Beírókönyv


2018.dec.17.
Írta: Glück Balázs Szólj hozzá!

Az elnök szava 3.0

Egy nappal a küldöttközgyűlés előtt interjú jelent meg Jámbor Lászlóval, az OMVK elnökével a Magasles blogon. Ebben újabb hazugságon kaphatjuk. Fontosnak érezzük, hogy a küldöttek felelősségük teljes tudatában hozhassanak döntéseket, így az alábbi levéllel hívtuk fel az elnöki kreativitásra a megyei…

Tovább

Töke nőtt a menyasszonynak 2.0

Nos, ha még nem olvasták volna, csinálok némi reklámot ennek a nyílt levélnek, amit a vadászkamara elnöke kívánt a tagsággal megosztani. Olvastuk mi ezt már, amikor belengette az elnökségnek. Hogy miről szól a történet? Arról, hogy bár Jámbor úr a kamara léte óta a legnagyobb költségvetést…

Tovább

Átláthatóság

„2014 után az új vezetés – én és az alelnökök – azt a célt tűzte ki maga elé az Elnökség maximális támogatása mellett, hogy a kamara működését tisztává, átláthatóvá, szabályozottá tegye.”   (dr. Jámbor László, az OMVK elnöke az elnökség rendkívüli ülésén,Budapest, 2017. június 30.) A fenti…

Tovább

Őrjöngők

Ahogy azt a legutóbbi posztban ígértük, némi pihenőt tartottunk, aminek most vége. Itt az ideje beszámolni az utóbbi hónapok eseményeiről. Nem szalasztanék el egyetlen lehetőséget sem, hogy a stílusomon hüledezőket kiszolgáljam, ezért úgy fogalmaznék, hogy a kamara elnöke „igényli az ostort”,…

Tovább

Gombhoz a kabátot... (Vendégposzt)

Kovács József küldte el nekünk írását, változtatás nélkül közöljük. Eltelt egy hónap a kamarai tisztújítás óta. Úgy gondoltuk, az a korrekt magatartás, hogy az indulatok lecsillapodása után hagyunk időt arra, hogy Jámbor elnök úr levonhassa  a konzekvenciákat, és egy más típusú szemlélettel…

Tovább

ITT MÁR MINDENKI MEGŐRÜLT?!

Az első gondolatom az volt, hogy mindössze egy mondat lesz ez a cikk. „Szombaton Győrffy Balázst a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét – egyben parlamenti képviselőt – a vadászati törvény elfogadásában szerzett érdemeire való hivatkozással kitüntették a Magyar…

Tovább
süti beállítások módosítása