Ingyenes vadásztanfolyamot! - FRISSÍTVE

tanfolyam.jpg

„A vadászati tevékenységet csak olyan személy végezhet, aki a jogszabályok által előírt és a kamara által lebonyolított, magas szintű elméleti és gyakorlati képzést eredményesen elvégezte.”

Idézet a vadászkamarai törvényt módosító, az országgyűlésnek tegnap benyújtott törvénytervezetből. Úgy tűnik, a benyújtók (Semjén és Lázár urak) sejtenek/tudnak/terveznek valamit. Valamit, ami akár jó is lehet. És hogy miért, hogyan legyen ingyenes a tanfolyam? Hogy nem nonszensz-e ez? Nem, nem az. Van rá ok is, lehetőség is, és úgy látszik, lesz forrás is. Magyarázom, és bízom benne, hogy talán szándék szintén akad, hiszen a vadászvizsga-rendelet is változik rövidesen.

 

 „Vadászjelöltség helyett ­ kötelező tanfolyam”

Valószínűleg a vadászati szezon végére (2014. tavasz) jelenik meg és lép hatályba az új vadászvizsga szabályzat, melynek részét képezi majd az állami vadászvizsgát megelőző kötelező tanfolyam. Többek között erről állapodtak meg a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Vadászati és Halászati Főosztály és az Országos Magyar Vadászkamara vezetői.”

Ezt pedig az Országos Magyar Vadászkamara honlapjáról idéztem, ez a rövid tájékoztatás 2013. október 7-én jelent meg. A jogszabályváltozás 2014 januárjától lépett életbe, eltelt több mint másfél év, és a rendelet megalkotása finoman fogalmazva nem hozta meg a várt eredményt. Még kevésbé lépett a vadászjelöltség intézményének helyébe, ez mára elég markánsan látszik. De látszott az 2013. október 7-én is, és annál is jobban, amikor már a jogszabálytervezetet lehetett véleményezni néhány héttel később.

Ha feltételezzük (márpedig miért is ne tennénk?), hogy a vizsgát az újítások előtt is komolyan vették a vizsgabizottságok, akkor joggal feltételezhető az is, hogy aki megüti a mércét, az birtokában van a tudásnak, amellyel nekivághat vadászpályafutásának. Valljuk be, a tanfolyam kötelező mivolta ehhez nem sokat tett hozzá. Hasonló képzéseket korábban is szerveztek, némelyek tartalmasabbak voltak, némelyek kevésbé. De aki régen beiratkozott, az azért tette, mert valóban oktatást várt, nem pedig a muszáj hajtotta. Joggal várhatta el, hogy a tankönyvekhez képest további segítséget kapjon a felkészülésben. A rendelet viszont nem hogy nem garantál semmilyen minőséget (hiszen csak óraszámot ír elő, és azokat a témaköröket, amiket így is úgy is el kell sajátítania mindenkinek, aki vadászvizsgát akar tenni), hanem egy kikerülhető akadályt gördít a vizsgázni vágyók elé. Aki korábban el akart mélyedni a témában a vizsga letétele előtt, megtette kötelező okítás nélkül is, aki nem, az meg megtalálja a – fogalmazzunk úgy – legegyszerűbb utat.

Az egyetlen pluszt a kötelező gyakorlati foglalkozások jelenthetnék. 30 órában... Ezt a részt azért érdemes idézni, elemezni:

„- 2 órás elsősegélynyújtással (lőtt sérülések ellátása, vérzéscsillapítás, újraélesztés) kapcsolatos foglalkozás

- gyakorlati lővizsga előtti kötelező lőgyakorlat

- igazolt részvétel egy apróvadas és egy nagyvadas jellegű vadászterület vadgazdálkodási és vadászati berendezéseinek komplex bemutatóján, ahol a vadászat különböző módjainak természetbeni modellezett bemutatása is megtörténik.”

A kötelező lőgyakorlat ugyanolyan, mint az elméleti rész: aki nem tanulja meg a fegyverkelezést és a lövést, megbukik, punktum. Így csak a lőterek keresnek egy kis zsebpénzt. Az életmentés elsajátítása 2 órában viszont komolytalan röhej, és ugyanúgy a részvétel egy bemutatón egy vt.-nél. Ha az egész gyakorlat valóban terepi gyakorlat lenne, a 30 óra akkor is csak beugró lehetne. Aki erre komolyan azt mondja, hogy az egy-másfél éves vadászjelöltség „helyett” van, annak vagy a vadászatról, vagy a vadászjelöltségről nincs fogalma (vagy egyikről sem).

