkodnak. Nézzük először a jelenlegi helyzetet.

Az alapelvét tekintve háromféle kitüntetést ismerünk a vadászati közéletben. Az első az állami kitüntetés, amiről szeretnénk azt hinni még ma is, hogy elsősorban érdem alapján osztogatják őket, és csak másodlagos a politikai lojalitás. A második az OMVV és az OMVK kitüntetései, amelyek önköltségesek, a megyei szervezetek terjesztik fel rájuk az érdemesnek ítélteket. A harmadik a fizetős kitüntetések csoportja, amelyeknek elsősorban nem a kiállító szervezet általi megbecsülés adja az értékét, hanem azoktól egy gesztus, akik kifizetik az árát.

Az állami kitüntetések (különböző Magyar Érdemkeresztek, Magyar Nemzeti Vadászrend stb.) megítélésének folyamatáról csak annyit tudunk, hogy egy kuratórium dönt a megtiszteltek személyéről, amelynek a tagjait nem ismerhetjük. A legjelentősebb „Magyar Nemzeti Vadászrend” kitüntetést legutóbb Semjén Zsolt kapta meg. Semjén úr megítélése az elmúlt időszakban ellentmondásossá vált, amit – cinizmus nélkül mondom – még ma is inkább pozitívumként kell emlegetni, mert ez azt jelenti, hogy még mindig van, amit a javára írhatunk. Miután megkapta ezt a kitüntetést – immáron három éve – azóta senkinek nem ítélték oda, ami egyszerre kínos, és egy kicsit humoros helyzet is. Uraim, ott a kuratóriumban! Mitől félnek? Talán attól, hogy vajon Semjén Zsolt után ki lehet egyáltalán méltó egy ilyen kitüntetésre? Az igaz, hogy ilyen alapon valóban nehéz a feladat, hiszen a Jóistent mégsem lehet kitüntetni. Egyrészt ha ez tényleg egy életműdíj – ami a leírásban is szerepel – akkor bizton állítom, hogy az erre érdemesek egész hada volna, aki megkaphatná, másrészt azt egyszerűen nem merem feltételezni, hogy azért nem ítélik oda senkinek, mert a Semjén úr esetleg megsértődne. Szakítani kellene végre a személyi kultusz idejéből ismert – önként vállalt – szolgalelkűséggel, mert ez kínos mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogy a Semjén úrnak is. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy fél mindenki attól, hogy a Semjén úrról a méltatáson kívül mást írjon, mint a tűztől. Csak azért fogjuk megszegni ezt a szabályt, hogy bebizonyosodjon, amit a Hofi annak idején a pártelit, és az ő humoruk kapcsán mondott: „Nem kell betojni elvtársam. Maga nem...de odafönt értik” Rögtön meg is ragadnám az alkalmat, hogy kifogásoljam, miszerint a Semjén úrnak nincs idehaza is „Az év jogalkotója díja”. Brezsnyev elvtársnak annak idején csak két kitüntetése hiányzott. A „Hős anya” és a „Tiszta udvar, rendes ház”. Mi lett belőle? Lerohanta Csehszlovákiát. Szóval.....csak „Éberség elvtársak! Éberség!”

A kamarai kitüntetések kapcsán, elsőként érdemes felidézni, hogy egy kitüntetés értékét az adományozók által képviselt, mögöttes érték, tekintély vagy cél adja. Az OMVK küldöttközgyűlésén azzal a szándékkal szavazták meg a „Vadászkamara Érdemérme” elnevezésű kitüntetés alapítását, hogy a tagság a kitüntetési rendszer „módosítását” szorgalmazta. A „módosítás” kifejezés hallatán akár fel is lélegezhetnénk, hiszen olyan sokan szorgalmazzák mindezt, azonban érthetetlen, hogy miért kerül egy újabb plecsni kiosztásra „módosítás” gyanánt. Egy pozitívuma azért lesz ennek az érdeméremnek: kifejezetten hangsúlyozzák, hogy nem csak vadászok kaphatják meg! Van más kitüntetés is, ahol nincs leszögezve, hogy csak vadásznak járhat, de itt talán végre visszaköszön, hogy a vadászatért nem csak azok tudnak tenni, akik valamilyen fegyvert fognak a kezükbe, hanem azok is, akik például évtizedek óta gondozzák a vadászházat, hogy abban jól érezzük magunkat, vagy éppen az állatvédőkkel való csatározás során mellénk állnak dacára annak, hogy nem vadászok.

