Beírókönyv


2018.dec.21.
Írta: Z. Patkós Miklós komment

Net- és bloghuszári beszámoló a küldöttközgyűlésről

Túl vagyunk a küldöttközgyűlésen. Hogy mi volt, hogyan volt, arról ott a jelentés a kamara honlapján. Elég uncsi. Nem azért, mert hivataloskodó, hanem mert az izgalmas részletek pont kimaradtak. Volt már rá példa, hogy segítettünk a vadászoknak tájékozódni (valamiért Jámbor elnök úr zokon is vette),…

Tovább

JÖVŐKÉPÜNK

Teljesen egyetértek azokkal, akik szerint nem elegendő, hogy csak a kritikát hangoztassuk. Éppen ezért a legszívesebben ezt a posztot írom, hiszen tulajdonképp csak ennek van igazi értelme. Önök talán nem tudják, de az elmúlt kétéves ténykedésünk alatt sok mindent sikerült elérnünk. Legalábbis…

Tovább

Sakkjátszma – támpontok a kamarai választásokhoz

…mert más a nyitás, és más a játszma. A játszma bonyolult. A játszmában előfordul olykor, hogy a gyalogos csak akkor tud előre menni, ha üt. És mi ilyenkor ütünk: jobbra is, balra is. És előre megyünk. Elvtársak, mi ezt a játszmát nagyon komolyan játsszuk. De! Ezen a pályán – és ez nem mindig könnyű…

Tovább

Új Vadászjegyet!

Még óvodás koromban történt, hogy le kellett rajzolnunk, milyennek képzeljük a világot 2000-ben. Emlékszem a libasültet lézerkéssel szeletelő főkötős nagymamákra, levegőben suhanó Mercedesekre, a Marson sátorozó kisdobosokra és a többi, akkor lehetségesnek, de végtelenül távolinak tűnő, zsírkrétával…

Tovább
süti beállítások módosítása