Valamit azért csak-csak sikerült elérni a vadászvizsga-rendelet megalkotásával. Egyrészt a szervező a lajstromba vételért 500 000 forintot kell fizessen a NÉBIH-nek igazgatási szolgáltatási díj címén. Persze, aprópénz a hivatalnak az a 15 000 000 forint, ráadásul 5 évre (ennyire szól a licensz), de talált aprópénz azért, hogy semmit ne csináljon. A másik hozadék sokkal szomorúbb.

A tanfolyamszervezők által rendezett képzések ellenőrzésére a jogszabályok értelmében lehetősége ugyan van a hivatalnak, de módja már nincs. Csoda, hogy a NÉBIH megmaradt, a vadászati osztálya viszont már biztosan megy a levesbe az átszervezés és racionalizálás keretében, nem kis űrt hagyva maga után. Így idén már csendben vegetálnak, és gondolom ki-ki keresi, hova tovább, és nem is róható fel nekik ez a hozzáállás. De a 30 tanfolyamszervező között szükségszerűen elindult piaci verseny felett így már az a kevéske kontroll (szúrópróbaszerű ellenőrzés) sincs, ami 2014-2015-ben még csak-csak előfordult. Tisztelet a becsületesebbjének, de nem egy gyorstalpaló és bentlakásos tanfolyam működik már az országban, ahol – az átlagos 200 000 forintos árnál természetesen komolyabb díjazásért – cirka 10 nap alatt lezavarják a 70 elmélet is 30 gyakorlati órát (pl. 1., pl. 2., vagy kicsit bújtatottan – pl. 3.). Balgaság lenne azt feltételezni, hogy az átlagosan napi 10 órában valaki komolyan, intenzíven tanul, és nem lenne hülyeség rájuk járni. Persze ettől a kamu képzéstől a tanfolyam után még tisztességgel felkészülhet az ember a vizsgára (fel is kell, ha minden igaz), és ezért ismét felteszem a kérdést: minek is kell a szabályozott, kötelező tanfolyam ilyen formában…?

Van ennél is aggasztóbb következmény, hiszen a tízmilliós országban hatvanezer vadász között nincs titok. Mondják: „Ahol a jog véget ér, ott kezdődik az erkölcs.” Hogy erkölcsös-e vadászati képzésnek csúfolni a fenti gyorstalpalókat, ki-ki döntse el maga. Viszont fiktíven meghirdetni a tanfolyamokat úgy, hogy csak a jelenléti íveket aláírni járnak be a „tanulók”, gyakorlatilag az egész tanfolyamot értelmetlenné teszi. Azaz dehogyis: nem értelmetlen, hiszen akit kielégít egy ilyen konstrukció, az a tanfolyam díját kifizeti a szervezőnek, tán még többet is az átlagnál, hogy a drága idejét megspórolja. Tanulni meg fog tudni maga is a vizsgára. De hogy nem ebben az irányban van a vadászjelöltség, az tuti, hogy zicher.

Tisztelt minisztériumi illetékesek, tisztelt vadászati érdekvédők! Akár hittetek benne, akár nem: a vadászvizsga-reform sokaknak nyűg, egyeseknek lehetőség, keveseknek hasznos, de összességében megbukott. Pont.

Helyettesítse a tanfolyam a vadászjelöltséget, azt mondjátok? Van egy tippünk.

