A Somogy megyei vadászkamara hírlevelében megjelent egy cikk „Köszönjük elnök urak” címen, amely arra sarkallt, hogy ez legyen a blog nyitányaként az első téma. Üde színfolt volt ez az írás, mert ritkán olvasni olyat a hazai vadászati közélet tekintélyuralmi propagandájában ami ilyen bátor próbál lenni. Mielőtt belevágnék a magam hosszas fejtegetésébe (nevekkel, és szigorúan konkrét érvekkel) szeretném megköszönni a Somogy megyei kamarának azt a bátorságot ami ennek a cikkhez a közléséhez kellett. Egyúttal arra is felhívnám a figyelmet, hogy a tisztességes, és igazságos kritika nemhogy árt, sokkal inkább a hitelességet növeli, és tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor a legtöbb vadász első szava ez: „korrekt”.

A fenti írás azt taglalja, hogy az OMVK-OMVV őszi közös elnökségi ülésén a Bács-Kiskun megyei vadászkamara elnöke Kara Miklós úr azt javasolta, hogy a vadászati törvény javaslatcsomagjába kerüljön bele, hogy a vadászíjászok számára ismét legyen előírás a hatósági íjtartási engedély megszerzése, illetve a pszichológiai vizsgálat. Egy valódi esettanulmány ez a javaslat, amit szeretnék okulásképp kielemezni.

Sajnos az írásomban névvel szereplők számára szükségesnek látom, hogy egészen az elejétől próbáljam elmagyarázni számukra miért is szégyen az amit tettek. Egy érdekvédelmi szervezet választott vezetőjének az a feladata, hogy – akár a saját személyes meggyőződése ellenében is – de a tagjai érdekeit képviselje. Jelen esetben minden olyan vadász érdekét aki a többiekhez hasonlóan kifizette a kamarai tagdíjat amiért cserébe el is várhat valamit. De nem azt hogy az életére törjenek! Egy kamarai vezető nem az ízlésrendőrség feje, és nem engedheti meg magának, hogy a személyes rosszindulatának engedve spontán, alkalmazhatatlan javaslatokat tegyen. Ha ezt teszi, - ráadásul mindezt úgy, hogy az érintettekkel nem egyeztet - akkor az ilyen vezető alázat nélküli, aki éppen ezért alkalmatlan rá, hogy szolgálja a vadásztársait. Mindenki látja, és érzi, hogy vannak még ma is köztünk olyanok, akik egy régi rendszer tekintélyuralmában szocializálódtak, és ma is ezt követik. Erőből és pozícióból próbálnak érvényesülni. Ez a történet egy jó példája ennek.

A fenti konkrét esetnek van egy másik következménye is, ugyanis ez ügyben az illető elnök úr felkészületlenségéről is tudomást szerezhettünk. A vadászati törvény 1993 és 2007 között tartalmazott egy olyan passzust amely előírta a hatósági vadászíjtartási engedély meglétét amennyiben valaki vadászíjjal kívánt vadászni (Lásd módosítás előtti Vtv. 64§ (1) d) ill. 65§ (1) a). Annak ellenére írta elő, hogy ilyen engedély soha nem létezett. A rendőrhatóság ugyanis – érthető módon – nem tudta az íjak egyedi azonosítását megbízhatóan megoldani, hiszen az akkor néhány vadászíjászon kívül még több ezer sportíjásznak volt olyan íja amely alkalmas volt a vadászatra. Azóta mind a vadászíjászok, mind a sportíjászok száma a sokszorosára nőtt. Használunk például fából készült íjakat, amelyek hamisíthatatlan azonosítása még inkább lehetetlen. Az íj egy szabad kereskedelmi árucikk, amit nem csak beszerezni lehet rendkívül könnyen, hanem gyártani is. Mindezt felismerve a hatóság már a kezdetekkor lemondott az ilyen engedély kiállításáról, majd 2007-ben törölték is a vadászati törvényből. De tovább is van, így mondom még....

