Az első gondolatom az volt, hogy mindössze egy mondat lesz ez a cikk. „Szombaton Győrffy Balázst a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét – egyben parlamenti képviselőt – a vadászati törvény elfogadásában szerzett érdemeire való hivatkozással kitüntették a Magyar Vadászatért Érdeméremmel a Pápán megrendezett Veszprém megyei Vadásznapon”. Úgy gondoltam, hogy ennyi elég lesz, mert mindenki egytől egyig magától is gyanakodni fog, hogy itt valami tudatmódosító anyagot adhatnak kézről kézre a képviselőink, vagy szimplán csak mindannyian megőrültek. Végül arra jutottam, hogy mégis csak polemizálok ezen egy kicsit, és sorra veszem, hogy vajon van-e valami, amit vadászként a Győrffy úrnak köszönhetünk.

Az új vadászati törvény kizárólag a kiadásainkat növelte, és egyetlen lépést sem tartalmaz, ami a bevételi oldalon nyújtana segítséget. Ha ezt nem, akkor vajon mégis mit köszönhetünk neki? Esetleg azt, hogy egészen ravasz módon a végszavazás előtt két nappal beletették a vadkáralapot a törvénybe, aminek köszönhetően 2017-ben kétszer kell a vadkárt kifizetni? Vagy esetleg azt, hogy 2018-ban a bérleti díjakat is kétszer kell kifizetni? Esetleg azt, hogy az ún. polgári társadalom zászlaja mellett a dráguló vadászatot olyan politikai, és gazdasági érdekek pénzügyi képességeire szabták, amivel az átlagembertől a tehetős hiénák kezébe vándoroltatják a vadászati jogot? Vagy azt, hogy felismerték, miszerint ki lehet használni, hogy az EU átlagbérhez képest a béka segge alatt élő társadalomban itt a soha vissza nem térő alkalom ismét elitizmussá tenni a vadászatot ahelyett, hogy a cél az lett volna, hogy minél többeknek elérhető maradjon a közös szenvedélyünk? Aztán rájöttem a megoldásra, mert eszembe jutott egy anekdota.

„Lenin bácsi egyszer a városban sétált, miközben a közelben, egy körbekerített játszótéren gyerekek labdáztak. Egyikük váratlanul egy nagyot rúgott a labdába, ami átrepült a kerítésen, egyenesen Lenin bácsi elé. A gyerekek kérlelni kezdték őt: „Bácsi kérem, dobja vissza a labdánkat!” Lenin bácsi fölrezzent gondolataiból, körülnézett, majd lehajolt, és visszadobta a gyerekeknek a labdát, pedig agyon is lövethette volna őket mind egy szálig! Hát ilyen remek ember volt Lenin!”

Anélkül, hogy a két személy között párhuzamot vonnék, rájöttem, hogy erről van szó. Ezzel a kitüntetéssel azt köszönik meg a vadászkamara képviselői, hogy bár kormánypárti képviselőként, a gazdalobbi erős embereként „közénk is lövethetett” volna, ehelyett csak két fülest és egy seggberúgást kaptunk, ami ebben a szánalmas tragikomédiában és a vezetőink világnézetében valóban kitüntetésért kiáltó eredménynek mutatkozhat.

A Győrffy úr szerintem is kitüntetést érdemel. Olyan munkát végzett a maga területén, amiért megérdemelné. Eredményesen működteti és modernizálta a NAK-ot, kiherélte a vadászokat a gazdák egy részének legnagyobb boldogságára. Mindezért a gazdák joggal tüntethetnék ki. Ő azt és úgy tette, amire mi csak vágyunk évtizedek óta a mi kis szocializmusban ragadt kamaránk kapcsán. Na persze egy másodpercig se higgye, hogy ez a kitüntetés valódi megbecsülést jelent, és valóban neki szól. A székének szól! Vagy egyszerűen egy telefonnal elintézték, hogy megkapja ezt a plecsnit, vagy valóban szabályszerűen, az elnökséggel szavaztatták meg, vagyis a többi megyei elnök sem érezte úgy, hogy a helyi panaszáradatra tekintettel talán mégsem volna mindez szerencsés. Amikor kiderült, hogy elfogadta, először a röhögés fojtogatott, mert ezek szerint a Győrffy úr nem tudja, hogy vele csak addig fognak az urak parolázni, amíg hatalma és befolyása van. Ha ez megszűnik, meg sem fogják ismerni az utcán! Lehet, hogy mi külön emberi faj vagyunk, mert a számomra érthetetlen, miért kell valakinek egy olyan plecsni, amiben – a Győrffy úr is tudja – hogy az égvilágon semmi, igazán a személyének szóló megbecsülés nincs. Színjáték, műsor, mesterkélt, és képmutató bájolgás az egész. Sokat nem tudtam volna felajánlani, de egy posztot mindenképp, ha azt mondta volna, hogy: „Köszönöm uraim, nagyon kedvesek, de nekem nem az önök érdekeit kell képviselnem, ezért ezt a kitüntetést nem fogadhatom el”. Ezután is itt ülnék, írnám ezt a cikket döbbenten, hogy „Ez a Győrffy micsoda ember!?” Na és ezt a mondatot magamban valóban kitüntetésnek szántam volna. A Győrffy Balázst joggal lehet tisztelni a teljesítményéért. De a vadász oldaláról nézve kizárólag csak ellenfélként!

