Beírókönyv

2020.már.31.
Írta: Glück Balázs Szólj hozzá!

Vírushelyzet – megébredt a kamara

wake-up-boy-frightened-his-bed-jump-31367076_1.jpgEgy évvel ezelőtt arra jutottunk, hogy igen alázatosan tudomásul vesszük, miszerint a magyar vadásztársadalom – a jelenlegi kamarai élet tekintetében – elfogadó, vagy talán inkább sokszor szófogadó. Érnünk kell még, és mi ezt kivárjuk. De most különleges időket élünk, ezért mi is teszünk egy kis kivételt.

Ahogy ezt megszokhatták tőlünk, független és méltányos magatartást tanúsítva szeretnénk beavatkozni a vadásztársadalmat mélyen érintő járványügyi helyzet körül kialakult tájékoztatásba. Az alábbiakban közöljük az OMVK intézkedési javaslatait, melyeket Bajdik Péter főtitkár aláírásával az Agrárminisztérium számára küldtek el, az országos főállatorvosnak és helyettes államtitkárnak, Bognár Lajosnak. A legtöbb ágazati érdekképviselet rendszeresen tájékoztatja a sajtót, illetve a tagjait a javaslatairól, így ez a lehetőség a magyar vadásztársadalmat is megilleti. Ha már a kamara ezt elsumákolta, lecsúszott erről, rajtunk keresztül mindenki megismerheti a javaslatokat. Ezeket mi magunk is kifejezetten jónak tartjuk, és támogatjuk az abban foglaltakat. Meg kell mondjam, régen láttunk ilyen alapos összefoglalót ettől a szervezettől.

Tovább

Vadászifjak a terítéken

76898170_2388336288094347_1767022469824118784_o_1.jpg

(forrás: OMVK Facebook)

Furcsa hangulatban vagyok, mert régen állt elő olyan helyzet, hogy egymás után két posztban is a vadászkamara programjait indokolt méltatnunk. A végén esetleg néhányan elbízzák magukat, illetve ilyenkor egy szempillantás alatt sokak szemében „láncos kutyává” válik az ember. És ugye papíron engem már állítólag annyian megvettek… Na de ahogy mondani szokták: „Ilyen ez a popszakma”. Ha az elmúlt években az elért eredményeink (a poszt második részében) kapcsán a túloldal hajlandó volt engedni, akkor úgy illik, hogy bizonyos mértékben mi is megadjuk, ami jár. A fentieknek köszönhetően a következő posztban a szeptemberi vadgazdálkodási konferenciáról illetve kerekasztal beszélgetésről lesz szó, ezúttal pedig az „Ismerd meg a vadászokat” programról, amelyet november 27-én mutattak be a nagyközönség számára Kaposváron.

Tovább

Konfliktusok

conflict.jpgErről a témáról még nem írtunk, de eljött az ideje, hogy a konfliktusaink mellé egyfajta lábjegyzet készüljön.

Egy olyan országban élünk, ahol nincs olyan tiszta és magasztos cél, amit valakik ne támadnának különféle érdekek mentén, és az is teljesen világos – ahogy az elmúlt időszak példája mutatja – hogy nincs olyan alacsony színvonal sem, amit valakik – ugyancsak az érdekeik miatt – ne védenének meg. Egy ilyen helyzetben törvényszerű, hogy egy szilárd értékrenddel rendelkező ember rövid idő alatt szembe találja magát a konfliktusokkal. Ez a tett velejárója.

Azt, hogy mi, magyar vadászok milyen komplexusokkal küzdünk, kiválóan mutatják azok a rémtörténetek, amik rólam is terjednek az utóbbi időkben. Nem tisztem megvédeni azokat, akik a politika, az érdekképviselet területén utálnak minket, de az igazság az, hogy nem fenyegetnek, nem kaptam NAV vizsgálatot, nem idézett be senki sehova, és ezidáig burkoltan sem ígérte meg senki, hogy a kezem-lábam el lesz törve. De egyébként nem is lenne célravezető ez. Ahogy a nagyapámmal annak idején megtárgyaltuk (akit a kommunisták alaposan elvertek a börtönben) mi olyanok vagyunk, mint a bakelit. Hőre keményedő fajta.

Teljesen természetes, hogy nem szeretnek minket. Nem vagyunk már gyerekek. Ha az ember konfliktusokat vállal, azt annak biztos tudatában kell tennie, hogy nem lehet mindig nyerni. Ahogy Márai írja: „Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten rakják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. Minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt.”

