Vadászifjak a terítéken

76898170_2388336288094347_1767022469824118784_o_1.jpg

(forrás: OMVK Facebook)

Furcsa hangulatban vagyok, mert régen állt elő olyan helyzet, hogy egymás után két posztban is a vadászkamara programjait indokolt méltatnunk. A végén esetleg néhányan elbízzák magukat, illetve ilyenkor egy szempillantás alatt sokak szemében „láncos kutyává” válik az ember. És ugye papíron engem már állítólag annyian megvettek… Na de ahogy mondani szokták: „Ilyen ez a popszakma”. Ha az elmúlt években az elért eredményeink (a poszt második részében) kapcsán a túloldal hajlandó volt engedni, akkor úgy illik, hogy bizonyos mértékben mi is megadjuk, ami jár. A fentieknek köszönhetően a következő posztban a szeptemberi vadgazdálkodási konferenciáról illetve kerekasztal beszélgetésről lesz szó, ezúttal pedig az „Ismerd meg a vadászokat” programról, amelyet november 27-én mutattak be a nagyközönség számára Kaposváron.

Őszinte leszek, ahogy szoktam. A tapasztalatok alapján úgy készültem, hogy szirupos beszédeket fogunk végighallgatni komoly kínok között, és mindenki önmaga hatása alá kerül majd, és abban a tudatban megy haza, hogy milyen jó emberek is vagyunk mi. És nem ez történt! Kaptunk egy módszertani kiadványt, amelyben a modern pedagógia elemeit lehet felfedezni. Ezen egészen meg is lepődtem. Az előadók többsége fiatal volt, és lehetett érezni, hogy a vadászati pedagógia terén elkezdődött egy generációváltás. Tudom, hogy hihetetlen, de egészen fellelkesültem. Elemezzük sorjában.

Alapvetően nem tartom jó ötletnek, ha női pedagógusok akarnak vadászokat nevelni. Mielőtt hímsovinisztának tartanának, hadd magyarázzam el. A magyar pedagógiai rendszer egyik nagy hiányossága a férfi pedagógusok hiánya. Van egy speciális tekintély, amelyet csak egy férfi tud képviselni a nevelés során, és ez szükséges a fiatalkori jellemfejlődés időszakában. A vadászat egy férfias tevékenység, amely egyszerűen igényli ezt a speciális tekintélyt. Hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem az erőszakosságról beszélek. Az atmoszféráról, amely a tekintéllyel rendelkező férfiakat körbe veszi. Biztos vagyok benne, hogy ezt a hölgyek is értik – az a két hölgy is, akik előadást tartottak a konferencián. Rendkívül fontos mindaz, amit Dianáink tesznek a gyerekeink nevelése során, de a középiskolás korosztályban már a férfiaknak kell átvenniük a vadászat iránt érdeklődő ifjak képzését.

Ez a bizonyos módszertani kiadvány (leszámítva a középiskolás korosztályt) azokat a korcsoportokat célozza meg, amelyeknél teljesen normális, ha még hölgyek felügyelete alatt zajlik egyfajta ismeretterjesztés. Ebben az értelemben tehát az én ízlésemnek is megfelel, hogy az „Ismerd meg a vadászokat” programban érzésem szerint felül lesznek reprezentálva a hölgyek, mint pedagógusok.

A kézikönyv olyan, számomra simogató kifejezéseket tartalmaz a szempontok között, mint a figyelemfenntartási küszöb, vagy a csoport- ill. projektmunka, és a vita (!), amelyek alapján azonnal tudni lehet, hogy nem a klasszikus pedagógia képviselői írták mindezt. Az egész tematikusan épül fel egy követhető logika szerint. Konkrét módszereket fogalmaz meg, magyarázza is azokat, és a korosztályokhoz rendelt témaválasztások is jó érzékkel lettek kitalálva. Szóval ezen a „dögvész kerülget minket” hangulatomon egészen jól tudtam uralkodni egy időre. Kíváncsian várom, hogy a megyei kamarák hajlandóak-e részt venni abban, hogy ez a program megvalósuljon, vagy csak annyi történt, hogy bemutatták az egészet, majd az enyészet martaléka lesz mindez.

Persze vannak bizonyos dolgok, amiket hiányolok. Ellenben ezt inkább javaslatokban fogalmaznám meg, támogatói szándékkal.

