Ismét elérkezett egy olyan pillanat, amikor olyan témához értünk, amelynél méltányosnak is kell lennünk, nem csak kritikusnak. A vadgazdálkodási alap "(„a továbbiakban: Alap”) a vadászkamara legnagyobb erőfeszítést igénylő feladata. Kétségtelen, hogy ebben sok munka van, köszönhető ez a a központban dolgozó kollégáknak. (De nehogy nekem most megint kirúgjanak valakit, mert dicsérgetek!) Az elvégzett munkát még akkor is meg kell becsülni, ha egyébként számos dologban nem értünk egyet vele. Ezért aztán az az elegáns, ha méltányosak vagyunk ebben a kérdésben, ami egy más stílust is érdemel.

Az egészen biztosan nem jó, ha a végre ismét létező vadgazdálkodási alap megítélését azzal intézzük el, hogy: „ez is csak lopás”. Nem is gondolom, hogy az lenne. Azt viszont igen, hogy a tartalma részben tévedéseken alapul, mostanra komoly aránytalanságok találhatók benne, és vannak benne logikus, jó ötletek is. Vegyük sorba a kiírt támogatási lehetőségeket, a pályázat feltételrendszerét és a javaslatainkat.

„Fás szárú fajokból álló szegélyek kialakítása, rágóerdő telepítés, csenderesek, vadbúvók kialakítása, Apróvad táplálkozó és búvóhelyek kialakítása szántóföldi kultúrák vetésével, Termesztett növényféleségek diverzifikálása évelő zöldtakarmány keverékek telepítésével”

A tavalyi pályázati kiírás maga is hivatkozik rá, hogy mind a célterületek, mind a növények listája tekintetében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Zöldítés – Gazdálkodói kézikönyv 2017” kiadványa az irányadó. Az idei kiírásban lényegében csak annyi változás történt, hogy három támogatási formára bontották a tavalyi két programot, illetve felsorolják a célterületeket és a növényfajokat. A meghatározott feltételrendszer is ennek megfelelően került kiírásra. Ettől a változástól függetlenül a kiírás lényegében a zöldítési program másolata.

Az egyik tavalyi vadgazdálkodási bizottsági ülésén természetesen felmerült, hogy mi fogja azt megakadályozni, hogy egy gazda mondjuk emiatt kétszer vegyen fel támogatást. Egyrészt a zöldítési programon keresztül, másrészt a kamarától. Jámbor úrnak az a rendkívül szakszerű válasza volt, hogy nem számít, jóban kell lenni a gazdákkal.

Egyetértek. Jóban kell lenni a gazdákkal, ami viszont nem jelenti azt, hogy kétszer kapjon valaki pénzt egyszer elvégzett feladatokra. Kapják meg, ami jár, és mi is! Ha Jámbor úr a jogos elvárásokon felül jóban szeretne lenni a gazdákkal, akkor süssön nekik süteményt.

A zöldítési programra – csak a tavalyi évben – 69,3 milliárd forintot fizetett ki az állam a gazdálkodóknak. Az apróvad élőhelyére – amelynek fejlesztése az Alap legfőbb célkitűzése – semmiféle érezhető hatása nem volt. Ráadásul ez a program 2015. óta ontja magából a pénzt. Az AKG-ra elköltött százmilliárdokról nem is beszélve, amelynek a célkitűzései közvetve ugyancsak az apróvad élőhelyének védelmét is szolgálnák. Lényegében eredménytelenül.

Csak a fenti programra tavaly 80,5 millió forintot költöttünk a vadgazdálkodási alapból. Nem feleslegesen, de indokolatlanul. Mivel a sokkal nagyobb költségvetési programok sem hoztak mérhető eredményeket, és ezek a pályázati célok lényegében a zöldítési program másolatának tekinthetőek, véleményem szerint ezt a célt az Alapból törölni kellene, mert a ráfordítható források nagysága olyan alacsony, hogy érezhető hatást nem lehet tőle várni.

