A vadászati törvény jogtörténeti jelentőségű 2015-ös módosítását követően minden vadásznapi frázispuffogtatáshoz muníciót szolgáltattak a hagyományos vadászati módok. Bajdik Péter (akkor még mint minisztériumi főosztályvezető) sem akart ebből kimaradni a 2017-es Fehován:

„egy olyan törvényt sikerült előkészíteni, amely mind a földhasználóknak, mind a földtulajdonosoknak, mind pedig a vadásztársadalomnak, a természetvédelemnek és a Magyarországon szereplő hagyományos vadászati módok képviselőinek is egy előremutató törvényt jelent.”

Azt hiszem, nehéz helyzetben lett volna Bajdik (akkor még főosztályvezető) Péter, ha neki szegezik a kérdést, hogy ugyan miben is használt a törvénymódosítás a vadászíjászoknak, mert amit mondott, az igen frappáns lózung, de soha nem volt igaz. Legalábbis ami a vadászíjászatot (a legtöbb művelővel büszkélkedő hagyományos vadászati módot!) illeti. A 2015-ös módosítások ugyanis semmilyen pozitív változást nem hoztak a vadászíjászatot gyakorló, vagy azt akár csak elkezdeni tervezők életébe, negatívumot viszont kettőt is:

eltörölték a gyakorlati vadászlövészeti vizsga alóli mentességünket, és azt is kötelezően előírta a törvény, hogy a vadászjegy mellett a vadászíjász vizsgabizonyítványt is magunknál kell tartani a vadászat során. (És ezek a változások bizonyára jóváhagyással átmentek az OMVK-n is.) Előbbiről legalább az elmondható, hogy jó volt valakinek: jelesül a lőtereknek, és azoknak a kamarai tisztségviselőknek, akiknek bizonyára verejtékes munkával járó kötelessége volt külön regisztrálni a kizárólag íjjal vagy ragadozó madárral vadászni kívánókat a vizsga során. Évente vagy 10-20 embert. A másik változásnak, vagyis hogy a vadászat során a vadászjegyen kívül az íjászvizsga-bizonyítványt is magunkkal kellett vinni a vadászatra, még ennyi értelme sem volt, hiszen a vadászjegyen is jelölve van az íjászatra való jogosultság. Már a társadalmi „vita” során jeleztük, hogy egyik változás hátrányos, a másik meg értelmetlen, de érveink elég udvariatlan elutasítás formájában leperegtek e módosítások kiagyalóiról.

Az OMVK Hagyományos Vadászati Módok Szakbizottsága tagjaként is folyamatosan, három éven át jeleztük a vadászkamara elnökségének, hogy nem nyugszunk bele a kialakult helyzetbe, és kértük a támogatásukat a majdnem két évtizedig problémamentesen működő szabályozás visszaállításában. A vadászkamara elnöksége azonban egy másik, szintén évtizedek óta jól bevált praktikához folyamodott: süketnek tettették magukat, hogy megspórolják a vitát és a tagdíjfizetők érdekeinek képviseletét. Az élet azonban akkor sem állt meg, amikor kiderült, hogy az újabb, 2018-tól kezdődő ciklusban már nem lesz szerencsém a kamara szakbizottságának tagjaként falra hányni a borsót. De persze ez a magatartás érthető, hiszen a vadászlövészeti vizsga kötelezővé tétele az íjászok számára, épp az egyik kamarai képviselőtől származik, aki mellesleg a megyei kamarai képviselők közül a legmagasabb fizetése mellett is tehernek érezte leadminisztrálni azt a néhány embert, aki kizárólag íjjal kívánt volna vadászni. Immár sokadszor megint csak kiderült, hogy nekünk kellene értük lenni, és nem fordítva.

2018 novemberében aztán rés nyílott a pajzson: Győrffy Balázs NAK-elnök egy salátatörvény keretében többek között a Vadászati törvény módosítását is kezdeményezte. Ekkor egyszerűen annyit tettünk, hogy a javaslatainkat elküldtük az egyéni országgyűlési képviselőmnek, és a Mezőgazdasági Bizottság tagjainak. (Még mielőtt lefidesznyikezne vagy Sorosbérencezne valaki, elmondom, hogy minden tagnak elküldtük a javaslatokat, kormánypártinak és ellenzékinek egyaránt.)

Ami ezután történt, azt a vadászkamarai „ügymeneten” edződve alig tudtam elhinni: egy héten belül bekerült a módosító indítványba mindkét javaslatunk, pár hét múlva megszavazták, mára pedig már hatályba is lépett. A törvényjavaslat záróvitájában ráadásul mindkét javaslatunkat kiemelték:

Farkas Sándor államtitkár: 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke:

Summa summarum: az első email elküldésétől a hatálybalépésig nem telt el kettő hónap sem. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke közreműködésével helyrehozzunk valamit, amit a vadászkamara szakbizottságából javasolva három év alatt sem sikerült...

Őszintén kívánom a vadászkamara tisztségviselőinek, hogy sűrűn tapasztalják meg, milyen felemelő érzés a tagság érdekében dolgozni, és sikert elérni. Nem adva/kérve érte kitüntetést, repivadászatot, viszonzást, vállveregetést, mert a siker a mi világunkban önmagát jutalmazza. Nekünk elég, hogy használhattunk a ránk bízottaknak.

Ezúton is köszönjük a Mezőgazdasági Bizottság minden tagjának és Győrffy Balázs országgyűlési képviselőnek, hogy kérésünket meghallgatták, és túl tudtak lépni a „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve” szentháromságán. Bízunk benne, hogy nem utoljára tették.