A fentieknél nagyobb szégyennek tartom, hogy a Kara Miklós elnök úr javaslatához csatlakozott a Pest megyei vadászkamara képviseletében Szentpétery Kálmán úr is, aki egy olyan megye vadászkamarai elnöke, ahol országosan messze a legtöbb vadászíjász fizeti a kamarai tagdíjat. Az ő esetét is tekintsük egy esettanulmánynak. Szentpétery úr a következőket mondja magáról (Nimród 2015 márciusi száma): „Nyomban az elején előre bocsájtom, nem vagyok vadászati szakember”. Becsületére váljék az elnök úrnak ez az önkritika, de ha nem tartja magát szakembernek, továbbá: „...első sorban a megfelelő szervezési, vezetési szemlélet biztosítását tekinti feladatának”, akkor miért nyilatkozik szakmai kérdésekben, és miért csatlakozik egy valóságtól elrugaszkodott javaslathoz, úgy hogy rendkívül könnyen kapna tőlünk telefonos segítséget. Szentpétery úr a következőképp érvvel a kötelező kamarai tagság mellett: „Az intézkedés megszüntetné azt a fura helyzetet vagy kiskaput is, ami abban az esetben áll elő, ha valakit valamely általa elkövetett szabálytalanság – pl. akár orvvadászat – miatt megfosztanak a lőfegyveres vadászat lehetőségétől, bevonják fegyvertartási engedélyét, viszont eredményes vadászíjász vizsga után folytathatja akár illegális vadászati tevékenységét, immár hangtalanul működő eszközzel” Az elnök úr javára írom, hogy vannak ebben a kijelentésben szórakoztató részek is, hiszen ő azt feltételezi, hogy egy vadász az „illegális vadászati tevékenységét” egy eredményes vadászíjász vizsga letétele után tudja csak folytatni. Nem. Az illegális vadászati tevékenységet enélkül is lehet folytatni, ha csak nem lesz a következő elnökségi ülésen valaki aki az orvvadászati tevékenységet vizsgához kívánja kötni. Illeszkedne ez a korábbi javaslat komolyságához. Szeretném támogatni az elnök úr szakmai felkészültségét  – hiszen mindannyiunk javát szolgálja ha a vadászati elit ért is ahhoz amit képviselni próbál – ezért felhívom a figyelmét arra, hogy az orvvadászat – túl azon hogy bűncselekmény – vadászati szabálysértés is volt a nyilatkozata pillanatában, amely a vadászjegy bevonását eredményezte (lásd. módosítás előtti Vtv.65§ (1) b) ill. új Vtv. 65§ (1) a) . Ezt követően semmivel nem lehet az elkövetőnek vadásznia. Íjjal sem! Visszautasítom tehát amit ez a kijelentés sugall, miszerint az orvvadászok számára a vadászíjászat menekülőutat jelenthet. Megdöbbentőnek tartom továbbá, hogy ezek a rosszindulatú szavak egy olyan kamara elnökétől származnak amely az országos vadászíjász vizsgákat szervezi.

Az említett cikk közlése után nem sokkal egy helyreigazítás jelent meg a Somogy megyei kamara hírlevelében, amelyben a szerző a cikk hangneme miatt elnézést kért. Bizonyára az érintettek nyomására közölték mindezt – miután nagy nyilvánosságot kapott – amiből a következő tanulság vonható le. Azok után, hogy a Bács-Kiskun, illetve a Pest megyei vadászkamarák elnökei különféle javaslatokkal kívánják a vadászíjász tagjaik életét sanyargatni, nem elnézést óhajtanak kérni tőlünk, hanem a hangnemet kifogásolják.

A fentiek alapján a következő sorvezetőt szeretném közzé tenni minden kamarai vezető számára okulásképp:

• Ha a kamarai tagság kötelező lesz – amit én is támogatok – akkor szakítani kell az egypártrendszer romantikájával (ha már ez nem sikerült a vadászkamara némely képviselői számára 1990 óta) mert tisztességtelen visszaélni azzal a helyzettel, hogy a felkészületlenség, és a rosszindulat elegyének köszönhetően, néhány kamarai vezető kezében ostor lehessen a kötelező kamarai tagság. Sokkal több alázatot igényel majd ez a helyzet, és én megígérem, hogy minden vezetőnek aki ezt elfogadja, megérti, és gyakorolja, meg fogom adni a tiszteletet, ahogy eddig is megtettem.
  
