Álmaimban Amerika…

zaszlo_nra.jpg

Előző posztjainkban kellő tényanyaggal alátámasztva kritizáltuk a vadászati érdekképviselet munkáját, amellyel sikerült a vadászati törvény „jogtörténeti jelentőségű”-nek kikiáltott – valójában katasztrofális – módosítását hivatalosan kolosszális sikerként kommunikálva végigasszisztálniuk.

Most egy pozitív példán keresztül mutatnám be, hogy milyennek kellene lennie egy valódi érdekképviseletnek. Az Egyesült Államokban székelő Nemzeti Fegyverszövetségre (National Rifle Association, NRA) gondoltam.

1871-ben alapították, ötmilliós tagsággal dicsekedhet, ami az USA lakosságának 1,6%-a (a magyar vadászok a népesség 0.64%-át teszik ki, tehát ebben nincs nagyságrendi különbség). A két szervezet tevékenysége is mutat hasonlóságokat: az NRA oktatásokat, versenyeket, kiállításokat és egyéb programokat szervez, képzőművészeti pályázatokat ír ki, múzeumot tart fenn, lapokat ad ki és folyamatosan informálja tagjait a fegyverjogszabályok tervezett módosításáról. Tette mindezt 2012-ben 256 millió amerikai dollárokból, ami csillagászati összegnek tűnhet, de ha azt vesszük, hogy ez fejenként csak 51 dollárt (alig több mint 14 000 forintot) jelent évente, akkor kalapot emelhetünk a szorgalmukat látva.

Az NRA a siker érdekében szoros együttműködést alakított ki – érthető módon főleg republikánus – politikusokkal, de igazából minden ajtó megnyílik előttük, vitán felül az egyik legbefolyásosabb lobbiszervezet. Az OMVV is előszeretettel kér fel az elnöki teendők ellátására kormányközeli honatyákat (honanyákat még nem), de ez idehaza változó sikerességű stratégia: Benedek Fülöphöz és Suchman Tamáshoz nemigen tudok jelentős teljesítményt kötni. Míg Semjén Zsolt igenis rengeteget tett egy normálishoz közelítő fegyverjogszabály kialakításáért (aki mást mond, az hazudik), ahhoz sajnos már nem volt elég politikai súlya, hogy megakadályozza a vadgazdálkodás mezőgazdasági melléküzemággá való degradálását. Ide kapcsolódik, hogy az amerikai politikusok nem csak együttműködnek az NRA-val, de tartanak is tőle. Tudva tudják, hogy a tagjaik szavazatain képviselői vagy szenátori székek sorsa dőlhet el, ezért igyekeznek igencsak szőr mentén bánni velük. A magyar vadászokkal meg – ha csak nem földtulajdonosok is egyben – bátran felmoshatja a padlót a politika, bármelyik oldalon.

Ugyan az NRA sem mindenható, de nem próbálja meg sikerként kommunikálni a kudarcot abban az esetben, ha a fegyvertartást korlátozó intézkedéseket fogadnak el tagállami vagy szövetségi szinten. Egy olyan jogszabályról, ami a tagság számára hátrányos, arról kimondják, hogy hátrányos, nem egymás közti beszélgetések során, hanem a sajtó nyilvánossága előtt. Azt sem várják meg, hogy helyettük amatőr műhelyek, internetes fórumok hívják fel a figyelmet a különféle jogszabályok hátrányos következményire, és ha ez mégis megtörténik, nem kapkodnak repülősóért. A honi vadászati érdekképviselet ebben merőben más úton jár. Azt ugyan nem hazudják, hogy a vadkáralap felér egy lottó ötössel, de azt igen, hogy „ez többletkiadást nem jelent”. (És hogy igazságos legyek: ha szigorodik odaát a fegyvertörvény, az NRA tagsága sem tapsol neki…)

Az NRA nem kommunikálja létezése legnagyobb önigazolásaként minden évben azt, hogy sikeresen kiadták a tagsági igazolványokat, amikért egyébként elektronikusan is lehet folyamodni, miközben Magyarországon némelyik kamarai adminisztrátor még a kettős kattintást sem ismeri.

Bár az NRA-tagság szigorúan önkéntes, kudarc esetén a vezetőség nem magyarázza a bizonyítványt azzal, hogy a kötelező kamar… bocsánat, NRA-tagság esetén többet tehettek volna. Itthon gyakran halljuk, hogy azért nem tudjuk kivetni a vadásztársadalomból a nem közénk valókat, mert a kötelező kamarai tagság eltörlésével eszköztelenek maradtunk, és nincs lehetőségünk szankcionálni a vadászhoz nem méltó tettek elkövetését. (Megígérjük, hogy egy későbbi posztban erre a témára bővebben is kitérünk majd).

Gyakran használjuk dicsérve-kritizálva az „érdekképviselet” szót anélkül, hogy belegondolnánk, mit is kellene, hogy jelentsen érdekeink képviselete:

Érdek: szükséges dolog, amely egy személy, ügy, folyamat sorsát, helyzetét előnyösen érinti, alakítja, a java, haszna, szükségessége

Az OMVV-nek és az OMVK-nak tehát nem a tagok jogos igazát vagy méltányolható kéréseit, javaslatait kellene támogatni és képviselni, hanem minden olyan dolgot, ami a vadászok és a vadászat helyzetét könnyíti, előnyösen érinti, egyszóval az érdekeiket, bárkivel és bármivel szemben, akkor is, ha ez más érdeket korlátoz, vagy éppen sért. (Csak hogy felidézzük első posztunkat: az érdekképviselet dolga NEM az, hogy vadászíj-tartási engedélyért, hanem hogy a pszichológiai vizsgálat ELLEN emelje fel a szavát).

Az érdekek hatékony képviseletéhez pedig először is ismerni kellene az ágazat és a tagság érdekeit, ehhez pedig meg kellene hallgatni a tagságot, nem csak hivatkozni rá. Jó példa erre a NAK-elnök Győrffy Balázs, aki kormánypárti képviselőként 2013-ban nem restellte az MTI nyilvánossága előtt indítványozni, hogy a gazdák több e-útdíj kedvezményt kapjanak. Nem azon hezitált, hogy hány darabba fogják vágni, ha ki merészeli nyitni a száját.

A tagságnak pedig hallatnia kellene végre a hangját. Addig maradunk az, aminek Ady Endre énekelt meg minket:

 

A hőkölés népe

 

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.