„Vadászterület vízellátását javító beavatkozás”

Jól ellenőrizhető, értelmes cél. A klímaváltozás következményei ebben idén is éreztették hatásukat, amely rendkívül aszályos nyarat eredményezett. A klímamodellek alapján az éves csapadék mennyisége ugyan nem fog változni, de az eloszlása igen. A nyári csapadék jelentősen csökken, míg a téli jelentősen nő. A vízellátás hatásai azonnaliak, és érezhetők a vad és a vadgazdálkodók számára, ráadásul ez a pályázati kiírás azon pontja, amelyre a nagyvadas területeknek is érdemes pályázni. Az igényekkel arányosan támogatjuk, hogy ez a pont továbbra is megmaradjon a kiírásban.

„Ragadozógyérítés, csapdapark fejlesztés”

A Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetében készült egy tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy milyen változás tapasztalható egy olyan vizsgálati területen, amely egyik részén a szokásos fegyveres ragadozó gyérítés zajlik, a másikon pedig csapdáztak, és kotorékoztak. Kiderült, hogy az intenzív csapdázásnak ugyan egyértelműen és látványosan mutatkozott a hatása a mezei nyúl állományban, azonban ez egyfajta vákuumot hozott létre a ragadozók számára. A következő megállapítás született: „Ahhoz, hogy a ragadozó állomány tartósan alacsony szinten maradjon ezért sokkal nagyobb területen és folyamatosan kell végezni a ragadozógyérítést, különben a hatás csak átmeneti lesz.”

Azt lehet tehát mondani az Alap e célkitűzése kapcsán, hogy a csapdázásnak akkor van értelme, ha minél több szomszédos vadásztársaság fog össze, és végzi ezt a feladatot együtt. Ehhez képest a pályázat első verziójában minimális ösztönzők maradtak a konzorciumok létrejöttéhez, az idei pályázatból pedig törölték is a konzorciumok lehetőségét. Ez a döntés ésszerűtlen, és azt javasoljuk, hogy legalább a csapdázás és a kotorékozás esetében kerüljön vissza ez a lehetőség.

A vadásztársaságok közti mind kiterjedtebb együttműködés a csapdák üzemeletetését is könnyebbé és gazdaságosabbá teszi.

A pályázat csak a csapdázáshoz szükséges eszköz beszerzéseit támogatja, és követelményként egy nyilvánvalóan nem kielégítő ellenőrzési formát követel meg, amelyet „csapdázási naplónak” neveznek. Érthetetlen az, hogy miközben a csapdák használatához kapcsolódó költségeket nem finanszírozzák azzal az indokkal, hogy ellenőrizhetetlen, a kotorékozást támogatja a program, ami éppúgy egy szolgáltatás, és az ellenőrzésének ugyanolyan akadályai vannak, mint a csapdák üzemeltetésnek.

Természetesen eszközöket vásárolni értelmetlen dolog, ha ezeket finanszírozás hiányában nem használják. A dúvadjelek és a negyedéves vadgazdálkodási jelentések nyomon követése elengedhetetlen lenne. Ha a csapdázás sikeres, akkor érdemes a finanszírozás arányát növelni, ha nem sikeres, akkor csökkenteni, és a megmaradt forrásokat máshova csoportosítani. Jelenleg ezzel az OMVK egyszerűen nem foglalkozik, és semmilyen koherens véleményt, jövőbeni tervet nem fogalmaznak meg. Ennek hiányába öntjük valamibe a pénzt, aminek ugyan meglehet az eredménye, de nem ismerjük a hatásait. A kérdés az, hogy monitoring, nyomon követés hiányában miképpen fogjuk eldönteni, hogy meddig érdemes a csapdapark fejlesztését folytatni?

A csapdázás jelentőségét senki nem vonhatja kétségbe az apróvad élőhely összefüggésében, de sokkal céltudatosabban kellene összeállítani ezt a programot. 

 Folytatjuk....

Glück Balázs