 

Mit kezdünk azokkal, akik vadászok akarnak lenni?

 Róluk egyetlen mondat erejéig esett szó, márpedig engem talán ez érdekelne a legjobban. 15-18 éves kor. Ez a kérdés, a vadászati pedagógiának egy egész más természetű területe, amelynél már nem az ismeretterjesztésről beszélünk csak, hanem a szó szoros értelemben vett nevelésről.

Ez az a korosztály, amely a szülők számára sok szempontból egy természeti csapással ér fel. Az Armageddon maga. Tudják, ez az az időszak, amikor az apákban felmerül, hogy kire ütött ez a sátán kölyke a családban, és ilyenkor valamiért sokan az anyósban vélnek felfedezni hasonló vonásokat. Ők azok, akik a kutatások szerint magányosabbak ma már, mint az ötven év felettiek. Ők azok, akik intravénásan használják a mobiltelefont, amitől persze minden szülő siratóasszonnyá változik, miközben ők maguk is ugyanúgy a telefonon lógnak egész nap. Téma volt ez a program bemutatóján is.

Nos, ez az a korosztály, ahol az egyszerű ismeretterjesztés édeskevés már, mert egészen más természetű problémákkal küzdenek.

A netgeneráció olvasási attitűdje nevű kutatás nagyon érdekes felismerésre jutott, ami a 14-18 éves korosztály szabadidő eltöltési szokásait illeti. Azon túl, hogy persze kiderült, hogy az olvasási hajlam gyalázatos a fiatalok körében, az is kiderült, hogy ezeknek a gyerekeknek még ma is fontosabb a barátaikkal való együttlét, mint a mobiltelefon és az internet használata. Arra a kesergésre tehát, amely arról szól, hogy egy gyerek kezéből hogyan lehet kivenni a kütyüket, nagyon egyszerű választ lehet adni. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy mind többet tudjanak a barátaikkal lenni, és támogató közösségeket kell létrehozni. Mert erre van igényük! Mit jelent ez a vadászati pedagógia szempontjából?

Amennyiben csak az ismeretterjesztésre fókuszálunk, akkor hosszútávon kétségtelenül oldjuk a feszültséget, amely a társadalomban esetleg felénk irányul, azonban a fiatal vadászjelöltek számára ez önmagában semmilyen megoldást nem jelent.

Gondoljanak bele, mennyi minden múlik a pedagógián! Az, hogy egy mai vadásztársaság a viszályok szimbóluma, és a leszámolások, a klikkesedés jellemzi, éppen azért van, mert nincs senki, aki a közösségi lét pedagógiájával foglalkozna. Miközben a fiatalok a fenti példa alapján látható módon igénylik a baráti társaságokat, a vadászati élet pedig a társas kapcsolatokon, a vadászbarátságon alapszik, aközben nem fordítunk elég figyelmet arra, hogy a fiatalok számára biztosítsuk a kereteit és a tereit ezeknek a közösségeknek. Mindebből következik, hogy nem csak az ismeretterjesztés terén vannak feladataink. Egy mai vadásztársasági tisztségviselő – amennyiben lelkiismeretes munkát végez – egy idő után egyszerűen kiég, mert a tagság nem tudja, nem érti, hogy egy közösségen belül mennyire fontosak a visszacsatolások. A támogatás. A hátba veregetés. Az a „köszönöm” mert „látom, mennyi időt ölsz ebbe”. Ezt a pedagógia hiánya miatt nem látja, és érzi a tagság. És mennyi minden következik ebből? A viszályok, vagy épp az, hogy egy egyesületbe ma már alig lehet tisztségviselőt találni, és bizony lassan már ez a helyzet a ma ismert vadásztársasági forma fennmaradását is veszélyezteti.

