ELNÖKI BESZÁMOLÓ ÉS PROGRAM, II. rész
(Az alábbi sorok egy képzeletbeli elnökségi ülésen hangoztak el)
- Oktatási stratégia. Vadászcserkész mozgalom létrehozása
A vadászok közt egyre gyakrabban lehet hallani, hogy a mai kor problémáira kizárólag az ifjúság nevelésén keresztül vezet az út. Az elmúlt időszakban a kamara nagy hangsúlyt fektetett a vadászvizsga feltételeinek módosítására, azonban megfeledkezett arról, hogy megalkosson egy olyan oktatási-nevelési programot, amely elsősorban az ifjúság számára készül. Jelenleg a 12-18éves korosztály teljesen a kamara látókörén kívül esik, ezért nincs merítési lehetőségünk a fiatal tehetségek gondozása terén. De más probléma is van.
Az állami képzés a piac kívánalmait követi a hivatásos vadászok oktatása során. Ha viszont felvetjük azt az egyre aktuálisabb problémát, ami a vadászat, és a vadgazdálkodás közötti feszültségről szól, akkor felmerül a kérdés, hogy ki az, vagy kik azok ebben a rendszerben, akik a vadászatra (értsd. nem a vadgazdálkodásra) való nevelést képviselik? Az állami vadászvizsgára felkészítő tanfolyamok 18 éves kor felett nevelni aligha tudnak, legfeljebb idomítani. A helyzet sajnos az, hogy nincs olyan szervezeti rendszerünk, amely az ifjúsággal törődne, ezért jobb híján széttárjuk a kezünket és azt mondjuk hogy: „Ezek a mai fiatalok”. Nem lehet a nevelés kérdésében az oktatásban történő (lásd. új vizsgarendelet) változásokkal takarózni. Pláne úgy, hogy közben jól tudjuk: a vizsgák lebonyolítása érdekeket is szolgál, amelyek finoman szólva sem állnak messze egy adott megyei vadászati vezetőitől, tehát sok szempontból mindezt nem is a közérdek mozgatja. A mai világ rendkívül gyors változásának köszönhetően soha nem volt még akkora szakadék a különféle generációk közt. Ebből a gyors változásból következően a kultúránk, az értékeink megőrzése érdekében, újra és újra aktualizálni kell a vadászatot az éppen aktuális kor szempontjait figyelembe véve, de olyan módon, hogy az alapvető értékeket mindig meg tudjuk őrizni. Mindehhez minden korban felkészült, és okos generációra van szükség, akik határozottak, és kézben tartják a vadászat eszméit, a közérdek iránti felelősséggel a zsebükben. Az erre való nevelés jelenleg nem létezik.
A vadászcserkész mozgalmon keresztül a legfogékonyabb korban lehetne a fiatalokat a vadászati életformára nevelni. Ez a mozgalom, és egy tudatos élményközpontú nevelés lehetővé tenné, hogy a vadászat hagyományos alapértékei az utókor számára is fontosak legyenek, továbbá egy egyre duzzadó – azonos értékalapon nyugvó – összetartó közösséget tudjunk létrehozni, amely a tehetségei számára a későbbiekben is támogatást nyújt a továbbtanulásban, illetve a karrier alakításában. Kizárólag egy ilyen fiatalos és pezsgő közösség képes rá, hogy hosszabb távon igazi értékteremtővé váljon a vitakultúránk, illetve az évtizedes konfliktusainkra (a gazdákkal, az állatvédőkkel) ésszerű megoldásokkal tudjunk pontot tenni.
- Új székház
Aki volt valaha a Medve utcában, az tudja – de a különféle ülésekről készült képek alapján mindenki meggyőződhet róla – hogy nincs olyan helyiség a kamara jelenlegi székhelyén, ami akár csak egy közepes volumenű rendezvény megszervezésére lehetőséget adna. Ez igaz a környékre is: bizonyos időszakokban kínkeservesen lehet csak parkolóhelyet találni. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy milyen feltételekkel lehetne egy új székházat vásárolni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jövőben az elvégzett munkánk, és a beruházások arányban legyenek egymással, mert a tagjaink támogatása nélkül egy ilyen szervezet nem lehet sikeres. Biztos vagyok ugyanakkor abban is, hogy ha alázatosan, és szorgalmasan végezzük a munkánkat, a tagság számára is elfogadható lesz egy ilyen székház megvásárlása, és meg fogják érteni, hogy mindez a közös érdekeinket szolgálja.
