Képzeljék el, hogy a Vadászlap múlt havi számában megjelent egy cikk, amely hangvétele bátor, szókimondó, karakán. Amolyan igazi odamondogatós cikk. Ilyen nem történt ebben a lapban, mióta szegény Csekő Sándor elhunyt. Mielőtt esetleg arra gondolnak, hogy a tartalma netán egy olyan konfliktusos kérdésről szól, amely mindannyiunk vadászéletét érinti, ki kell ábrándítanom Önöket. Amikor ott volt az ideje, és fontos változások mentek végbe az életünkben az új vadászati vagy kamarai törvénynek köszönhetően, akkor a Vadászlap szerkesztői és szerzői laposabbak voltak, mint a tehénlepény. Ha esetleg arra gondolnak, hogy az emlegetett a cikkben olyasvalaki tyúkszemére lépnek, aki netán ártani is tud nekik, vagyis egyszeriben „töke nőtt a menyasszonynak”, és férfiak lettek az urak, akkor is tévednek, ugyanis ebben a cikkben engem szidnak orrvérzésig. Engem, pontosabban hármunkat, akik egy blogot írunk. Bátrak, nem? Ja, és természetesen Szabó Attila (bárki is legyen az) diszkréten nem szólít meg, nem nevez nevemen, és az ő hitelességéhez ez hozzátartozik. Ne rohanjanak megvenni a lapot, mert számba vesszük, mi is található ebben a hőbörgő hisztihalmazban.

„Persze, előfordul, hogy bizonyos kérdésekben még önmagukkal is ellentmondásba keverednek. A lényeg, hogy hadakozhassanak, sarat dobálhassanak, miközben talmi érvek mögé rejtőzve igyekeznek bizonygatni a saját - önmaguk által kétségbevonhatatlannak vélt - elméletüket.”

Kedves Szabó Attila (bárki is legyen az)! Újságíróként tudnod kell, hogy ha valakivel kapcsolatban a „sárdobálást”, a „talmi érveket” kifogásolod, akkor a magad hitelességének megőrzése érdekében illene konkrétumokat írni. Milyen talmi érvek? Milyen sárdobálás? Milyen ellentmondás? Stb. Ma már nem nagy dolog hivatkozni bármelyik blogbejegyzésünkre. Így szánalmasan esel a saját csapdádba, és kifogásolod mindazt, ami te magad vagy.

 „Arról nem is beszélve, hogy bizony a szabadságharcosok ideje lejárt.”

 Feltételezem, pont erre gondoltál, kedves Szabó Attila (ha ez a neved, ha nem), miközben végignézted a vadászati jogszabályok módosítását. Elmormoltad magadnak, amikor először hallottál a vadkáralapról, a haszonbérleti díj előre fizetéséről, a vadászterületek határvonalainak kijelöléséről, arról, hogy emelkedik a vadászjegy ára (ami szerencsére nem történt meg), ugye? Szomorú, hogy megjelenhetett ez a mondat abban a lapban, amelyik egykor korszakalkotó volt a magyar vadászsajtóban, mely új hangon szólalt meg a rendszerváltás után, élen járt a tényfeltárásban, vállalva a konfliktusokat, le merte írni azt, amit a többség csak gondolt. És fura, hogy a főszerkesztő, aki a pulpitusról vehemensen védi a vadászat hagyományos értékeit és becsületét, ebben a formában átengedte. Merjünk kicsik lenni, azt mondod? Egyébként mit gondolsz, a gyávaság alól felment ez a kifogás…?

 „Aki megpróbál széllel szemben könnyíteni magán, az elmegyógyászati kezelésre szorul, de akár az is lehet, hogy felkért kötekedőként olyan irányított ellenvéleményformáló személyiség, akinek megígérték, hogyha az elvárásoknak megfelelően teszi a dolgát, a haja szála sem fog görbülni, sőt, amennyiben a megrendelőnek tetsző módon végzi a dolgát, anyagi vagy egyéb ellenszolgáltatásban is részesül.”

Kedves Szabó Attila (akkor is, ha netán nem is így hívnak)! Szakadj ki egy kicsit a kizárólagosnak hitt saját világnézetedből, ahova bezártad magad. Tudom, hogy a ti világotokban ez így működik, éppen ezért sokszor tettem fel azt a kérdést magamban, hogy vajon mi egy faj vagyunk-e? Több mint tíz éve vagyok a vadászok egy csoportjának képviselője. Én és szerző-vadásztársaim nem vagyunk a haszonélvezői azoknak a belső folyamatoknak, amelyek miatt benned ez a frusztráció kialakult. Mi azt tesszük, amit helyesnek tartunk, és amit vállaltunk. Ingyen! Ez a hangnem pusztán azért szokatlan a számodra, mert őszinte, méltányos és szókimondó, nem pedig sunyi.