Ez a kitüntetés mire enged következtetni? Miután a vadászati törvényt megszavazta a parlament, és kiderült, hogy eladtak minket, akkor felmerült, hogy a mi kamarai képviselőink talán próbálták az érdekeinket védeni, de könnyűnek találtattak, mert a gazdák, és a politika erősebbnek mutatkozott. Egy gyengébb pillanatomban ennek a változatnak is adtam esélyt, holott pontosan tudom, mindez csak egy féligazság. Ez a kitüntetés viszont világosan mutatja, hogy szó nincs erről. Az új vadászati törvény az összekacsintásból született, a jobb sorsra érdemes vezetőink pedig sokkal inkább próbálják a jelenlegi politikai rendszerben a saját karrierjüket építeni, helyezkedni, a helyüket bebiztosítani, mint hogy a vadászok érdekei mellett kardoskodnának. Folyton azt halljuk, hogy vegyük tudomásul, a vadászat drága dolog, és akinek nincs pénze, az ezután nem fog vadászni, és ez így van jól. Mondják mindezt egy állami erdészet vezetői székéből, az állam feneketlen zsebével a hátuk mögött. Nem szégyellik, amikor a pórnép felé védik az új verdiktet, azoknak, akiktől talán lepottyanhat valami alamizsna, egyengethetik a karrierjüket és alázatosan kitüntetik őket. Ezt ne feledje el senki, amikor a kasszához kell fáradni jövőre, és az azt követő évben is, amikor a vadkáralapot kell feltölteni, illetve a bérleti díjat kell kétszer kifizetni, vagy amikor az újgazdag érdekcsoportokkal kell hadakozniuk a helyi vadászoknak, akik az egekbe szökött haszonbérleti díjakat kérő gazdáktól azt a magyarázatot kapják, hogy „jól tudják milyen szituáció van a vadkárok miatt”, vagyis azért akarják a vadászati jogot, hogy mindent agyonlőjenek, és ezt senki sem akarja megakadályozni. Na persze mint tudjuk: „Nem lesz licit”.

Utóirat

Bevallom, hogy ki vagyok éhezve a jóra, ha a kamaráról van szó. Rigorózusan figyelem én, és az írótársaim is, hogy amit írunk, méltányos legyen, és ha vannak pozitívumok, azonnal vegyük észre. Ha már pozitívum, akkor nekem azonnal a várpalotai vadász-gyereknap jut eszembe, ami ugyanannak a veszprémi vadászkamarának a terméke, mint a Győrffy-féle kitüntetés. Mintha a véres kardot hordoznám jelképül, mondogatom mindenkinek, hogy ezt megrendezni tényleg zseniális ötlet volt. A vadászat népszerűsítése, illetve szimplán csak a gyerekek jókedve miatt is. Tökéletes párosítás, népszerű, látni, hogy eléri a célját, és büszke is vagyok rá, amiért ez Veszprém megyében van, ahol én is lakom. Most is nagyon jól sikerült, és biztatnám a többi megyét, hogy szervezzenek hasonlót, sőt az országos kamarát is, hogy legyen egy országos vadász-gyereknap, mert erre még jönnek az emberek, ellentétben az unalmas vadásznapokkal. A veszprémi vadászkamara szolgáltatói szempontból azt hiszem, az ország talán legjobban működő kamarája. Magunk között azt is fel szoktam vetni, hogy „lám mindig csak bántjuk a kamarát, na de itt ez a gyereknap, és a vadászesték. Talán lehetnénk méltányosabbak is időnként.”

A baj az, hogy ha az érdekeink védelméről van szó, a simulékonyságról, a szolgalelkűségről, vagy a pálfordulásról – mint egy szélkakas – ugyancsak visszük a pálmát, ahogy ezt a pápai vadásznapon történt kitüntetés – sok egyéb mellett – szintén bizonyítja. Gyula bátyám! Programszervezésben zseniális a munkád. Ha az országos merítés alapján, és a munkád alapján nem azt mondanám, hogy jó megyei elnök vagy, akkor bajban lennék, mert mit mondanék a többiekről? Cinizmus nélkül mondom mindezt, és ezt bárki előtt meg is védeném. Azt is értem, hogy a NAK a főszervező. Mentségedre szolgáljon, hogy a te szervilizmusodat legalább sikerült a rendezvényen résztvevők számára kézzelfogható előnyökre, a gyerekeknek ingyen játékra és programokra váltani, de arra kérlek, hogy soha többé ne ülj olyan asztal mögé, ahol egyezkedni kell, mert erre a feladatra tökéletesen alkalmatlan ez a stílus, így te is. Ráadásul miközben a következményekre rámegy a gatyánk, te kitünteted a „várat ostromló törököket”.