- Állatvédelmi kérdésekben a stratégiánk kialakítása és közzététele, az állatvédőkkel történő egyeztetés
Napi problémát jelent az állatvédőkkel való hadakozás. Ebben a kérdésben is a defenzívából offenzívába kell lépnünk. A kutyalövések kapcsán egy világos álláspontot kell megalkotni és azt következetes módon képviselni kell. Véleményem szerint ennek az álláspontnak a valósághoz kell igazodnia a kötelezettségvállalás terén, ami a kutya, és macskatartók lehetőségeként a rendelkezésükre áll a kedvenceik mozgása feletti kontrollban, illetve a vadászok a vad szabad mozgása feletti befolyása között fennáll. Míg a házi kedvencek szabad mozgásának felügyeletére egy gazdának számtalan lehetősége van, addig a vadgazdának gyakorlatilag semmilyen eszköze nincsen erre a vad kapcsán. Márpedig ha nem a realitásokból indulunk ki, vagyis nem abból amit a valóságban elvárható módon a felek hozzá tudnak tenni a probléma megoldásához, akkor kizárólag olyan szabályokat tudunk csak alkotni, amelyeket egyik fél sem fog betartani. Javaslom, hogy az álláspontunk egyik sarokköve az legyen, hogy minden olyan kezdeményezést visszautasítunk, amely a jelenlegi állapothoz képest a vad számára fokozottabb veszélyt jelent a jövőben, és a vadat fenyegető veszélyek elhárítása kapcsán csökkenti a lehetőségeinket. Mindeközben támogatnunk kell azokat az állatvédőket, akik a problémára koncentrálva, a vadászok valós lehetőségeit, illetve kötelezettségeit szem előtt tartva együtt kívánnak működni velünk. Mindezt szem előtt tartva javaslom, hogy vadászterületen csak olyan kutyát lehessen sétáltatni, amelyen a pórázon kívül láthatósági jel is van. Lehetőleg olyan jelzés, amin a gazda telefonszáma jó eséllyel távcsőből is látható.
Tisztelt Vadásztársak! A fenti lista nem teljes, a ti hozzászólásaitok nélkül nem is lehet az. Kiegészítést, bátorítást, segítséget bárkitől elfogadok. De van egyfajta hozzászólás, amire nem vagyok kíváncsi, és ha valamelyikőtöknek ez jár a fejében, inkább ne is szóljon. Nem akarom azt hallani tőletek, hogy egyik-másik programpontot miért nem lehet megvalósítani. Ha képtelenek vagyunk előre lépni, inkább bele se kezdjünk. Tehát ne azt mondjátok, hogy miért nem, hanem azt, hogy hogyan lehetne valóra váltani, amit elhatározunk. Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Utóirat
Fontosnak tartom, hogy levonjunk néhány újabb következtetést a vadászkamara kapcsán az elmúlt évtizedeket figyelembe véve. Az az igazság, hogy a közöny, ami a vadásztársadalmat jellemzi (bármilyen vadászatot érintő kérdésről is legyen szó) abból fakad, hogy a vadászok többsége évtizedek óta lemondott erről a szervezetről, és egyáltalán semmilyen elvárásuk nincs mára, amit aztán számon kérhetnének a kamarán. Már régen beletörődött mindenki abba, hogy súlytalanok vagyunk, hogy a vezetőink jelentős részét a hiúsága, és az ezt kielégítő tisztségek érdeklik. A mindenkori politikai közéletnek köszönhetően az sem lépi át senkinek az ingerküszöbét, ha valaki éppen – az elvégzett munkához képest aránytalanul – nyerészkedni próbál a pozícióját felhasználva. Mi, egyszerű vadászok pedig ostobák vagyunk. Ostobák vagyunk, mert ez az atmoszféra alkalmas rá, hogy a vezetőink évtizedes láblógatással is konzerválhassák magukat a kamarában, és érdemi munka nélkül díszeleghessenek egyesek egy ilyen szervezet élén. Hiába halványak az eredmények, nincs semmiféle csalódás, mert már az elvárásaink sem léteznek. Valljuk be! Egy olyan szervezetben, ahol egy kétezer fős megyei kamarában negyven embert érdekel a választás, bármit meg lehet tenni.