Az elmúlt négy évben alaposan felkavartuk az állóvizet a vadászati közéletben. Igyekeztünk nem sodródni, bedobva a gyeplőt a lovak közé. Törekedtünk rá, hogy méltányosak legyünk, de nagyon határozottak. Kiderült, hogy a konfliktusok vállalása ma a legeredményesebb út. Ha suttogunk, alázatosan kérünk, minél kisebb célt mutatva összehúzzuk magunkat, és nyájaskodva udvarolunk, akinek kell, azt a másik oldalon a gyengeség jelének, az önként vállalt alárendeltségnek értékelik, és azonnal átlépnek rajtunk. 10 évig ezt csináltam. Amióta kézfogáskor a másik szemébe nézek, és befejeztem a „kutyuli-mutyulizást”, azóta elérjük a céljainkat. (Hogy miket is, itt foglaltuk össze, a cikk második részében.) Ez egy ilyen világ sajnos.

Mint tudjuk, „a semmiből nem lesz semmi”. Ha bárki azt hiszi, hogy a sodródás eredményre vezet, annak mindig a kegyelemkenyér lesz a jutalma. Ha valaki azt mondja, hogy „igazad van”, de amikor szavazni kell, ennek ellenében támogatja a hülyeséget, az törvényszerűen egyszer visszazuhan a nyakunkba. Tudjuk mi, hogy hülyeséget csinálunk. Egészen pontosan tudjuk! De azt is tudjuk, hogy a következmények akkor fognak visszahullani, amikor már nem nekünk kell megszenvedni a következményeket. Sodródás helyett alakítani kell az eseményeket. Alakítani pedig úgy lehet, ha mozgunk. Ez pedig óhatatlanul hőt termel. Minden más csak kifogás!

Utóirat

 

A napokban felemlegettük Semmelweis Ignác életét, akit az „anyák megmentőjeként” ismer a közvélemény. Ő volt az, aki felismerte a fertőtlenítés jelentőségét, amikor felfigyelt arra, hogy a bábáknál szülő nőknek lényegesen nagyobb esélye van a túlélésre, mint azoknak, akiket orvos látott el. Kiderült ugyanis, hogy az orvosok a boncolást követően fertőtlenítés nélkül vezették le a szüléseket. Ezt követően a 15 perces bemosakodás eredményeként szinte megszűntek a halálesetek a bécsi klinikán, ahol dolgozott.

Gondolhatnánk, hogy ezt követően a munkahelye és a világ a vállára vette, majd ünnepelte. A valóság azonban az, hogy lényegében el kellett menekülnie a klinikáról, ahol dolgozott, és végül Oberdöblingben érte utol a halál. Vélhetően agyonverték egy elmegyógyintézetben. Mit gondolnak, miért taszította ki az akkori orvostársadalom? Azért, mert minden tényszerű bizonyíték és tapasztalat ellenére nem viselték el azt a megállapítást, hogy lényegében ők orvosként felelősek annak a temérdek anyának a haláláért.

A valóság figyelmen kívül hagyása, az önigazolás, a melldöngetés, a pozíció adta magasztos önkép félresöpörte a tényeket, és agressziót szült. A lelkiismereti dilemma, az alapvető erkölcsi elvek komolyan vétele, a többség képviseletének a felelőssége alárendelődött az egónak.

Az ilyen társadalmi nyomás pillanataiban kétféle ember születik. Az, aki védekezik, és az, aki alkalmazkodik. Döntse el mindenki maga, hogy a jövőnk azok kezében van-e biztonságban, akik opportunisták, vagy azok kezében, akiknek van hitük, erejük, logikájuk, érveik, bátorságuk ahhoz, hogy védekezni tudjanak.

Egy dolgot megfogadtam. Ha megöregszem, az utánunk következőket arra fogom biztatni, hogy vállaljanak konfliktusokat. Ha úgy érzik, hogy nincs igazam, akkor velem szemben is! A lényeg, hogy ne hagyják magukat. Még akkor se, ha vélhetően száz év múlva is ők lesznek a kisebbség.

„Ha ez a maradék nem lett volna, olyanok lennénk, mint Szodoma” – mondja Szent Pál Apostol. Szodoma, amelyet Isten azért pusztított el, mert nem volt benne még tíz igaz ember sem.

De mit mondana Csekő?

1382100_1427752270779288_880323498_n.jpgCsekő Sándor, a Magyar Vadászlap alapító főszerkesztőjének ma van a születésnapja. Egy 2013 februári cikkével emlékezünk rá. Akár ma is írhatta volna. A vadászati sajtó körüli gyalázatos helyzetben mástól ma már nem várhatunk ilyen hangot, de jobb híján meríthetünk ebből. (És találgathatunk, lesz-e mit merítenünk 6 év múlva a ma megjelenő lapokból...)