„Egy önmagát az érdekképviselet esküdt ellenségének beállító blogger például a vadászkamara adott szakbizottságának a tagjaként mosolyogva pózol azokkal együtt a fényképeken, akikbe azután később előszeretettel bele-belerúg.”

Kedves Attila (de lehetnél akár Péter is), nem szép dolog hazudozni, csúsztatni, ahogy az újságírásban mondják, bár bizonyára ezt is másként ítéljük meg. Az igazság az, hogy nem tudsz olyan fényképet mutatni, amin olyanokkal mosolygok pózolva, akiknek ne mondtam volna el személyesen – pont ugyanolyan stílusban, ahogy írva vagyon – a véleményemet. Bátran faggasd ki őket! Mindenkihez elmentem, és volt, hogy kissé paprikás hangulatban, de megbeszéltük, kinek mi a problémája. Ezek a beszélgetések udvariasak, de határozottak voltak. Mert tudod, az nem csak úgy működik, hogy sunnyogva, mások háta mögött játssza az ember a Che Guevarát, de amikor a helyzet úgy hozza, olyanoknak üzengetsz, mint én, akivel kapcsolatban semmit sem kockáztatsz. Egyébként igaz: gyakran mosolygok a vitapartnereim vagy esetleg ellenfeleim társaságában. Ez mindössze azért van, mert nem gyűlölöm őket. Sőt! Ha valamiben igazuk van, akkor is kiállok mellettük, ha közben árulónak titulálnak és összeférhetetlennek.

Jut eszembe: Wallendums Péter főszerkesztőddel egyetlen alkalommal volt szerencsénk eszmét cserélni egymással írásban. Akkor hosszú, összetett mondatokban szidta a vadászkamarát. Róluk miért nem közöl a lap véleménycikket ugyanilyen hisztis hangulatban…?

Dehogy vagyok én az érdekképviselet esküdt ellensége. Az „érted haragszom, nem rád” elvet tartjuk szem előtt. De mi a nevén nevezzük a dolgokat – ahogy azt teszik a vadászok egymást közt – és ha kell, írunk a tévedéseinkről is, ahogy ez már többször megtörtént. Tudom, hogy ez furcsa, de majd megszokod te is.

„Simán előfordulhat persze az is, hogy az önkéntes igazságosztó szerepében tetszelgők pusztán politikai tőkét igyekeznek kovácsolni maguknak. mert hát alaposan átpolitizált világunkban semmi sem független a politikától.

Kedves Szabó Attila (és „valahány név van a naptárban”). Világosan értem, amit írsz. Számodra az élet kizárólag kommunistákból, Soros bérencekből, és kaftános honfoglalókból áll. Én az ipar világában nőttem fel, és nem arra ment rá a fél életem, hogy az egomat építgessem. Mi  megszoktuk, hogy a fizika és a matematika nem politikai kérdés, ezért ez a szakma arra ösztönöz, hogy racionális döntéseket hozzunk. Neked lehet populista lózungokat eregetned, és ha „az elvárásoknak megfelelően teszed a dolgod”, „a megrendelőnek tetsző módon”, akkor „anyagi vagy egyéb ellenszolgáltatásban is részesülsz.” De mi a szakmánkban az objektivitásunkból élünk. Azzal, hogy számodra minden politikai kérdés, és ezért szerinted csak politikai tőke-kovácsolás szándékával lehet „tetszelegni”, magadat minősíted. Ezt meg is köszönöm. Politikai tőke kovácsolásának szándékával egyébként nem először vádolnak minket, ki is fejtettük régebben, mi az álláspontunk ezzel kapcsolatban.

 „Akárhogy is van, kár volna tagadni, hogy az elmúlt esztendők tengernyi előremutató változást hoztak a hazai puskaforgatók számára. Amelyik nem ilyen, azzal szemben – szigorúan szakmai érvek mentén – lehet és kell is kifogást emelni, de az egyéni frusztráció sohasem képezheti a megfogalmazott kifogások fundamentumát. Az pedig, hogy a „nyivákolók" minduntalan felhánytorgatják a (szak)sajtó impotenciáját - pusztán a felelősség áthárítása.”