  
• Ha szigorításról van szó akkor azt valahogy mindig rajtunk vadászokon kezdi a rendszer. Sokat tudna javítani a kamara megítélésén, ha egyszer végre magán kezdené a reformjait, és például létrehozná a kamarai tisztségviselők etikai kódexét, amelynek egyik elemeként fegyelmi eljárással „jutalmazná” azokat, akik a megválasztott tisztségükkel összeférhetetlen módon ártanak a képviseltjeiknek. Alapvető, és elvi kötelem legyen, hogy egy tisztségviselő csak képviselő, és nem pedig király! Ebből következően nem a saját ízlése alapján dönt, hanem azokkal közösen akiket képvisel, mert aki ennek nem felel meg az nem csak vezetőnek, de vadásztársnak is alkalmatlan. Ennek természetesen feltétele, hogy az érintettek működjenek, és dolgozzanak együtt a kamarai vezetéssel, mert ez éppúgy kötelezettség, csak a másik oldal számára.
  
  
• Egy kamarai vezető mindenkinél jobban értsen a vadászati törvényhez. Legyen vitaképes, és felkészült. Méltatlan az a helyzet amikor a vadászati elit egyik tagja képtelen az érdemi válaszra a felkészületlensége miatt, vagy alaptalan dolgokat állít. Aki ennek nem tud megfelelni az készüljön fel, tanuljon, olvasson vagy mondjon le.
  
  
• A területi választások szabályai között még az az alapvető, demokratikus feltétel sincs megszabva, hogy a választókat mennyivel a választások előtt kell értesíteni. Ezt kihasználva a legtöbb megyében egy klubdélutánon szavazzák meg a vezetőséget akik létszámban egy törpe kisebbséget képviselnek az adott megye vadászai között, mert az alapszabály értelmében elegendő annyi szavazó részvétele az érvényes szavazáshoz amennyi küldöttet szeretnének megválasztani. Ennek következményeként egy 2000 fős megyei vadász közösség vezetőjét negyven fő is megszavazhatja. A legtöbb magyar vadász már csak a választások után értesül ezekről az eredményről. Van aki ezek ellenére is rászolgál a bizalomra, de gyakoribb, hogy a kamarai vezetők az elmozdíthatatlanságuk tudatában élik a mindennapjaikat, és így is viselkednek. Nincs választási program, de még egy koncepció sem a legtöbb esetben, mert tudják, hogy a sikerhez erre egyszerűen nincs szükség. Elegendő konspirálni. Egy ilyen gyenge legitimitású vezetés erőtlen, a valódi érdekképviseletre alkalmatlan, mert minden döntéshozó számára világos hogy egy illúzióval választjuk meg őket. Ennek köszönhető, – egy-két üdítő kivételtől eltekintve – hogy szinte soha nem hallunk egy karizmatikus kiállást, egy méltányos, de szigorú értékítéletet sem az új vadászati törvény hibái kapcsán. A csend amit tanúsítanak pedig azt a benyomást kelti, hogy minden rendben van. A minap megjelent interaktív térkép elkészítése és publikálása az egyetlen ami kivételként az eszembe jut, hiszen ennek a megjelenése valószínűleg finoman szólva sem esett egybe az FM akaratával.

Utószó

A fenti történetből nem következik, hogy a vadászkamara egészében ilyen képviselőkből áll. Sőt. Miután az új vadászati törvénynek köszönhetően az agarászattal és az elöltöltő fegyveres vadászattal gazdagodott a magyar vadászati kultúra, elévülhetetlen érdemei vannak mindebben a OMVK-nak, az OMVV-nek, és több vadászati vezetőnek, amiért őszintén hálásak vagyunk. Azt azért megjegyzem, hogy a vadászíjászoknak visszalépést hozott az új törvény, ez ügyben tehát a segítség elmaradt. A cél az, hogy a bloggertársaimmal együtt a sebészkés pontosságával kizárólag csak azokat kritizáljuk, akik erre rászolgáltak, de őket öncenzúra nélkül igyekezzünk befolyásolni és vadászemberhez méltó viselkedésre ösztönözni, attól függetlenül, hogy milyen beosztásban vannak. A kötelező tagság – ha megvalósul – a kamara hatalmát fogja növelni, aminek egyenes következménye, a mai magyar közegben az öncenzúra fokozódása. Ennek ellensúlyozása lesz ennek a blognak a feladata, ami egy kényszerű, és hiánypótló szerep. Mindeközben nem mulasztjuk el felsorolni azokat a történéseket sem, amelyek örömtelibbé teszik a vadászati hétköznapjainkat.

Frissítés