Egy próbát megér…?

Jövő hét végéig lehet jelentkezni tájegységi fővadásznak.

Tudjátok, vannak azok az állásinterjúk a zsíros állami pozícióra. Ha téged, Nyájas Olvasót még nem is hajtott bele ilyenbe az ambíciód vagy nem is kergetett bele a sors, szinte bizonyosan van rokonod, barátod, ismerősöd, akit igen. Aki egy szép napon frissen borotválkozva, a legszebb (vagy egyetlen) öltönyében belépett egy magas intézmény kapuján a rövid, tárgyilagos telefonbeszélgetésben vagy sablon e-mailben megadott időpontban. Írnám, hogy lelkesen, reményekkel tele, de nem lenne igaz: ilyen interjúkra inkább kétségek között, bizonytalanul megyünk. Annál fogva, hogy ott motoszkál a fejünkben a gondolat: nem alibiből van-e ez meghirdetve? Nem kirakatinterjún produkáljuk-e magunkat, elpazarolva erre egy szabadnapot, hogy a megfelelő mappában lefűzzék az önéletrajzunk, aztán pedig megkapja a kinevezést egy rokon, barát, ismerős, mi meg a „Köszönjük a jelentkezését, de…” kezdetű levelet?

bored-job-interview_1.jpg

Sajnálatos, hogy ezek a gondolatok kínoznak majd mindenkit, akit behívnak elbeszélgetésre (már ha behívnak egyáltalán valakit), miután jelentkezik tájegységi fővadásznak.November 11-én tudniillik a Földművelésügyi Minisztérium meghirdette a tájegységi fővadászok állásait. Ki is fejtem, hogy miért vagyok borúlátó (nem csak azért, mert szinte minden megyében fel-felröppent már néhány név), és miért olvastam értetlenül az amúgy november 25-én záruló pályázati kiírást.

Prológus

Amióta a tájegységi fővadászok tisztsége bekerült a köztudatba, önkénytelenül is tényként kezelték, kezeltük, megyétől, országrésztől függetlenül, hogy a gombhoz varrják a kabátot. Aztán lassan körvonalazódott, hogy a kabátnak még a bélése alatt is gombok lesznek. Ezt a gyanút erősítette, hogy a tavaly nyáron megjelent, OVA által szakmai alapon kidolgozott tervezet 48 tájegysége hosszas huzavona után végül 52-re hízott (tehát még négy embernek lett helye). Néhány hete pedig végképp nem tudna senki meggyőzni az ellenkezőjéről, hiszen az FM-ben január 1-től létrehoznak egy Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályt (erről korábban már írtunk). Ennek öt osztálya is lesz, következésképp az 52 fővadászon kívül lesz egy főosztályvezető, öt osztályvezető, és feltehetően legalább 2-3 adminisztratív munkatárs: az 52 emberen felül még 8-9 minisztériumi státusz (miközben egyébként adminisztrációcsökkentés van, ugye?). Így a tájegységi rendszer gyakorlatilag 60 új pozíciót jelent az illetékes minisztériumnak. Plusz a felszerelés.

 És akkor lássuk a pályázatot, kiemelve minden felfoghatatlanságával (eredetiben itt), amiből megint csak az süt, hogy KAMU az egész.

 

Földművelésügyi Minisztérium

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Földművelésügyi Minisztérium

Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályán

tájegységi fővadász

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő (Nézzük össze lejjebb a feladatokkal! Megnézem, hogy ki fogja ezt reggel 8.00 és délután 16.00 között ellátni.)

A munkavégzés helye: (És mégis, mi a munkavégzés helye? Amikor egy-egy megyét több tájegység is lefed, akkor hogy jelentkezzek valahova dolgozni, ha még azt sem tudom, hova kell majd bejárnom?)

Budapest, http://ova.info.hu/ujvgtajak.html, . (Ezen a linken szépen fel vannak sorolva a tájegységek, sőt térképen is meg lehet nézni. És még mindig nem tudom, hol kellene dolgoznom.)

Bács-Kiskun megye, , .

Baranya megye, , .

Csongrád megye, , .

Fejér megye, , .

Győr-Moson-Sopron megye, , .

Hajdú-Bihar megye, , .

Heves megye, , .

Jász-Nagykun-Szolnok megye, , .

Komárom-Esztergom megye, , .

Nógrád megye, , .

Pest megye, , .

Somogy megye, , .

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, , .

Tolna megye, , .

Vas megye, , .

Veszprém megye, , .

Zala megye, , .

Békés megye, , .

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, , .

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

A Korm. rendelet 3. mellékletének 130. pontja: Vadászati és halászati igazgatás feladatkör

Ellátandó feladatok:

A pályázó által megpályázott vadgazdálkodási tájegység szerinti területen terepen, valamint a kijelölt vidéki irodában végzendő feladatok (Ld. feljebb: hol? Hogy pályázzak, ha nem tudom a munkavégzés helyét?). Magyarország vadgazdálkodási tájegységei a 13/2016. (III.2.) FM rendelet 1. mellékletében találhatóak meg, a szöveges leírással kiegészített térképek pedig az Országos Vadgazdálkodási Adattár honlapján, az alábbi elérhetőségen tekinthetőek meg: http://ova.info.hu/ujvgtajak.html

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

  • Felelős a vadászati jogszabályokban meghatározott, a hosszú távú tájegységi vadgazdálkodási tervben rögzített és a vadászati igazgatás által ellenőrzött szakszerű, tartamos (fenntartható) vadgazdálkodás érvényesítéséért. • Felelős a vadászatra jogosultak fenntartható vadgazdálkodási gyakorlatának fejlesztéséért, a vadászatra jogosultak számára teljes körű (különösen a vadkár problémák kezelésével, a vadgazdálkodási tervezéssel és az élőhely-fejlesztéssel kapcsolatos) szaktanácsadási feladatok ellátásáért. (Hogyan fejlesszem a vadgazdálkodási gyakorlatot, ha nem kötelezhetek senkit semmire? És vajon felelős vagyok a szaktanácsadásért akkor is, ha nem kérik a tanácsomat?) • A tájegység szintjén beérkező visszajelzések alapján közreműködik a tájegységi vadgazdálkodási terv kidolgozásában. (Ugyanúgy kell majd figyelembe vennem a visszajelzéseket, ahogy a jogtörténeti jelentőségű Vadászati törvény kidolgozásakor vették a vadászokét?) • Javaslatot és szakmai segítséget nyújt a vadászatra jogosultak részére a vadászterületre vonatkozó hosszú távú vadgazdálkodási üzemterv és az éves vadgazdálkodási terv kidolgozásához. (És ha nem kérik a javaslatomat és a segítségemet?) Felelős a vadgazdálkodási üzemtervek időszakos felülvizsgálata során a vadászati hatóságnak módosítási szakvélemény adásáért. • Javaslatot tesz a vadgazdálkodási tájegység vadállomány-szabályozási kvótáinak (Először hallom ezt a fogalmat. Talán csak nem kvótarendszerre számíthatunk a jövőben, és a gazdálkodást felváltja az állományszabályozás?) meghatározására, a vadászható állatfajok hasznosítására, a vadászati tilalmi intézkedésekre, vadászati kíméleti terület létrehozására. • Kényszerhasznosítást kezdeményezhet, felelős a hatósági vadászat végrehajtásáért (Milyen alapon, ha nem hatósági személy?), kijelöli a szükséges szakszemélyzetet, a rendőrhatósági biztosítást előkészíti (Egy hatósági jogkörrel sem rendelkező személy készíti elő a rendőrségi biztosítást?). • Közreműködik a vadgazdálkodási és vadászati tevékenység hatósági ellenőrzésében. Közreműködik a zárttéri vadtartás ellenőrzésében. • Felelős a fenntartható vadgazdálkodás biztosításának érdekében a kötelező hivatásos vadászi létszám, illetve alkalmazási körülményeinek ellenőrzésében való közreműködésért (Itt álljunk meg egy pillanatra. Ezt a hatóság jogosult ellenőrizni, amely nélkül persze nincs kinek az oldalán közreműködni. A hatóságnak évek óta nem volt forrása, kapacitása ellenőrizni semmit, és tavaly már gyakorlatilag aktatologató referenssé fokozták le őket. Nehezen hiszem, hogy jövőre elkezdenének ellenőrizni, márpedig nélkülük a tájegységi fővadász se fog. Megint vizet gereblyézünk.), valamint ezzel kapcsolatban az elsőfokú vadászati hatósággal történő kapcsolattartásért. • Kapcsolatot tart az ágazati szereplőkkel, különös tekintettel a tájegység illetékességi területéhez tartozó elsőfokú vadászati, erdészeti és természetvédelmi hatósággal, a vadászati érdekképviseleti szervekkel, az OMVK területileg illetékes szervével, nemzeti park igazgatósággal, önkormányzatokkal, földtulajdonosi közösségekkel, valamint a vadászatra jogosultakkal. (Furcsa asszociációm támadt. Kapcsolatot tart, együttműködik, egyeztet, konzultál, szaktanácsot ad. Hogy mi a közös ezekben a formulákban? Azokban a fiktív szerződésekben találkozhatunk velük, amelyek alapján állami cégek tolnak ki nem kis tételeket a politikai holdudvarnak – tényleges munkavégzés nélkül.) • Részt vesz a vadászatot, vadgazdálkodást érintő tevékenységek szakmai véleményezésében. • Részt vesz a környezet- és természetvédelem vadászattal összefüggő tevékenységének összehangolásában. Közreműködik az ágazati kutatás, szakoktatás, az e területen működő intézmények tevékenységének segítésében, fejlesztési irányelveinek kidolgozásában. (Erről maguktól nyilvánvalóan nincsenek elképzeléseik a kutatás, szakoktatás és egyéb intézmények vezetőinek és munkatársainak, mi? Aki kicsit is rálát az első két területre, az tudhatja: nem szaktanácsadás kell oda, hanem forrás, eszköz és kisebb leterheltség. De véleményezni – megmondani, hogy jól kell csinálni, és akkor jobb lesz – azt persze lehet.) • Felelős a hivatásos vadászok, a vadászatra jogosultak és a gazdálkodók időszakos, ágazatot érintő témák vonatkozásában szakmai tájékoztatásáért, továbbképzésében való közreműködésért (Hipp-hopp, meg is kapta a tockost az érdekképviselet: a jogosultakat képviselő OMVV és a hivatásosokat képviselő OMVK. Eddig nekik illett volna tájékoztatni. Talán érdemes lett volna ezt hatékonyabban csinálni…).

