Nem elírás a címben szereplő elnevezés. Bár ilyen kamara most valóban nem létezik, még érhet bennünket meglepetés, már ami a vadászkamara elnevezését, önállóságát és függetlenségét illeti.

Az utóbbi években, főleg a „jogtörténeti jelentőségű” vadászati törvény évekig elhúzódó tákolása alatt minden vadásznapon, konferencián és egyeztetésen unásig hallgattuk, hogy mekkora az egyetértés a jogszabályt előkészítő Földművelésügyi Minisztérium és a vadászok érdekképviselete között. Ennek azonban koránt sem az az oka, hogy az új törvény a vadászok minden reményét és kívánságát teljesítette volna. Bár manapság nagyon nem illik erről beszélni, de…

Akartunk olyan vadkáralapot, amibe egyedül mi, vadgazdálkodók fizetünk be, de sem az állam, mint az élő vad tulajdonosa, sem a szintén védekezésre kötelezett földtulajdonosok?

Akartuk, hogy a földtulajdonosok kizárhassák az előhaszonbérleti jog gyakorlását?

Akartuk, hogy a haszonbérleti díj 90%-át előre kelljen utalni?

Akartuk, hogy a tájegységi fővadászok fizetését és egyéb kiadásait pár év múlva nekünk, vadgazdálkodóknak kelljen fizetni?

Akartuk, hogy a tíz-húsz éven át kezelt vadászterületeinket elveszítsük, mert szerencsétlen módon valahogy úgy alakult, hogy pont két, egyenként 3000 hektárnál kisebb részre vágja szét a tájegységhatár?

Akartuk, hogy a nagyvadelejtési tervtől való elmaradás esetén a vadkár száz százalékát viselnünk kelljen?

Dehogy akartuk, sőt, rémálmainkban sem fordult elő ilyesmi, a kamara felső vezetése mégis bőszen hallgat, vagy bagatellizálja a ránk váró nehézségeket. És hogy miért nem viselkedik a kamara, hivatása és törvényi kötelezettsége szerint érdekképviselőként? Egyszerű az ok. A vadászkamara jelenlegi elnöke civilben egy állami erdőgazdaság vezérigazgatója, akinek az egyeztetések során a Földművelésügyi Minisztériummal, pontosabban Bitay Márton államtitkárral kellett tárgyalnia. Csakhogy Bitay Márton nem csak a vadgazdálkodásért felel, hanem az állami erdészetekért is. Képzelhető, hogy az elnök úr mekkora eltökéltséggel képviselte a vadászok érdekeit a jogalkotóval szemben, mikor azt egy olyan személy képviselte, aki egy tollvonással megfoszthatta volna őt a vezérigazgatósággal járó mindennapi kalácstól, ráadásul pár évvel a nyugdíj előtt.

A törvénykezéshez szükséges, egyeztetésnek csúfolt folyamat során tehát nem igazán ütközött mély ellenállásba az FM, de vannak arra utaló jelek, hogy itt bizony még direktebb és tartósabb nyomásgyakorlás készül az állam részéről a vadászkamara irányában. Hiszen ha nem vigyáznak, még utóbb az is előfordulhat, hogy olyan elnököt választunk, aki bár kompromisszumkész, de nem hajlandó az állam vagy az agrárlobbi minden túlkapásához jó képet vágni, és megmagyarázni a tagságnak, hogy igazából nem a zsömle a kicsi, hanem a pofájuk nagy. Nem a spanyolviaszt kell feltalálni, kipróbált recept áll rendelkezésre a kamara rövid pórázra kötésére. Idézzük fel például az agrárkamara pár évvel ezelőtti átalakításáról szóló jogszabály néhány rendelkezését:

„E törvény hatályba lépését követő harminc napon belül a miniszter kinevezi az agrárkamara húsz fős átmeneti elnökségének tagjait továbbá az átmeneti elnököt”

„A főigazgató kinevezését megelőzően annak személyéről az agrárpolitikáért, az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter véleményt nyilvánít.”

„a választási szabályokat az átmeneti elnökség jóváhagyását követően a miniszter hagyja jóvá.”

„A miniszter az agrárkamara létrejöttéig terjedő időtartamra az átmeneti elnök munkájának támogatására kamarai felügyelőt bízhat meg, aki jogosult: az átmeneti elnökség valamennyi ülésén részt venni, az átmeneti elnöktől, az átmeneti elnökség tagjától, valamint a Magyar Agrárkamarával, valamint a területi agrárkamarákkal bármilyen jogviszonyban levő személytől jelentést, tájékoztatást kérni, a Magyar Agrárkamara, valamint a területi agrárkamarák által kezelt valamennyi adatot megismerni, bármely iratát megtekinteni”

Ehhez nem nagyon van mit hozzátenni, az agrárkamarából azóta Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lett, lezajlottak az egylistás választások, és kis híja volt, hogy a hivatásos vadászok nem lettek kötelezően a NAK tagjai is. Ezt végül sikerült megakadályozni, de Győrffy Balázs elnök úr azóta is előszeretettel nyilatkozik meg vadászati kérdésekben, esetenként a vadászati érdekképviseletet is megelőzve.