 

Megéri?

 

A magyar vadászok egyik legnevesebb személyisége kérdezte a minap, hogy megérte-e „nekitámadni” a tudós celebeknek, merthogy még vadászni sem hajlandóak a társaságomban? A válaszom egyértelmű igen volt, mert valakinek ki kell mondania, hogy „meztelen a király”. Tetszik, nem tetszik, ez a sajtó egyik feladata.

Tovább

Ha sok lúd disznót győz, akkor mit győz sok sólyom…?

mse_fejlec_1.PNG

Amióta megírtuk itt a blogon, hogy egy rasszista tapló Prágay István, a Magyar Solymász Egyesület elnöke, és ezt nem is titkolja, elég nagy zűrzavar támadt körülötte (és most már titkolja, illetve nem kíván a sajtónak nyilatkozni). A solymásztársadalom pedig felébredt, és úgy látszik, hogy rendet tesz. Változtatás nélkül közöljük a józan és tenni akaró solymászok nyílt levelét, amit negyvenen írtak alá, köztük külföldiek is (eredetileg megjelent egy Facebook oldalon, amit a solymász közélet megtisztulásának szenteltek).

Tovább

VENDÉGPOSZT - „De genere Turul” vagy degenerált milvus? (Ambrózy Árpád)

Avagy: Az Árpád-ház trónfosztása

 

Solymászatról, vagy talán többről is szól ez a cikk, a nem solymász olvasók közül pedig akik ismernek, elsősorban vadászíjászként tartanak számon. Hogy ne véljék a leírtakat egy hozzá nem értő laikus füstölgésének, kénytelen vagyok solymászként röviden bemutatkozni.

Több, mint 45 éves solymász életem alatt a legkülönfélébb vadászmadarakat – héja, vándorsólyom, szirti sas, királyölyv, Harris-héja – nem csak tartottam és repítettem, mint az sokan teszik, hanem eredményesen vadásztam velük. Azért tartom ezt szükségesnek leszögezni, mert a valódi solymász és a hobbi madártartó közötti vízválasztó a vadászmadarakkal történő vadászat maga.

A Magyar Solymász Egyesületnek ugyanazon idő óta vagyok tagja, ebből kb. 15 évig a vezetőségben voltam különböző tisztségekben. Jelenleg az aktív solymászat mellett a Bechtold István Alapítványnak, mely elsősorban a solymász kultúrával foglalkozik, vagyok az alelnöke.

Több, mint 600 vadászati témájú publikációmból harminc a solymászattal foglalkozik, ezen felül négy idevágó tartalmú könyvet lektoráltam (publikációim listáját szívesen megosztom azzal, akit esetleg érdekel.)

Szakmai tevékenységemet a Nimród Éremmel, később a Vadászkamara Aranyérmével ismerték el, melyeket készséggel visszaadok, annál is inkább, mert mint utóbb bebizonyosodott, (és később visszatérek rá) érdemtelenektől vettem át.

De térjünk végre a tárgyra, amely nem más, mint a 2021-es Vadászati Világkiállítás logója. A Parlamentben, 2018 december 13-án tartott előkészítő megbeszélésen, amelyen – akkor még  – mint a világkiállítás hagyományos vadászati módok munkacsoportjának vezetője vettem részt, jobbító szándékkal felszólaltam a logón felfedezett anomáliával kapcsolatban.

Tovább

Solymászháború

image_1.pngÁll a bál solymászberkeken belül. Az elmúlt időszakot azzal töltöttem, hogy az isten tudja hány osztatúvá vált solymászközösség mind több tagjának véleményét begyűjtsem annak érdekében, hogy igazságosak tudjunk lenni. A sokféle társaságból természetesen Prágay úr az, aki jelenleg duzzog, és nem veszi fel a telefont senkinek. (Előzmények: írtunk a viselt dolgairól, aztán a Magasles Blog is, meg azóta a HVG és a 168 óra is.) Ő képviseli a Magyar Solymász Egyesületen belül azt a baráti társaságot, akik meg vannak győződve arról, hogy a solymászok – és ebben elsősorban ők – egy elit tagjai. Ezt fennhangon hirdetik is, amivel egyben azt is megindokolják, miért nem jelent számukra problémát, ha a közelmúltban még 200 fős tagsággal rendelkező szervezet a végén 30 fős privilegizált közösséggé válik. Ez az az eltartott kisujjú, kosztümös, magasztos beszédű elit, amely különösebb gond nélküli nyeli le azt az undorító stílust, amit Prágay úr a magáénak tudhat. Nyilván maguktól is rájöttek, hogy emögött már megint mi állhat. A pénz.

