Egy fantasztikus könyv nyomán született a következő poszt, amit nem hogy ajánlok mindenkinek, de mindazok számára szinte kötelezővé tennék, akik erdei iskolákat üzemeltetnek, vagy az ifjúsággal foglalkoznak. A könyv szerzői Herbert Renz és Polster Gerald Hüthet, a címe: Vissza a gyökerekhez, avagy így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”.

Mindazt, amit a kamarai vezetésen számtalanszor számon kértünk, magunkra nézve is kötelezőnek tartjuk. Ez pedig a felkészülés fontossága, ami elengedhetetlen, ha az ember tudni akarja, hogy miről beszél, és képes akar lenni rá, hogy meg tudja védeni a saját álláspontját. Ennek a szellemében ajánlom ezt a könyvet, és az ebből származó szemelvények mellé odatenni a saját gondolataimat is.

Ez a könyv számtalan érvet sorol fel amellett, hogy az emberi faj természetes közege az igazi tanterme is egyben, és az ösztönös természetbe vágyódás nem a véletlen szüleménye.

A rövidlátás története

Ahogy Herbert és Polster írja: „A gyerekkönyvekben szereplő indiánokat senki nem szemüvegben képzeli el. Ma már tudjuk, hogy ez nem klisé. Az éles szem, a szabad ég alatt, a természetben folytatott élet velejárója.” A szemorvosok huszonöt éve mondják, hogy a gyerekek között a rövidlátók aránya folyamatosan növekszik. Németországban például a gyerekek fele rövidlátó. Hong-Kongban, Szingapúrban, a PISA felmérés éltanuló országaiban a gyerekek 90%-a rövidlátó. Az történik ugyanis, hogy a rövidlátóknál a szemgolyó megnyúlik a hosszanti tengelye mentén, így a szemlencse által közvetített kép nem a szemfenékre vetül. Ausztrál kutatók kimutatták, hogy a szemgolyó megnyúlása nem amiatt történik, hogy a gyerekek sokat nézik a tv-t, vagy a számítógép monitorját. Inkább a fény az, ami befolyásolja ezt az állapotot. A természetes fény. Ha ugyanis a szem naponta 2-3 óránál kevesebb ideig kap természetes fényt, akkor elkezd megnyúlni. A kutatások szerint a rövidlátás például 60%-al lassabban alakul ki nyáron, mint télen. Az is kiderült, hogy a benti fény intenzitása egy századrésze a kintinek. Ian Morgan kutató így fogalmazott: „Egyféleképp lehet megállítani a rövidlátást. Ki kell menni a szabadba!”.

A másság tökéletessége

A „másság” kifejezést semmiképp ne a szexuális orientáltság szintjén értelmezzék, mert nem erről van szó.

A természetben nincs két egyforma dolog. Nincs két egyforma kavics, két egyforma ág vagy levél. A természeti lét ösztönös készség szintjén fejleszti az emberben annak elfogadását, hogy a dolgok sokféleképp létezhetnek, és a maguk módján sokféleképp lehetnek tökéletesek. Ez a sokféleség természetessé teszi az empátia érzését, a méltányosságot, és erősíti azt a gondolatot, hogy a tökéletesnek nem csak egyféle formája létezik. Kíváncsivá tesz és serkenti a komplex gondolkodás képességét.

Ha a természetben található anyagokból az ember egy lest épít, meg kell látnia a fában, hogy melyik mire lesz a legtökéletesebb. Mikor tökéletes és szükséges a fa törzsének kúpossága, mikor tökéletes és szükséges egy elágazás, de még egy görcs is a megfelelő helyen „a tökéletes” tud lenni. Egyszóval: a természet eme képessége a puszta létével – sorvezetőként – kézen fogva visz végig egy gyereket azon az úton, amely nyitottabbá teszi a gondolkodást, és ösztönössé teszi, hogy egy gyerek mindenben a lehetőséget keresse. Persze ennek a magatartásnak a politikusok nem fognak örülni, hiszen az általuk oly szívesen hangoztatott „abszolút igazságok” legfeljebb egy apró mosolyt csalnak majd az ifjúság arcára.