Titkon azt remélem, hogy egyszer eljutunk majd arra a szintre is, hogy minden megyében lesz egy ifjúsági központ, ahol rendelkezésre áll légpuska, íjász vagy csúzlipálya, ahol egy panelban lakó gyerek számára is lesz lehetőség arra, hogy solymászmadarat vagy kutyát tartson, ahol rendszeresek a programok a szünetek alatt és a hétvégéken. Bárki számára lehetőség van becsatlakozni egy hétvégi társas kikapcsolódásra, együtt főzésre, ahol az idősebb gyerekek segítenek házi feladatot írni a fiatalabbaknak, hogy valahogy semlegesíteni lehessen a mai gyerekekre nehezedő iskolai terheket, amelyek megakadályozzák, hogy a hétvégéik szabadok legyenek. A vadászíjász tanfolyamok alatt látom, hogy mennyi barátság szövődik, hogy sorjáznak oda-vissza a vadászati meghívások. Többen, akik anno együtt vizsgáztunk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással. És ez egy két és fél napos tanfolyam! Bátornak kell lenni tehát, és az ismeretterjesztő pedagógia mellett el kell hagyni a part biztonságát, és a neveléssel is foglalkozni kell. Ehhez pedig létre kell hozni az ehhez szükséges kereteket. Ez kell hogy legyen a következő lépés, ha az ifjúsági program működni kezd.

 

Utóirat

 

Nem csak a programíróknak vagy a finanszírozóknak van felelőssége az ifjúságnevelés terén. Nekünk, vadászoknak is sok feladatunk van.

Mi vagyunk azok, akik tudjuk, hogy a világ legjobb dolga csontig fagyni, dideregve odaérni a vadászházhoz, remegő kézzel a cserépkályha mellett lehúzni jajgatás közepette a bakancsot és a kesztyűt, ölbe venni egy tál forró gulyást friss kenyérrel a petróleumlámpa mellett, és a barátainkkal megbeszélni, hogy kivel mi történt. Szakadó esőben utánkeresni, majd másnap azon röhögni, hogy eláztunk, szipogva nézni a leheletünket, miközben a fagytól megdermedve lassabban beszélünk, visszatartani a lélegzetünket az ijedtség miatt, mert itt áll mellettem a kan öt méterre és morog, remegni az izgalomtól, a félelemtől, vízhólyagot ragasztgatni Leukoplaszttal, kapcát hajtogatni a katonai surranóba, kutyát keresni napokig, lejárni a lábunkat a hajtásban, várni, várni, aztán megint várni, stratégiákat fejben összerakni, mosolyogni amikor az egér szaglássza a bakancsod, amikor a nyest majdnem beugrik az öledbe, amikor a bagoly kis híján lerúgja a kalapod, a cserkelés kimerítő idegmunkája után lihegve kifeküdni a fáradságtól az avarba, azonnal mindenkinek elújságolni hogy „meglőttem AZT a bakot!”, ugratni másokat, nevetni önmagunkon is, csalódni, keseregni, hogy mit kellett volna máshogy, amikor nem lett meg, sajnálni a sebzett vadat és ezt titkolni, mert azt hiszed, egy férfinak így kell, segítséget kérni, segítséget adni, húzni, csontozni, és hullafáradtan, kissé piszkosan, fülig érő szájjal a plafont bámulva lefeküdni azzal a tudattal, hogy: „A királlyal sem cserélnék!”.

Aztán felnőni, NEM ELFELEJTENI, megmutatni, türelmesnek lenni, szerénynek lenni, kicsi fagyott kezeket és lábakat dörzsölni, biztatni, támogatni, hadakozni, stabil pontnak lenni, vigasztalni, fegyelmezni, aggódni, cinkosnak lenni, kicsit törvényt (de jó erkölcsöt soha) sérteni, kicsit hazudni az édesanyjának, kicsit hazudni a te édesanyádnak is, elmagyarázni, és soha, de soha nem papolni, mint valami tévedhetetlen bölcs, aki önmaga hatása alatt veri a mellét. Emlékezni... hogy igazán jól érezni akkor fogja magát, ha ő is véres lesz, sáros lesz, ha elvágja, ha megégeti. És azon gondolkodni, hogy ezt az egész elmebajnak tűnő dolgot hogy magyarázod el neki.

Nos... a pedagógia ezen részét nekünk kell hozzátenni. És ezt már holnap is lehet csinálni.

 

Rendhagyó módon szeretnék szakirodalmat ajánlani a programban résztvevő pedagógusoknak, amelyekből sok ötlet nyerhető:

Sarah Ivens – Erdőterápia

Joan DeClaire - John M. Gottman – Gyerekek érzelmi intelligenciája

Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor

Tristan Gooley – Hogyan találjunk vissza a természethez?

Herbert Renz és Polster Gerald Hüthet – Vissza a gyökerekhez avagy így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”.