Akad más példa is. Nemrég zajlott le az igazságügyi szakértői kamarát érintő törvény alapos társadalmi vitája, ahol hat teljes nap állt az érintettek rendelkezésére a kormányzati szándékok véleményezésére (az FM nagyvonalúbb volt: a Vtv. vhr-jének és a tájegységek határainak véleményezésére hét napot adtak…). A hivatalos kommunikáció szerint ugyan „a tervezet köztestületi formában működő, egységesebb, széttagolt működéstől mentes kamarát hoz létre”, ám az érintettek úgy látják: a tagdíjakból, állami költségvetési forrás nélkül működő kamarák szuverenitását sérti majd az új rendszer, amelyben miniszteri jóváhagyással működő kancellár is szerepet kapna, és az elnökválasztást is a miniszter hagyná jóvá. Az igazságügyi szakértők tartanak továbbá a vezetés centralizálásától és az elnökség néhány személyre szűkítésétől.

És akkor elérkeztünk a függetlenséget nyomokban még mutató vadászkamara bedarálásához. Azért írom, hogy „nyomokban”, mert a felsővezetés álla ugyan a mellét verdesi a buzgó bólogatásban, a megyék még mutatnak némi életjeleket: a sajtóban itt-ott jelentek meg részükről a Vtv-t jogosan kritizáló megnyilvánulások (például itt és itt). Ennek is elejét veheti, ha a megyék önállósága megszűnik. Kevesen kapták fel rá a fejüket, de már tavaly novemberben nyilvánosságot kaptak az erre vonatkozó elképzelések, épp a kamara honlapján:

„gazdasági és szervezeti racionalizálás, amelynek keretében a törvényből kikerülhet a megyei Területi Szervezetek önálló jogi személyisége. Ez nem centralizációt jelent (oh, dehogyis), hanem logikus munkamegosztást: minden fontos döntés ott születhet majd, ahol megvannak ahhoz a szükséges információk. Az OMVK-nak egy szolgáltató központként kell működnie, amelyben a Medve utcai munkatársak megteremtik a munkafeltételeket ahhoz, hogy a megyék a lehető leghatékonyabban dolgozhassanak és segíthessék az egyéni vadászokat. (és véleményt nyilvánítanak a megyék nevében is, mert ők az egyéni vadászok segítésével lesznek elfoglalva)

[…] megszűnhet a megyei titkárok és a főtitkár választott tisztségviselői státusza, így a jövőben nem a küldöttközgyűlés dönthet személyükről, hanem meg kell majd pályázni a posztot. (És ki bírálja el a pályázatokat? Talán csak nem a miniszter?) Ennek megfelelően a munkaszerződése sem határozott időre, 10 évre szól majd, hanem határozatlan idejű lehet. (Tehát mindhalálig, vagy életfogytig – ahogy tetszik.)”

Teljesen reálisnak látom azt a veszélyt, hogy miután a vadászkamara (elnöke) segítségével letolták a torkunkon a Vtv. összes, csakis az agresszív agrárlobbi rövid távú érdekét szolgáló, a tagság által nem helyeselt módosítását, a vadászkamara hasonló „konszenzuson” alapuló, szintén „jogtörténeti jelentőségű” átalakítása következik, és valóban létrejöhet a Magyar Állami Vadgazdálkodási Kamara. Akkor aztán intézményesül a most még önként vállalt hallgatás, jól fizetett munkaköri kötelességgé válik a megalkuvás, a tagság érdekeinek elárulása.

A vadászkamarai törvény módosítását áprilisban terjeszti az Országgyűlés elé a Földművelésügyi Minisztérium. Reméljük a legjobbakat?

Utószó

Nem akarunk háládatlan színben feltűnni, mert a vadászati törvény módosítása vitán felül jó dolgokat is hozott. A húsz éves ciklus, a 10%-os vadkártűrési küszöb, a hivatásosok alkalmazásának szigorúbb ellenőrzése, a lőjegyzék eltörlése, a hagyományos vadászati módok bővülése mind-mind előremutatóak. A baj az, hogy kb. annyira örülhetünk nekik, mint a filmbéli csapos a könnyen nyert 300 dollárjának: