A parlament elfogadta a „gránit szilárdságú”, az „Alaptörvénynél erősebb alapokon nyugvó”, „jogtörténeti jelentőségű”, „a világ a lábaink előtt hever” új vadászati törvényünk módosítását. Az apátiában ott tartunk, hogy a gyanúsan pontosan meghatározott területméretet és arányokat érintő változásokra – amelyekről ordít, hogy valakinek a célzott érdekeit szolgálják ki vele – fel sem kapja az ember a fejét. Van azonban egy rész, amely bicskanyitogatóra sikerült.

„A Vtv. 37/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(2) A hivatásos vadász munkaköri feladatainak ellátásakor, illetve a vadász vadászata során éjjellátó keresőtávcsövet is használhat."

Ezt a merényletet – amely indoklása természetesen plébánosi áhítattal a vad védelméről értekezik – Győrffy Balázs agrárkamarai elnöknek, a Magyar Vadászatért Érdemérem birtokosának köszönhetjük, akit ebbéli szándékában az ellenzéki Magyar Zoltán úr is támogatott.

Arról, hogy az urak melyik párthoz tartoznak, nem írok, mert ahogy mondani szokták: „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”. Ami tehát a derék képviselő uraknak nem sikerült az egészségügy vagy az oktatás terén, azt a vadászat (amelyről tudjuk, hogy összehozza az embereket) éjjellátó-koalíciója megoldotta. Ez az a pont, amikor a szekértáborok képviselő felszisszennek, és jobb híján a stílusomon kezdenek majd háborogni, ahogy azt tették a vadásztársam és barátom előző posztja miatt. Nos. Itt mindjárt az elején szeretném őket kiszolgálni. Tehetnek egy szívességet! Remélem értik! Lássuk az előzményeket.

Amikor a derék Győrffy úr kitalálta (vagy inkább benyújtotta) ezt a javaslatot, neki és még két országgyűlési képviselőnek írtam levelet. Magyar Zoltánnak és Sallai R. Benedeknek. Ebben a levélben azt kértem, hogy ha már a vad védelmére vagy a biztonságra hivatkoznak – amely olyan altató, mint a közismert Hofi kabaréban a „kapacitás, a volumen, az üzemi demokrácia éves szintje....” – akkor legalább azt a szót tegyék a javaslatba, hogy „binokuláris”, vagyis csak olyan éjjellátó keresőtávcső legyen használható, amelynél két különálló optikán keresztül lehet a világot szemlélni. Természetesen meg is indokoltam a javaslatot.

A monokuláris keresőtávcsőnek hazudott eszközök egy részét a valóságban úgy használják, hogy egy közdarabbal a céltávcső elé vagy helyére rögzítik. Ezt a mozdulatot egy minimálisan dörzsölt – szigorúan még Széchenyi meleg lábnyomában járó – „vadász” természetesen már a lesen végzi el, így ha ezt megelőzően valaki ilyen eszközt találna nála, hatvanas pulzussal, elsőáldozói tekintettel tudja azt hazudni, hogy ő ezt bizony csak keresőtávcsőként használja. Hogy ez a megállapítás mennyire nem az én agyam szüleménye, azt mindannyian tudjuk. Ez az elmúlt tíz év valóságos tapasztalata! Természetesen nem is tudunk olyan esetről, amikor valaki lebukott volna ezzel a módszerrel. Erről tehát tájékoztattam a képviselő urakat, illetve még másról is.