De beszéljünk arról is, amikor „forrósodik a talaj”, és megjelennek a forradalmárok. Ebből sajnos a közéletben, és a politikában is csak azokat ismerjük, akik el akarják zavarni a mindenkori vezetést. Személyes ügynek tekintik az ellenzékiséget. Minket egyszerűen arra neveltek az elmúlt évtizedekben, hogy az ellenzékiség személycseréket jelentsen, nem pedig célzott, és érdemi kritikát a különféle személyi sallangok nélkül, és legfőképpen ne a munka frontján kényszerítsük ki a versenyt. Na persze egy olyan szervezet vezetőjének lenni, amelyben a tagság többségében birka módjára viselkedik, álommunkát jelent, ezért azok, akik a leváltottak helyére kerülnek, pont ugyanolyan szürke egerek lesznek (önmagamhoz képest finoman fogalmazva) mint a régiek, akiknek eszük ágában nem volt nagyívű feladatokba fogni, és komoly munkát végezni. Minek is végeztek volna, amikor nem várja el senki, és a tétlenségnek soha nem volt következménye? A vadászkamarában előbb rúgnak ki, vagy váltanak le valakit személyi ellentétek miatt, mint azért, mert nem csinál semmit. Ez sajnos a tény. Hangsúlyozom: a fentiek alól van kivétel, de mivel egy szervezetről van szó, elkerülhetetlen az általánosítás.
Mivel ezen a „vezetői vetésforgón” mi változtatni sajnos nem tudunk, így inkább kimaradnánk belőle. Az ún. ellenzékiség egyetlen értelmes célja csak az lehet, ha az ember munkát, és feladatot vállal, és alázatos módon szolgálja mindazt, amiben hisz. Ennek köszönhetően egy olyan részletes nevelési program kidolgozásába kezdünk a Vadászcserkész Mozgalom tartalmaként, ami szervezett formában ezidáig még nem létezett a vadásztársadalmon belül, és ha elkészül, meg is fogjuk valósítani, bármi is történjen, mert változást a mai állapotokhoz képest már csak a gyerekektől várhatunk. Egy mai gyereket vagy a vadászat közvetlen részesévé tudunk tenni, és így élményekhez juttatjuk, vagy felteszi a 3D szemüveget, a 7+1-es hangtechnikával, elindítja a "Trónok Harcát" és elképzeli, hogy ő valamelyik hős a filmben. Ez a mai valóság. Csak a vak nem látja, hogy ezeket a mai gyerekeket már most teljesen elragadta a vizuális modern technika, mert ettől kapják meg azt amire szükségük van. Az élményt! Ugyanis egy élmény forradalom zajlik a szemünk előtt. Egy ilyen környezetben vajon milyen hívószót jelenthet a vadászati kultúra, ha emellé nem tartozik semmilyen élmény? Ez az amit egy 65 éves átlagéletkorú kamarában a generációs adottságok miatt soha nem fognak megérteni, és ez az egyik oka annak, hogy szeretnénk megteremteni miszerint a fiatalok 15 éves kortól vadászhassanak felnőtt felügyelete mellett hagyományos vadászati módokkal. Az oktatási/ nevelési programot itt, a blogon fogjuk elsőként publikálni.
Amikor én gyerek voltam az államszocializmus idején, a rendszerváltás tájékán a szüleim mindig azt mondogatták, hogy „nektek sokkal jobb életetek lesz, mint nekünk volt”. Szégyenszemre én csak azt tudom mondani a gyerekeimnek, hogy „nektek sokkal rosszabb lesz az életetek, mint nekem volt”. Ez a mi generációnk szégyene, ami a vadászatra is igaz. Miközben a gazda vs. vadászok hadakozás zajlik a politika támogatásával, senkit nem érdekel, hogy mivé válik a vadászati kultúránk, és milyen – a természeti létre alkalmatlan – „techno droid” generációt nevelünk. Nem törődik ezzel senki, mert nem éri meg. Kétségtelenül igaz... egy 65éves átlagéletkorú kamarai vezető ebből már talán nem sokat érezhet. Ezért aztán egy szép és alázatos feladat a magam korosztályának foglalkozni a gyerekek nevelésével. Akinek ez ügyben van még lelkiismerete, vagy egyszerűen csak vannak gyerekei, illetve unokái, az úgyis támogatni fog minket, aki pedig az érdekei ellen valónak tekinti mindezt, az veszteni fog. Remélem, a végén sikerül egy olyan trónkövetelő generációt kinevelni a vadászok között, akik célokat látnak maguk előtt, nem beosztásokat, és ezért dolgozni is hajlandóak. Különben hamarosan vége mindannak, amit vadászati kultúrának szoktunk nevezni, és mindez azoknak a nevéhez fog kötődni a magyar vadászat történelmében akik a mi generációnkban képesek voltak a szálakat mozgatni.
Ha a kamara megkapja a vadászati engedélyek árát, és több százmilliós éves plusz bevételre tesz így szert, akkor lesz "pénz, paripa és fegyver". A kérdés az, hogy élni fog-e vele, vagy egyszerűen csak megszaporodnak a potyalesők a kamara környezetében, akik eltüntetik a pénzt, és a fiatalok nevelését letudják évi három rajzpályázattal.
Glück Balázs
Az első rész itt olvasható.