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, a(z) valamint a Földművelésügyi Minisztérium Közszolgálati Szabályzata és az egyéb belső szabályzatok rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, a 79/2004. (V.4.) FVM rendelet 8. számú mellékletének I. pontja és a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 130. pontja szerinti felsőfokú szakirányú végzettség,
  • Összesen legalább öt éves leigazolt szakmai gyakorlat a lenti területeken - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • 79/2004.(V.4.) FVM rend. 8. sz. mellékl. I. pont szerinti ff. szakir. végzettséghez köthető munkakör - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • vadgazdálkodási gyakorlatban (hivatásos vadász,vadászati ágazatvez.,vadászati műszaki előadó/vezető) - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • vadászati közigazgatásban, illetve vadászati hatósági munkában - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • vadászati érdekképviseleti tevékenységben - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • vadászati és vadgazdálkodási szakmai középfokú oktatásban vagy felsőoktatásban - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,

(Na most. Nem feltételezek ekkora inkompetenciát az FM HR osztályától, úgyhogy tudni vélem, hogy a fenti pontokban elsoroltak között a „vagy” szónak kellene szerepelnie. De a leírtakból egyértelműen az következik, hogy olyan ember lehet tájegységi fővadász, akinek mindegyik felsorolt területen „összesen legalább öt éves leigazolt szakmai gyakorlata” van. Ha tehát megtörténnek a kinevezések, nem lennék meglepve, ha valakik januárban bevágnák a csákányt a kirakatba, és beüvöltenének, hogy egyik kinevezett sem felel meg az összes feltételnek.)

  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • B kategóriás jogosítvány,
  • lőfegyvertartási engedély (Ha a pályázat megírója nem lett volna dilettáns, akkor vadászlőfegyver-tartási engedélyt írt volna. Így ha valaki sportlövő, van egy pisztolya, és ezért van lőfegyvertartási engedélye, akkor azzal lehet tájegységi fővadász. A kérdés, hogy így mihez kezdene a szolgálati vadászpuskával. Ha azért kellett így kiírni, hogy maroklőfegyvere is lehessen a tájegységinek, rossz hírem van: erre nem adnak lehetőséget a jogszabályok.)

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,
  • Német nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,

(Olyasvalakinek, akinek elméletileg nem egyhez lehet köze az évi 20-25 000 külföldi vadász közül, ez logikusan nem előny, hanem követelmény kéne legyen.)

