Áll a bál solymászberkeken belül. Az elmúlt időszakot azzal töltöttem, hogy az isten tudja hány osztatúvá vált solymászközösség mind több tagjának véleményét begyűjtsem annak érdekében, hogy igazságosak tudjunk lenni. A sokféle társaságból természetesen Prágay úr az, aki jelenleg duzzog, és nem veszi fel a telefont senkinek. (Előzmények: írtunk a viselt dolgairól, aztán a Magasles Blog is, meg azóta a HVG és a 168 óra is.) Ő képviseli a Magyar Solymász Egyesületen belül azt a baráti társaságot, akik meg vannak győződve arról, hogy a solymászok – és ebben elsősorban ők – egy elit tagjai. Ezt fennhangon hirdetik is, amivel egyben azt is megindokolják, miért nem jelent számukra problémát, ha a közelmúltban még 200 fős tagsággal rendelkező szervezet a végén 30 fős privilegizált közösséggé válik. Ez az az eltartott kisujjú, kosztümös, magasztos beszédű elit, amely különösebb gond nélküli nyeli le azt az undorító stílust, amit Prágay úr a magáénak tudhat. Nyilván maguktól is rájöttek, hogy emögött már megint mi állhat. A pénz.

Akikkel beszéltem, azok közül kivétel nélkül mindenkit a hideg ráz Prágay István és Szabó László uraktól. Ez az talán, amiben a legnagyobb egyetértés van. Hogy ezek az urak kinek a kijei, és hogy kerültek oda, ahol vannak, azt most nem ecsetelném. Legyen elég annyi, hogy ez egy szokásos magyar történet. Ez a két úr sikeresen elhitette a solymásztársadalommal, hogy a mögöttük álló kapcsolatrendszernek köszönhetően elhozzák mindenkinek az örök életet. Az örök életet pedig úgy hívják, hogy „kormányrendelet”. Ennek a bizonyos kormányrendeletnek kulcsszerepe van a történetben.

Jelenleg a solymászmadarak tartására vonatkozó jogszabályok a természetvédelem hatáskörébe tartoznak. Ezek a rendelkezések azt mondják ki, hogy azokat a ragadozó madarakat is természetvédelmi oltalom alatt kell tartani, amelyek teljes mértékben mesterséges körülmények között jönnek a világra. Sőt már a megtermékenyítésük is mesterségesen történt. Ennek következtében jött létre az a solymászok számára rendkívül fájdalmas helyzet, hogy egész Európában mindenhol lehet kerecsensólyommal vadászni, csak nálunk nem. Miközben a kerecsensólyom, mint tudjuk, a címerünkben ábrázolt turulmadár. Rendkívül sikeresen tenyészthető madarak ezek, és nyilván akinek az elemi logikához van némi érzéke, az tudja, hogy egy madár világra jötte pont nem a populáció eltűnését fogja okozni. Ennek ellenére a természetvédelem woodoo babájává váltak a solymászok.

A fent említett urak „eladták” magukat solymász körökben azzal, hogy ők a kapcsolataiknak köszönhetően megoldják ezt a helyzetet, és megszületik a kormányrendelet, amely jelentősége nem hiszem, hogy felfogható annak, aki nem ebben a közegben mozog. Évtizedek elkeseredett munkája van ebben. A legjobb ígéret, amit kaptak az az, hogy talán a hibrid madarak kikerülnek ez alól a státusz alól. Mit gondolnak, van-e hibrid madara az említett urak közül valamelyiknek? Megint azzal állunk szemben, hogy a saját érdek mindenek felett áll.