 Az éjjellátó céltávcsövek használata nem csak a vadból csinál végletesen egy céltárgyat, hanem az aljas emberek szimbolikus eszköze is. Mindannyian tudjuk, hogy a vadásztársaságok jelentős részénél az a rendszer működik, amely szerint a trófeás vadat egy kvóta alapján aszerint ejthetik el a tagok, hogy kinek sikerül mindez először. Ekkor a tehetségtelen réteg, akiknek semmi nem elég, felteszi az éjjellátót a céltávcső elé, és a vadásztársaikkal szemben tisztességtelen előnyökhöz juttatja magát. Eközben persze mindenki azonos tagdíjat fizet. Erről is tájékoztattam a képviselő urakat, ami persze újfent hatástalan maradt. Ennél a résznél jutott eszembe az egyik vitám, amit egy cinikusan vihorászó vadászboltossal folytattam. Ő teljes magabiztossággal állította, hogy ha tudnám mennyi politikusnak adott el éjjellátó céltávcsövet, akkor én is olyan biztos lennék benne mint ő, hogy hamarosan születik egy kiskapu a használatukra. Így persze az ember jobban kezdi megérteni, hogy mi megy itt. Lássuk a derék képviselő urak érveit!

Azt állítják, hogy ettől nagyobb lesz a biztonság. Lássuk, nagyobb lesz-e a biztonság!

Ugye emlékeznek a múlt heti esetre, amikor az egyik olasz vadász lelőtte a lesen mélázó társát? Azt viszont – nyilván véletlenül – talán nem tudják, hogy ez a derék ember egy éjjellátó hőkamerás céltávcsővel, célzott lövéssel ölte meg a szerencsétlen barátját. Ködben! Mert ez az eszköz erre is alkalmas, szemben a hagyományosnak számító éjjellátókkal.

Sokszor hangzik el az az érv, hogy semmi különbség nincs a fegyverlámpa és az éjjellátó megítélésében. Ilyenkor legkevesebb féltucat érvet szoktunk felhozni ennek cáfolatára, de ez a baleset egy újabbat szült. Ha a derék taljánnak csak fegyverlámpája lett volna, akkor biztosan mondhatjuk, hogy ködben eszébe sem jutott volna cserkelésre indulni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy lámpával vadászni ilyenkor lehetetlen. A hőkamerával azonban lehetséges! Ismét ott tartunk, hogy ez az eszköz a vadászember gyarlóságának kiszolgálója, amely lehetővé teszi, hogy ne állj meg akkor, amikor amúgy erre kényszerítene a természet.

A másik érv, a vad védelmére hivatkozik. Ettől fordul fel talán a leginkább az ember gyomra. Nem elég, hogy a vadat nappal folyamatosan zavarják a mezőgazdasági gépek, a kirándulók, az agancsgyűjtők, a gombázók stb. most már éjjel sem hagyjuk őket nyugton. Nem vagyok természetesen meglepődve, hiszen a vadászati ipar szereplőinek, és a politikusok egy részének az a fétise, hogy mindennek az irányításuk alatt kell lennie, vagyis mindenből kiöljék a spontaneitást. Így a vadászatból is! A vad akkor, ott, és úgy pusztuljon el, ahogy ők akarják. A tervek úgy valósuljanak meg, az érdekeik úgy és akkor érvényesüljenek ahogy, és amikor ők akarják. A természet, a vadállomány lehetőleg folyamatos kontroll alatt legyen, annak mozgástere pontosan behatárolt legyen, és nem fogadható el semmi ami az előzetes kalkulációt veszélyezteti. Manipulálnak minket, és úgy „en bloc” mindent maguk körül. Pontosan tudják, hogy a túlméretezett magyar közöny miatt szinte bármit meg lehet tenni.

A fentiekkel tisztában vannak a képviselő urak is, hiszen még egyszer mondom, ez nem egy privát értelmezés, hanem az évtizedes tapasztalat. Természetesen mindezt így szerették volna, mert köztudomású, hogy a politikai arisztokrácia köreiben az éjjellátózás egy hétköznapi jelenség. A képviselőink ugyanazzal a szájukkal, amellyel mások számára jogosulatlan előnyök megszerzése mellett érvelnek, vadásznapokon az áhítatról beszélnek. A vad védelméről prédikálnak, avatnak, koszorúznak, a természetvédelem fontosságáról. Beszélnek, a több erdőzúgásról, Széchenyiről és Kittenberger Kálmánról. Sőt, még Fekete Istvánt is a szájukra veszik, akinél gyermekibb jószándékkal a vadászat iránt csak nagyon kevesen bírtak a magyar történelemben. Pff...