 A blogbejegyzéseink között – ha egyáltalán olvastad ezeket – elegánsan átugrottad azokat a részeket, amelyekben méltatunk, köszönetet mondunk, konstruktív és konkrét javaslatokat teszünk, méltányosan a másik oldal szempontjait is számba vesszük, vagy éppen helyreigazítjuk magunkat és elnézést kérünk. Ennek a tárgyilagosságnak köszönhetően az összes valóban „előremutató változásról” megemlékeztünk. Volt, amelyikről többször is. Például a „puskaforgatók” helyzetének javulása egy ilyen esemény. Ehhez több alkalommal is visszanyúltunk, és kifejeztük a hálánkat. A mi esetünkben ez sem színjáték. Komolyan gondoljuk.

A Vadászlap egy szakmai értelemben általában minőségi, azonban rendkívül gyáva havilap. A vadászok valóságos párbeszédeit figyelmen kívül hagyja, és hűtlen az egykori főszerkesztőjéhez, akinek karakánsága máig hiányzik a magyar vadászati közéletből. Megtanulhattátok volna Csekőtől, hogyan kell egyenes embernek lenni!

Szerinted mit gondolnak majd az olvasók, hogy „nyivákolónak” nevezel? Bátornak? Számtalan alkalmad nyílott volna hozzászólni a párbeszédekhez a Facebook-on, amelyekben én is részt vettem, de te a legférfiatlanabbat választottad. Egy suttyom kis cikkben üzengetsz anélkül, hogy nevemen neveznél.

 „Az állandó és alkalmi szerzők itt, a Magyar VADASZLAP hasábjain igyekeznek és vélhetően a későbbiekben próbálnak hangot adni mindannak, ami a vadászat vagy a vadászok érdekeivel nem összeegyeztethető. Ezért tűzték tollhegyre egyebek mellett a sokak által szőnyeg alá söpörni kívánt farkas- vagy hódkérdést, foglalkoztak többízben a mindinkább elviselhetetlenné váló sakálproblémával, világítottak rá a vadkárok kapcsán a földhasználók felelősségére, vagy álltak ki következetesen a vadászhagyományokkal, vadászetikával ellentétes jelenségekkel – példának okáért az éjjellátó céltávcsövek használatával – szemben, hogy a páratlan gazdagságú vadásznyelv melletti kiállásunkat már ne is említsem.”

Kedves Szabó Attila (ha létezel egyáltalán)! A Vadászlap az éjjellátó használatáról szóló Vtv. módosítást a következő szavakkal „tűzte tollhegyre”: „Csalódottak vagyunk”. Ha ezen vehemens szavak mellé esetleg még odaírtátok volna, hogy „irgum-burgum”, attól talán még nem lettetek volna bűnös szabadságharcosok! Igaz? Persze világos, hogy miután a számodra minden politikai kérdés is egyben – a szakmainak hazudott gondolataid mögött – ez a szempont a meghatározó. A „kiállásotokról az éjjellátó céltávcsövek szemben” pedig csak annyit, hogy nem zavart meg benneteket az ejjellatok.hu-t is működtető BEO-PA Kft. vadászboltja, a Weigl reklámozásába, amelyről még a lapban is többoldalas PR-cikket közöltetek, és amelynek 2015-ben sem jelentett problémát céltávcsőre szerelhető monokulárist reklámozni. (Tehát két és fél éve, amikor még szó sem volt a liberalizálásról – legalábbis hivatalosan nem; ti talán tudtatok valamit…?)

Emlegeted még az írás további részeiben a vadászat ellenzővel folytatott küzdelmed. Soha nem láttam, hogy vitatkoztál volna, vagy belefolytál volna a különféle párbeszédekbe, ezért feltételezem, hogy azok az állítólagos küzdelmek, amiket a vadászat ellenzőivel folytatsz, csak a hálószobád magányában léteznek, és csak akkor ragadsz tollat, amikor az egodat szeretnéd kielégíteni. A Vadászlapban üzengetsz nekik? Bizonyára olvasni fogják…

Pontosan ez látszik azon az újságon is, aminek a munkatársa vagy. Ami nem politikai kérdés – illetve amikor olyanokat vesztek a szádtokra, akik nem tudnak nektek ártani – akkor egyszeriben „birkózóra írjátok” magatokat, de amint a vadászati közélet valóságos terepére tévedtek – annak minden politikai érintettségével – beáll a csend, vagy a kimeríthetetlen szolgalelkűség. Nem csodálom, hogy ez a helyzet ilyen személyiségtorzulást okozott benned.

Mi igyekszünk vegytisztán a valóságot nyújtani. Az örömünk is őszinte, és a kritikánkat is próbáljuk olyan őszintén megfogalmazni, ahogy azt a vadásztársadalom tagjai teszik a privát beszélgetéseik során. Tudom, hogy ezzel az őszinteséggel íratlan törvényeket rúgunk fel, amely benneteket, propagandistákat nehéz helyzetbe hoz. Ez az oka annak, hogy így felhúztad magad.