Miért fontos még ez a jogszabály? Közeledik a 2021-es vadászati világkiállítás, és „homokiniggerezve” bár, de várjuk a világ solymászait. Ha a mostani helyzet nem változik, akkor az fog történni, hogy miközben a solymászat területén nekünk kellene elkápráztatni a világot, minket fog elkápráztatni a világ, amikor megjelennek a saját címermadarunk élő másaival a kezükön a külföldi solymászok, mi pedig úgy fogunk szégyenkezni, ahogy például Szabó és Prágay urak a hétvégi gödöllői vadásznapon, ahol solymászbemutató zajlott repítés nélkül. Ehhez mindössze egy ideiglenes moratóriumra van szükség amire a természetvédelem is rávehető talán. Ha azt szeretnénk, hogy ez a helyzet megváltozzon, megint csak a „Szent Grálhoz” érkezünk. A kormányrendelethez. Ugyanis a jogszabályi zöld lámpa után még meg kell vásárolni a kerecseneket, fel kell nevelni őket, és egyáltalán meg kell ismerni őket, mint fajt. A másik nagyon határozott vélemény, amiben egyetértettek az általam megkérdezett solymászok, az volt, hogy ha egy ilyen megszégyenítő helyzetbe hozzák őket, akkor nem hogy nem óhajtanak részt venni a kiállítási műsorban, de még látogatónak sem fognak elmenni.

A solymászok jelentős része becsapottnak érzik magát, hiszen újabb évek és ígéretek vannak hátuk mögött. Mostanra világossá vált, hogy a Prágay-féle társaság is becsapta őket. Azt mondták, hogy már rég nem érdekli őket a pénz sem. Csak a „Szent Grál”. Életre-halálra! Pedig mostanra ennek a két dicső úrnak a környezete odáig eljutott, hogy 500 000 Ft-ot kellene ígérni azoknak akik hajlandóak belépni a Magyar Solymász Egyesületbe. Ez – még ha csak ötlet szintjén is merült fel – felvet néhány kérdést. Egyrészt hogy tud-e erről Kovács Zoltán úr, a világkiállítás kormánybiztosa – mármint arról, hogy erre adták a pénzt a Solymász Egyesületnek – másrészt pedig ha nem, akkor milyen forrásból jutna erre az egészen abszurd ötletre? Végül pedig döntse el mindenki maga, hogy vajon tényleg nagy-e a baj, ha ilyen lépések egyáltalán felmerülhetnek odaát.

Gondolnánk, hogy Prágay és Szabó urak érzik a probléma súlyát, és vért, verejtéket nem sajnálva ha kidobják őket az ajtón, bemásznak az ablakon. Bizonyára nem döbbennek meg azon a kedves olvasók, hogy nem ez történik. Az elitizmustól átitatva azt találták ki, hogy – ígérték ugyan, de nagyon úgy néz ki hogy – a kormányrendeletből nem lesz semmi, ezért kell egy B terv. A javaslat szerint felbérelnének szlovák, osztrák, vagy más nemzetiségből származó külföldi solymászokat azzal a szándékkal, hogy tartsák meg ők a bemutatókat a világkiállítás idején. Így nincs szükség a háborgó magyar solymászokra, nem lehet őket sarokba szorítani azzal, hogy nem lesz, aki bemutatót tart, és az sem kell, hogy különösebben érdekelje őket, ha a magyar solymászok többsége még látogatóba sem megy a világkiállításra. Zseniális, nem? Mi pedig eközben kaftánban fogjuk Harris-héjával a kezünkön magyarázni, hogy néz ki a turulmadár. Olyan ez, mintha pörköltfőző világbajnokságot tartanánk, és a magyar csapat svéd szakácsokat fogadna fel.

Érdemes időzni egy kicsit a „Szent Grál” és a természetvédelem kapcsolatán is. A magyar természetvédelem állami prominensei a solymászokban találták meg annak lehetőségét, hogy önmaguk hatása alá kerülhessenek. Azt állítják, hogy bár kétségtelenül mi vagyunk az egyetlen ország, ahol a mesterségesen tenyésztett madarakat is természetvédelmi státuszba helyezték, de szerintük ez pont, hogy a példamutatás miatt van. Az ember esze megáll, de megint elérkeztünk arra a pontra, amikor egyes szereplők más nyomorán állva igyekeznének az elitnek mutatkozni. Szakad az eső, a világ az eresz alatt áll, mi pedig kint állunk a szabadban, és verjük a mellünket, hogy „az a legény, aki állja”. Ez az a fajta példamutatás, amelyről 2021-ben sejtelmes kuncogással fogják majd kifejezni a véleményüket az idelátogató vendégeik.