„Új rablói vannak a nyárnak” ahogy Ady írja, de ezek a rablók nem az új generáció, ahogy az rendjén is volna, hanem régi rablók, kihullott fogú vén hiénák, akik saját zsákmányt ejteni korábban sem, de most már végképp nem tudnak. Ahogy a vadonban is, alantas ösztöneiknek, éhségüknek engedve összeállnak és elrabolják az oroszlán zsákmányát. Az oroszlán pedig, utálva a civakodást, átengedi, és ha akar, új zsákmányán után néz. Ugyanúgy, mint a sólyom, mikor maga szerezte prédáját elegánsan odahagyja a koncon marakodó ölyveknek és varjaknak. Megtehetik, mert hiszen ők a végtelen vadászmezők urai. Hiába falja be pukkadásig a hiéna, vagy a varjú a zsákmányt, attól még nem lesz sem oroszlán sem sólyom, megmarad annak, ami volt.

Nem kell megneveznem, mindenki láthatja őket, amint ott pöffeszkednek szeptember 22.-én a gödöllői Királyi Kastélyban a XII. Vadásznapon.

Azon a vadásznapon, melynek gondolata az én agyamban született meg 1991-ben, és amit én rendeztem meg elsőként ugyanaz év őszén otthonomban, a Szentjakabi Vadászház parkjában. Ez volt az országban az első, ahol Hubertus mise, solymászat, vadászíjászat, lovas és kutyás vadászati módok mindannyian helyet kaptak.

Ezután a rövid életű Naturexpón, majd a Fehován mutattam be társaimmal a solymászatot és a vadászíjászatot, több mint egy évtizeden keresztül.

Hosszú évek munkájába tellett, míg eredeti tervemet – a vadászat megjelenítését ott, ahol évszázadokon keresztül jelen volt, a gödöllői Királyi kastélyban – meg tudtam rendezni. Az utóbbi tizenegy évben, négy igazgató váltotta egymást, de a vadásznap megrendezését mindegyiküknél el tudtam érni.

A gödöllői vadásznap az én szellemi gyermekem, én harcoltam érte, vittem be a kastélyba, valósítottam meg tizenkét éven keresztül, én töltöttem meg évről évre új tartalommal. Én neveztem el a hagyományos vadászati módok napjának, és biztosítottam megjelenési módot mindegyiküknek. A solymászatnak mindig is kiemelt szerepet adtam, a kosztümös bemutatókon túl, Lelovits, Bástyai, Nemeskéri kiállítást rendeztünk. Saját kezdeményezésemre állítottunk Nemeskéri emléktáblát a Királyi Udvari Vadászati Hivatal helyén, ahol a jelenkori magyar solymászat megszületett. A Királyi Kastélyban az én támogatásom alapján kapták meg és vehették át a Vadászati Védegylet Nimród érmét, akik valóban megérdemelték, Duhay Gábor és Tóth János.

Ez évben az ellenem indított intrikáikkal támasztott, Isten tudja honnan fúvott hátszelüket kihasználva, ők bitorolják az én helyemet. De amit én alkottam, attól még nem lesz az övék. Alantas eszközökkel érték el céljukat. Azokkal pedig én nem harcolok. Az én fegyvertáramból hiányzik a méreg és az orgyilkos tőr, meg a hosszú lándzsa, amivel a hatalom háta mögé bújva bántatlanul döfködni lehet.  

Ezek azt hiszik, hogy kiszorítottak, beszűkítették a mozgásteremet. Pedig nem így van. Magasabbról messzebbre lehet látni, mint a hiénák szintjéről. Aki eddig is talált, ezután is találni fog magának neki tetsző mozgásteret.

Ambrózy Árpád