Akikkel beszéltem, azok közül kivétel nélkül mindenkit a hideg ráz Prágay István és Szabó László uraktól. Ez az talán, amiben a legnagyobb egyetértés van. Hogy ezek az urak kinek a kijei, és hogy kerültek oda, ahol vannak, azt most nem ecsetelném. Legyen elég annyi, hogy ez egy szokásos magyar történet. Ez a két úr sikeresen elhitette a solymásztársadalommal, hogy a mögöttük álló kapcsolatrendszernek köszönhetően elhozzák mindenkinek az örök életet. Az örök életet pedig úgy hívják, hogy „kormányrendelet”. Ennek a bizonyos kormányrendeletnek kulcsszerepe van a történetben.

Tovább

Tapló

1287410420_nagykep_1.jpgRég írtam olyat, amitől az eltartott kisujjúak visszatartanák a levegőt. Ez pedig nagy hiba, mert ők a leghűségesebb rajongóink, akik elsőként olvasnak minden posztot. A cím nekik szól. Hogy legyen mibe kapaszkodni a következő sorok alatt.

A Magyar Solymász Egyesületet (MSE) 1939-ben alapította Nemeskéri Kiss Géza, akinek többek között mi, vadászíjászok emeltünk emléktáblát 2014-ben.

nemesk_1.JPG

Az azóta eltelt időben olyanok szavatolták ennek a nemes vadászati módnak a fennmaradását, mint Lelovich György, aki egykor kitaszított osztályidegenként, a Hortobágyra kitelepítve, éhezve is a solymászatnak áldozta az életét, ahogy ez a róla szóló kiváló könyvből kiderül. Nem véletlen, hogy mi, vadászíjászok annak ellenére is rendkívüli tisztelettel emlékezünk rájuk, hogy közben más vadászati módot gyakorlunk.

Kortünetként, a romlás szimbólumaként jobb példát nem is hozhatnánk arra, hogy most ki ennek a szervezetnek az elnöke. Egy közönséges tahó, egy primitív állat! Nagyjából most hüledezhetnek a méltóságos urak. Úgy hívják az illetőt, hogy Prágay István. Amikor ezeket a képeket megkaptuk és információkat gyűjtöttünk arról, hogy ez az ember tényleg ennyire primitív-e, azt mondták az én intelligens, barátaim – akik időnkét kötőféket is tesznek rám – hogy ez most tényleg egy határ, amit nem szabad hagyni. Egy ilyen ember nem szégyenítheti a magyar vadásztársadalmat. Íme:

Tovább

VENDÉGPOSZT - Hiénák diadala Gödöllőn (Ambrózy Árpád)

7c378bc340a896b7c89658a8ca5c29d4_1.jpg„Új rablói vannak a nyárnak” ahogy Ady írja, de ezek a rablók nem az új generáció, ahogy az rendjén is volna, hanem régi rablók, kihullott fogú vén hiénák, akik saját zsákmányt ejteni korábban sem, de most már végképp nem tudnak. Ahogy a vadonban is, alantas ösztöneiknek, éhségüknek engedve összeállnak és elrabolják az oroszlán zsákmányát. Az oroszlán pedig, utálva a civakodást, átengedi, és ha akar, új zsákmányán után néz. Ugyanúgy, mint a sólyom, mikor maga szerezte prédáját elegánsan odahagyja a koncon marakodó ölyveknek és varjaknak. Megtehetik, mert hiszen ők a végtelen vadászmezők urai. Hiába falja be pukkadásig a hiéna, vagy a varjú a zsákmányt, attól még nem lesz sem oroszlán sem sólyom, megmarad annak, ami volt.

Nem kell megneveznem, mindenki láthatja őket, amint ott pöffeszkednek szeptember 22.-én a gödöllői Királyi Kastélyban a XII. Vadásznapon.

Tovább

Az éjjellátó nagykövetével folytatódik a vadászati kitüntetési cirkusz

photofunia-1568224886.jpgKoncz Gábor egy fél etikai vétséget már elkövetett. Néhány hónapja ez még egyértelműen etikai vétség is lett volna. Tette nagyközönség előtt, élő adásban, határozottan. Nem szoktunk spekulálni, gyanúsítgatni, most sem tesszük: ez ténykérdés. Mi következik ebből? Nem... nem az. Hanem hogy ő lett a „Vadászat nagykövete”, tapsvihar közepette, a legnagyobb éves vadászati rendezvényen. Úgyhogy kénytelenek vagyunk rendhagyó módon már megint ezzel a szerencsétlen vadászkamarával foglalkozni. (Nyugi, fiúk odaát, csak a konkrét ügy kapcsán, nem rendszerszinten.)

Tovább