  • Az előírtnál hosszabb vagy egybefüggő szakmai tapasztalat - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
  • vezetői tapasztalat (Aztán minek, talán beosztottak is lesznek, akikről még nem tudunk?)
  • további agrár- vagy erdőgazdálkodási szakirányú végzettség
  • kutatói, tudományos munka
  • bejegyzett vadgazdálkodási és vadászati szakértő,
  • vadgazdálkodási, illetve erdőgazdálkodási területen bejegyzett igazságügyi szakértő
  • közgazdasági- vagy jogi végzettség
  • közigazgatási szakvizsga

Elvárt kompetenciák:

  • Kiváló szintű kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt,
  • Kiváló szintű együttműködési készség,
  • Kiváló szintű munkabírás,
  • Kiváló szintű önálló, hatékony munkavégzés,
  • Kiváló szintű precizitás,
  • Kiváló szintű felelősségtudat,
  • Kiváló szintű kezdeményezőkészség,
  • Jó szintű problémamegoldó készség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz
  • motivációs levél,
  • képesítést, nyelvvizsgát tanúsító okiratok másolatai,
  • szakmai gyakorlatot igazoló dokumentum/ok,
  • a kormánytisztviselőként történő alkalmazás feltételeként előírt, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvénynek megfelelő erkölcsi bizonyítvány, vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén a kinevezés napjáig eredetiben bemutatja.
  • nyilatkozat arról, hogy az elbírálásban résztvevők megismerhetik a pályázó anyagát.
  • nyilatkozat arról, hogy fegyverhasználattal, vagy vadgazdálkodással kapcsolatos szabálysértési eljárásban nem marasztalták el

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2017. január 1. napjától tölthető be. (Figyelsz? Legkorábban. De nem pirulok el. A Vtv. júliusban életbe lépett részeihez sincs még Vhr, és úgy néz ki, nem is lesz januárig…)

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 25.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Bugyi Andrea vagy Sallai Éva nyújt, a +36-1/795-4712 vagy +36-1/795-3645 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton a tárgyban a "pályázott tájegység” megjelölésével Tarpataki Réka személyügyi referens részére a szif.palyazat@fm.gov.hu E-mail címen keresztül (Azt írjam, hogy „pályázott tájegység”, vagy a pályázott tájegység nevét az idézőjelbe? Persze, elsőre szőrszálhasogatásnak tűnik, csak durcás lesz az ember, ha ilyen formai hiba miatt bukja az állást. Úgyhogy ha valaki meglépi, szerintem küldje be mindkét verzióval!)

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázati kiírásban megjelölt feltételeknek megfelelő pályázatok előszűrését követően személyes meghallgatásra kerül sor. A munkáltatói jogkör gyakorlója dönt a munkakör betöltéséről. (Ha a munkáltatói jogokat a Vadgazdálkodási Főosztály vezetője gyakorolja, akkor van egy kis bibi. A vonatkozó FM utasítás január 1-jétől él, így akkortól lesz munkáltatói jogokat gyakorló személy is – akinek viszont december végéig kell elbírálni a pályázókat, ld. lejjebb. Ráadásul úgy, hogy december közepétől téli álmot alszik az államigazgatós. Ha a munkáltató nem a főosztályvezető, akkor viszont mégis, kicsoda…?) A pályázati eljárás eredményéről a pályázók írásban tájékoztatást kapnak.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • Földművelésügyi Minisztérium honlapja

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázatban csak a kiírás feltételeinek mindenben megfelelő, határidőre beérkezett dokumentumokkal rendelkező pályázó vesz részt. Hiánypótlásnak nincs helye. A pályáztató pályáztatás eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. november 11.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Szóval az összecsapott, pontatlan, flegma megfogalmazás, a részletek hiánya arra enged következtetni, hogy az FM-ben eleget tesznek a formaságoknak, miközben valakik valahol már a felmondásukat fogalmazzák, miután réges-rég kezet fogtak azzal, akivel kellett. Hogy ennek mi volt, vagy mi lesz az ára, az hónapokon belül ki fog derülni.

Sajnálom. Sajnálom, mert a rendszer akár működhetett is volna. De így egy-két év kérdése, és az FM megkapja majd a klasszikus táviratot: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop”.