Ahogy azt a legutóbbi posztban ígértük, némi pihenőt tartottunk, aminek most vége. Itt az ideje beszámolni az utóbbi hónapok eseményeiről. Nem szalasztanék el egyetlen lehetőséget sem, hogy a stílusomon hüledezőket kiszolgáljam, ezért úgy fogalmaznék, hogy a kamara elnöke „igényli az ostort”, legalábbis abból, hogy a tisztújítást követően provokálnak, ezt a következtetést lehet levonni.

Elbocsájtások

A tisztújító küldöttközgyűlést követően a kamara országos szervezetének munkatársai közül két embert – Bíró Gabriellát és Földvári Attilát – elbocsájtottak. Az indoklás úgy hangzott, hogy nem kívánnak Hatvanban dolgozni, Földvári Attilának pedig azt is felrótták, hogy nincs felsőfokú szakirányú végzettsége.  Nos… mindez természetesen nem ok, hanem indok, ürügy, tehát úgy is mondhatnánk, hogy a rendszer a szokásos módon működik.

Több fültanú is beszámolt arról, hogy a küldöttközgyűlést követően az egyik megyei kamarai elnök – a választási eredmények hatása alatt – azt találta mondani, hogy itt az ideje „kirúgni” a központból azt a két embert, aki „szivárogtat a Glücknek”. Igen ám, csakhogy ha nem akarnak egy munkaügyi pert, illetve nem szeretnék azt a látszatot megteremteni, hogy vakon, kezdtek őrjöngésbe, akkor bizonyítékot kellene szerezni. Nem így történt – így amennyiben az beszámolók igazak, akkor ismét elértünk egy mélypontot.

Na, már most... higgyék el, ha valaki tudja, hogy ezek az emberek ártatlanok – ami a szivárogtatást illeti – az én vagyok. De lesz alkalma az uraknak erről még meggyőződni. Ebből tehát az következik, hogy nem létezhet olyan bizonyíték, ami ezt az állításukat alátámasztja.

Bíró Gabriella a kamara megalakulása óta dolgozott ott, kívülről ismerte a rendszert, mindenkit és mindent. A munkáját minősíteni nem tudom mert nem volt vele dolgom, de nem hiszem el hogy a százmilliókkal kitömött kamara ne tudta volna megteremteni a feltételeket hogy ott dolgozzon tovább.

Földvári Attila munkáját ismerem. A szakbizottságunk titkára volt, és a hangoskönyv felvételeit is ő csinálta a központban. Nagyon óvatosan szabad nekem bárkinek a munkáját dicsérgetnem, mert ahogy a példa mutatja, ezeknek a gazembereknek bizonyíték sem kell ahhoz, hogy valakit kirúgjanak, de most itt az alkalom, hogy az ő megítéléséről írjak pár sort. Attila volt, aki tíz perc egyeztetés után pontosan értette, hogy és milyen eszközöket használjunk a felvételekhez, és ezt a feladatot tökéletesen meg is oldotta. Ő volt az, aki a tavalyi küldöttközgyűlésben meghatározott éves feladatát – ami az új honlap készítését illeti – elvégezte. Ő állított össze az elnökség megbízására egy részletes, határidőkkel ellátott anyagot az elektronikus beírókönyv bevezetéséről – amit aztán ez az elnökség maga söpört a fiókba. Ő volt az, aki a szakbizottságunk jegyzőkönyveit azzal a részletességgel vezette, amit mi kértünk tőle, és gondoskodott arról, a munkánkról részletes és alapos tájékoztatás legyen a kamara honlapján (melyik bizottság is mondhatja még el ezt magáról?). Nem utolsó sorban pedig, ha megszólalt a médiában, akkor az vállalható volt. Ellentétben az őőőőőő-zökkel, az unalmas színtelen-szagtalan demagógokkal, és az altatóba illő elnöki repertoárral. Ő volt az, aki meglepő higgadtsággal beleállt az állatvédőkkel való csatározásba, és a Facebook kommunikációt figyelve intelligens módon szót is értett az értelmesebbjével. Sőt! Szinte már perverz türelmet tanúsított ezekben a vitákban.

Egyszóval tehát, ha nem az aljasság vezetné ezt a szervezetet, akkor meg lehetne adni a központban dolgozó kollégáknak azt a megbecsülést, ami jár nekik a kirúgás helyett. Ha az ilyen emberek nem mozgatnák ezt a rendszert, akkor az elnök úrhoz hasonló hatalmi pöffeszkedőkről rövid úton kiderülne, hogy a sunyi rosszindulaton kívül nincs semmilyen képességük, ami egy sikeres szervezet működéséhez kell. Remélem, itt az álszentek már a szívükhöz kaptak a stílusom miatt. Természetesen sokan vannak még a rendszerben, akiknek a munkáját akár ezen a felületen is meg kellene becsülni, de így sikerül ennek az útját ismét elzárni, mert veszélybe kerülne az állásuk. Döntsék el, hogy ez 2018-ban normális-e!

Hogy mekkora hiba volt kirúgni olyanokat, akik a feladatukat ellátták, miközben az információk áramlása ugyanaz marad, nos ezzel szembesülni fognak a jövőben ezek a gazemberek. Sőt! A küldöttközgyűlés óta még inkább áramlanak hozzám az információk. Fogunk ebből szemezgetni hamarosan.

Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy sokszor leírtam, miszerint mindig a kamara elnöke emeli a tétet kettőnk vitájában, mi csak felzárkózunk. Jámbor úr – Pap Gyula bukott alelnökkel karöltve – elkövetett egy hibát. A két elbocsájtott embernek az egzisztenciáját rám hivatkozva veszélyeztetik, ami azt jelenti, hogy ennek a lelkiismereti terhét is rám teszik. Higgyék el, rosszabbul járnak emiatt a rosszindulat miatt, mint a Döbrögi a mesében, és lesz alkalmuk meggyőződni, hogy én hőre keményedő fajta vagyok, és befejezzük, amit a küldöttközgyűlésen olyan sikeresen elkezdtünk. Az elbocsájtottak szemében bizonyára nem vagyok most valami népszerű. Sajnálom ezt a helyzetet, de meg fogják látni, hogy megkapják az elégtételt ezért.

Szakbizottsági „kampf”

A blogunk eddigi léte alapján nagyon ritkán említettem, hogy tagja vagyok a Hagyományos Vadászati Módok Szakbizottságnak. A továbbiakban nem a személyes elfogultságom okán szeretnék erről írni, hanem egyszerűen azért, mert ennek a szakbizottságnak a működését ismerem, és az ekörül kialakult helyzet alapján tudom ismét megmutatni Önöknek a kamarai rendszer igazi arcát.

Jámbor úr úgy döntött, hogy a szakbizottságunk vezetőjét és tagjait visszahívja, majd új elnököt, és tagokat fog választatni. Igen, „fog választatni” mert hogy a holnapi elnökségi ülésen ez ukáz lesz, ahogy az lenni szokott.

Ez a szakbizottság a léte óta (amely a jelenlegi elnök, és az én kijárásomra jött egyáltalán létre) többet ülésezett évente, mint bármelyik másik bizottság, vagy szakbizottság. Mi voltunk az elsők (és azóta is az egyetlenek) a kamarában, aki már az elején megszavaztuk, hogy a lényegi döntéseink, munkaanyagaink legyenek nyilvánosak a kamara oldalán, és így is volt. A vadászati törvény, illetve most a vizsgarendelet alkalmával konkrét – a jogszabályokba beilleszthető – javaslatokat tettünk, azokat nagyon részletesen megindokoltuk. A döntéseink mögött számtalan vitát, ellenérdekeltséget, személyes konfliktust kellett rendezni, aminek az egyik oka éppen az volt, hogy olyanok véleményét is figyelembe vettük, akik nem tagjai ennek a grémiumnak, azonban vették a fáradságot és véleményt nyilvánítottak egy-egy probléma kapcsán. Magabiztosan mondhatom, hogy ez a szakbizottság nagyon sok jegyében végre úgy működött, ahogy a kamarának is kellene, mert annak lett igaza, aki szakmailag megalapozott érveket tudott felsorakoztatni, és meg tudta győzni a tagtársait. Itt barátok is mondhattak ellent egymásnak mások előtt, sértődések nélkül is, mert jó döntéseket szerettünk volna hozni. Nos, ezt Jámbor úr most releváns indoklás nélkül – mint az elefánt a porcelánboltban – szét fogja rombolni.

Ambrózy Árpád Elnök Úr, aki a rendszerváltás utáni magyar vadászíjászat létrehozója és máig egyetlen ikonikus alakja, aki nem mellesleg a 2021-es Vadászati Világkiállítás szervezőbizottságában is felel a hagyományos vadászati módokhoz kapcsolódó feladatokért, le lesz váltva, (évtizedek óta gyakorló solymász, másfél éve elöltöltő fegyveres vadász is), mert Jámbor úr – akinek tudomásom szerint semmilyen szakirányú végzettsége nincs, ám az erre hivatkozva eltávolított Földvári Attilával ellentétben az elnöknél ez nem jelent gondot – veszi a bátorságot, és a leváltással kijelenti, hogy Ambrózy Úr alkalmatlan a feladatára. Ugye ilyenkor önöknek is az jut eszébe, hogy ez a magatartás a mi nyomorunk a rendszerváltás óta? Hozzá nem értő hatalommániákusok ítélnek meg olyanokat, akiknek amúgy – ahogy mondani szokták – a cipőjüket nem tisztíthatnák. A probléma ugyanaz: „Nem szimpatikus”, „Neem megbízató”. Ami lehet legitim vélemény, csak ennek az érvnek semmi keresnivalója egy szakmai döntéseket kívánó szervezetben.

Ambrózy Úr helyett Győrvári (nem pedig ahogy Jámbor úr írja: „Győrváry”) Attilát utasították, hogy vállalja el az elnöki posztot, majd a következő elnökségi ülésen megválasztják az új tagokat is. Biztos vagyok benne, hogy Győrvári Úr – ha érdeklődést is mutat egyes hagyományos vadászati módok iránt - nem tekinti önmagát ezek szaktekintélyének, ezért nem veszi zokon, ha erre a feladatra – mindenféle személyes megítéléstől mentesen – alkalmatlannak találom. Ha például engem a dietetikusok elnökének választanának, egészen biztos ugyanezt gondolnám önmagamról is, és igencsak kínban érezném magam, amikor a szakértelmemet, és – ezen a téren egyáltalán nem létező – tapasztalataimat kellene csillogtatnom. Nem haragszunk rá, pontosan értjük, hogy utasításokat kell végrehajtania.

Természetesen ebben az esetben sem az számít, hogy ki az, aki jó döntéseket tud hozni, tehát ismét nem a tagság érdeke a meghatározó a kamara elnökének, miközben ő a jó döntések „pásztorának” lett megválasztva.