"Semmi nem működik előre meghatározott módon, nem lehet mindent egyedül felfedezni. Minden alkalmas valamire, csak rá kell jönni, mire. Mindenütt lehet találni valamit, ami nő, ami egyedi. Ha senki sem jön, hogy mindent elmagyarázzon neki, vagy más módon megzavarja, akkor a gyerek előbb-utóbb belefeledkezik abba, amit csinál, és teljes odaadással épít gátat a patakra, figyeli a hangyákat, amint a levéltetveket fejik, pincebogarakat keres a kövek alatt, és pitypangot szed a réten, hogy aztán szerteszét fújja az apró ejtőernyő magokat.

Ha a szülők látni akarják, hogy néz ki a gyerekük, amikor egyszerűen csak boldog, akkor ilyenkor vegyék szemügyre!"

A kitartás

Az a gyerek, amelyik sokat jár kirándulni, tudja, hogy a cél eléréshez vezető út a hiszti hatására sem rövidül majd meg. Lehet panaszkodni, percenként megkérdezni, hogy mikor érünk már oda, de egy idő után ezek a kérdések elmaradnak, mert a gyerek tudni fogja, hogy ha oda akar érni mondjuk a kilátóhoz, akkor az bizony csak akkor következik be, ha az egyik lábát kitartóan a másik után teszi. És erről nem apa, vagy az anya tehet!

A természet, mint ügyeletes pedagógus, folyamatosan jelen van, a mi dolgunk pedig csak annyi, hogy vigyük a gyerekeket mind többet a természetbe, és meg fogják érteni, hogy a természetnek vannak törvényszerűségei, amelyek nem egyszerűen jók vagy rosszak, hanem természetesek.

A példabeszédeink

Bizonyára a vadásztársaim is számtalan gyerekkori élményt tudnak felsorolni a gyermekeiknek, amelyek tulajdonképp a szabadságélményekről szólnak. Én azt szoktam mondani, hogy a gyerekkorból az ifjúság felé vezető út első lépése, hogy az ember beszerzi élete első botját. Ezt szépen megfaragja, kardozik vele, turkálja vele a pocsolyákat. Aztán jön a csúzli, utána a házilag barkácsolt íj, aztán a légpuska. Mindeközben ott vannak a kutyák, macskák, tengerimalacok, nyulak, tyúkok stb. Ezt az egészet pedig megspékeltük a „bungik” – azaz a búvóhelyek – sokaságával. Ehhez akkoriban a rendelkezésünkre állt mindaz, ami ma csak konzerv formában létezik: a szabadság.

Ezek a romantikus emlékek a mi gyerekkorunk élményei, amiket igazán átszellemülve mesélünk a gyerekeinknek. Azonban egy dolgot elfelejtünk. Hogy a ma gyerekeinek mindezekre már nincs lehetőségük. Két általános iskolás lányom van. Pontosan tudom, hogy bármilyen kezdeményezésnek, amit ezen a téren a vadászifjúság érdekében létre akarunk hozni, annak a mai iskolarendszer, és az ún. „programok” lesznek a legnagyobb akadályai. Egy mai gyerek olyan mértékben van leterhelve, hogy a példabeszédeim végén folyton rájövök, hogy mindazon dolgok, amelyek az én gyerekkoromat meghatározták, ma gyakorlatilag kivitelezhetetlenek szeptembertől június közepéig. Mindez miért? Mert – ahogy mondani szoktuk – a gyerekeknek fel kell készülniük „a nagy versenyre”.

„Szerintem lenyűgözőek a mai fiatalok, amilyenek mindig is voltak. Van köztük pár agyatlan, pár erőszakos randalírozó, akik teljesen hülyék, és csak annyira viszik az életben, hogy mindenki idegeire mennek. És rengetegen vannak, akik izgalmasak, kíváncsiak, és hisznek abban, hogy meg tudják változtatni a világot. Ahogy mindig is voltak ilyen fiatalok. Maradjunk nyugodtak, és kezeljük úgy a fiatalokat, mint önmagunk részeit. Mint olyan részt, amelyet szeretnünk és óvnunk kell, de nem ám a gonosz internettől, hanem a felnőttektől! Vagyis magunktól...” (Sibylle Berg)