Ha az Országos Magyar Vadászkamara a vadászati kultúra, a vadásziasság és minden ehhez kötődő pátoszos-glóriás csatolmány letéteményese, és valóban megkapja a vadásztanfolyamok szervezését, ahogy vadászkamarai törvény módosításának indoklásában szerepel, akkor nagyságrendi ugrást tehet. A keret megvan rá. Az OMVK Vtv. módosítás értelmében megkapta a külföldiek vadászati engedélyeinek kiadását, és a kamarai törvény változása után megkaphatja az azokból befolyó bevételeket is. Jelenleg ez évente kb. 25 ezer embert jelent, az engedély ára megkezdett 30 naponként 10 000 Ft. Tegyük fel, hogy mindenki ilyet vált, akkor a kamara évente 250 000 000 forinttal többől gazdálkodhat, mint most. A vadászjegyek ára is teljes egészében a kamaráknál maradhat a mostani 50% helyett. 60 000 vadásszal és 10 000 forintos vadászjegyárral számolva mindebből következik, hogy 2017 után az OMVK a jelenlegi 540 000 000 forint helyett kb. 1,1 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezért cserébe ki kell adogatni a vadászati engedélyeket, más pluszfeladat nincs. Valljuk be: a több mint 200%-os forrásnövekedés a megyénként átlagban 1315 engedély kiadásáért cserébe igen nagyvonalú gesztus államunk és kormányunk részéről. Hogy mihez kezd a kamara a pénzzel, konkrétan nem tudjuk, csak hogy „(…) a többletbevételt a korábban meghirdetett, a megyei szervezetekre vonatkozó feladatarányos finanszírozási rendszer megvalósítására, továbbá szakmai programok indítására kívánja fordítani (forrás)”, és lesz újra vadgazdálkodási alap is (forrás). Adunk még egy ötletet.

A közvélekedés szerint évente 1000-1500 új vadászjegyes van (statisztika erről nincs, legfeljebb az OMVK-nál, de az nem publikus, a honlapjukon legalábbis nem találtam ilyen adatot). Induljunk ki az 1500-ból. Ha a jelenlegi vadásztanfolyam-árakat vesszük alapul, és szintén maximalizálunk, az fejenként 200 000 Ft. Évente 300 000 000 forint. Figyelembe véve, hogy a 300 millión nyilván tisztes hasznuk is van a tanfolyamszervezőknek, nyugodtan számolhatunk 250 millióval is. Nem lenne-e gáláns gesztus az új bevételek felét arra fordítani, hogy az érdekképviselet nyitottabbá tegye ezt a tevékenységet, szenvedélyt? Költség akad elég később, miért ne törölné el a belépti díjat a leendő tagdíjfizetőktől az a szervezet, amely nonprofit alapon kell hogy működjön?Nem emelne-e egy ilyen gesztus a vadászat megítélésén, ha már a vadászkamara az utóbbi időben látszólag olyan nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra és a PR-ra…? De ha úgy jobban tetszik, nézhetjük a matekot is, úgy pedig befektetést látunk: ha egy hallgatón 150 000 forintos költsége is van a kamarának, ez a vadászjegy árából 10 év alatt vissza is jön, és utána évi +1 tagdíjat és vadászjegyet jelent. És ha már matek: nem szabadegyetemet javaslok. A tanulók szerződést írjanak alá, amelyben vállalják, hogy a tanfolyam elvégzését követően bizonyos időn belül le is teszik a vizsgát, ha pedig nem, fizessenek, mint a katonatiszt. Így a tanfolyamot el lehet nyújtani akár egy évre is, hiszen ajándék lónak nem illik a fogát nézni. Az etetők körüli ténfergésnél tartalmasabb gyakorlattal, hajtásokkal, vadzsigereléssel, fácánneveléssel, kotorékozással és minden olyannal fel lehetne tölteni a tantervet, amihez a mai tanfolyamot végzők ugyanúgy nem tudnak hozzászagolni, ahogy 2014 előtt – pedig elvileg fizetnek a minőségi képzésért. Mindebből kifolyólag pedig egy a mostaninál szigorúbb, gyakorlat címén nem csak a lövészetet megkövetelő vizsgát kellene letenni. Na, ez lenne a „vadászjelöltség helyett”.

A Vtv. már módosult, a kamarai törvény rövidesen módosulhat a javasolt formában (szóljon, aki tud olyan Lázár János által benyújtott javaslatról, amit nem fogadott el a parlament), a Vtv. végrehajtási rendelete módosulni fog (igaz, már kellett is volna, de ez más lapra tartozik). Mindemiatt a szaktárcának a vadászvizsga-rendelethez is hozzá kell nyúlnia. Itt az alkalom: érdemes lenne egy olyan jogszabályt faragni, ami tényleg reformál, és nem csak a vitrinben mutat jól, hanem biztosítja, hogy a jövőben ne kerüljenek a vadásztársadalomba nem odavalók. Sőt, közelítsük meg pozitívan: csak az odavalók kerüljenek bele!

UPDATE

Telefonon egyeztettünk Dr. Jámbor László OMVK elnökkel, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kamarai törvényt módosító javaslatból félreérthető a bevezetőben idézett sor, és a kamarának nincs szándéka sem lehetősége, hogy vadásztanfolyamokat bonyolítson.