A Hubi keresztekről is essen szó. Ezeket a kitüntetéseket üzleti tevékenység keretében állítja ki a szebb időket is látott Vadászati Kulturális Egyesület. Sokan nagyon nem szeretik a „fizetős” kitüntetéseket, én azonban azt mondom, hogy önmagában ezzel a „beszerzési móddal” nincs semmi baj. Ha egy baráti társaság úgy gondolja, hogy egy arra méltó személyt szeretnének megbecsülni egy ilyen Hubi keresztel, akkor legalább van egy módja azok megbecsülésének is, akik enélkül – például egyszerű hivatásos vadászként – az életben nem kapnának semmilyen központi plecsnit. A Hubi keresztekkel egy nagy baj van. Méghozzá az, hogy a pénzen kívül semmilyen egyéb feltételnek nem kell megfelelni hozzá. Le kell írni négy sorban hogy „etikus vadász” az illető, kiemelkedő munkát végzett (?) aminek azért nem kellene annyira kurrens dolognak lennie, hogy plecsni járjon érte. Aztán tejelni kell, és kiszemelni az ünnepi alkalmat. 1993 és 2013 között – vagyis húsz év alatt – egy ilyen plecsnit vontak vissza, a nógrádi „medve kilövőét”. Évi átlagban 198 db Hubi kereszt került kiosztásra, vagyis 1993-óta 4560 db ami 23 év alatt összesen – mai értéken számolva – 136,6 millió forint bevételt jelentett a VKE-nek. Ha figyelembe vesszük a mortalitást ezalatt a 23 év alatt, akkor is azt mondhatjuk, hogy a vadászok 7,5%-nak jelenleg is van valamilyen Hubi keresztje. Ehhez hozzájönnek a jelenleg is létező kamarai és védegyleti kitüntetések, az államiak, és most még a módosításnak értelmezett Vadászkamara Érdemérme is, amiből évi 60 db-ot lehet kiosztani. Lenne, aki úgy nézne ki, mint egy szovjet tábornok, ha az összes plecsnijét felvarrná a vadászöltönyére.

Mivel az olvasóink igénylik a javaslatokat – aminek igyekeztünk mostanáig is megfelelni ahol a cikk témája lehetővé tette – lássuk átláthatóbb, és követhetőbb formában, milyen változásokat látnánk üdvözítőnek.

• Mivel a kitüntetések sokasodnak óhatatlanul inflálódik az értékük. Az nyeri majd ezt a – az OMVK és a VKE között állítólag létező – kitüntetésfialó versenyt, aki valami olyat tud erkölcsi értékként mögé tenni, ami igazi megbecsülést jelent. Erkölcsi érték nélkül egy ilyen kitüntetés tényleg csak egy plecsni marad. Javaslom, hogy az OMVK a honlapján indítson egy szavazást arról, hogy kik legyenek a kitüntetéseket odaítélő kuratórium tagjai. Bizonyára sokan tudnának olyan neveket sorolni, akiktől megtiszteltetésnek éreznék, ha egy kitüntetéssel becsülnék meg a munkájukat. Szükség lenne tehát, egy olyan kuratóriumra, amelynek a tagság véleménye alapján is köztiszteletben álló személyek a tagjai. Nem a mennyiségben kellene versengenie tehát a kamarának, hanem a minőségben!
• A beterjesztők írják le az érintett vadásztárs vadászútját részletesen, mert az alapján a négy sor alapján, amit a VKE feltételül szab, nevetséges bárkit is méltatni. Mindez legyen nyilvános, hiszen ha valaki az érdemei, és a példamutató vadászélete alapján valóban megérdemli a megbecsülést, az álljon példaképként mindenki előtt. A vadászút ismerete elősegíti a kitüntetett közmegbecsülését is.
• A kamara gyűjtse össze, és tegye közzé a honlapján, hogy kik kaptak kitüntetést. Ha ez a VKE-nek civil szervezetként nem okoz gondot, talán a kamara is megbirkózna vele. Normális esetben büszkének kellene lenni rájuk, és nem rejtegetni őket.
• Az Országos Erdészeti Egyesület Kitüntetési Szabályzatában foglaltakhoz hasonlóan javasoljuk, hogy úgy az OMVV és az OMVK, mint a területi szervezetek elnökségi tagjai mandátumuk időtartama alatt ne legyenek érdekképviseleti kitüntetésre javasolhatóak akkor sem, ha a kitüntetést például nem elnökségi tagként, hanem más minőségükben kapnák. Nagyon visszatetsző például, amikor egy megyei kamarai tisztségviselő önmagát, mint vadásztársasági elnököt javasolja kitüntetni.
• Maguk a jelöltek ne vehessenek részt a kitüntetettekre történő javaslattételi eljárásban.
• Végezetül pedig azt kérjük, hogy a kamara hozza létre az „Év jogalkotója” címet. Ennek az átadására kiváló alkalom lehetne a FeHoVa, ahol minden szervezetnek lehetősége lenne a nagy plénum előtt kifejeznie a tiszteletét a megbecsülttel szemben. Lehetne például mindenhol tust fújatni a kürtösökkel, mert a legutóbbi FeHoVán csak a csarnok felének sikerült ezt megoldania.