A vadkár

A régi Vtv. értelmében az okozott kár öt százalékát meghaladó részét kellett a vadászatra jogosultnak megfizetni. Az egyeztetési folyamat során a vadászatra jogosultak képviselői számára összehívott ünnepélyes minisztériumi tájékoztatón bejelentették, hogy nem a bekövetkezett kár, hanem a terméshozam 3%-a lesz a vadkárfizetéstől mentes rész. Úgy tűnik, hogy ünnepély ide vagy oda, ezt a javaslatot – látszólagos egyetértése ellenére – a NAK kivégezte, mert a parlament már az okozott kárról szavazott ismét, amelynek értelmében a bekövetkezett kár tíz százalékát meghaladó részt kell megfizetni.

Előző posztjainkban kellő tényanyaggal alátámasztva kritizáltuk a vadászati érdekképviselet munkáját, amellyel sikerült a vadászati törvény „jogtörténeti jelentőségű”-nek kikiáltott – valójában katasztrofális – módosítását hivatalosan kolosszális sikerként kommunikálva végigasszisztálniuk.

Most egy pozitív példán keresztül mutatnám be, hogy milyennek kellene lennie egy valódi érdekképviseletnek. Az Egyesült Államokban székelő Nemzeti Fegyverszövetségre (National Rifle Association, NRA) gondoltam.

Az új vadászati törvény vívmányának szánták a tájegységi fővadász intézményét. Még egy olyan vadászati szakemberrel sem találkoztam, aki szerint értelme lenne egy ilyen rendszernek, legalábbis ahhoz képest indokolatlan, amennyibe kerül. Valószínűleg ezt is az íróasztalnál találta ki valaki, akinek aztán a kivitelezés vagy az alkalmazás során előnye származik belőle. Mindezt nem a rosszindulat mondatja velem, hanem a tapasztalat, hiszen a törvényalkotás során – a hagyományos vadászati módok bővítésén kívül – egy olyan módosítás sem történt, amely ne valamely politikai vagy gazdasági érdeket szolgált volna ki. Miért lenne kivétel ez alól az 52 tájegységi fővadász, akiket arra szánnak, hogy a magyar vadászati ágazatot a kezükben tartsák? (Annál is inkább, hogy az OVA által eredetileg kidolgozott szakmai javaslat szerint még csak 48 tájegységről szólt, aztán az FM kezében hízott még 7-tel.) Az alábbiakban sajnos csak a kétkedők véleményét tudom erősíteni.

Nem elírás a címben szereplő elnevezés. Bár ilyen kamara most valóban nem létezik, még érhet bennünket meglepetés, már ami a vadászkamara elnevezését, önállóságát és függetlenségét illeti.

Az utóbbi években, főleg a „jogtörténeti jelentőségű” vadászati törvény évekig elhúzódó tákolása alatt minden vadásznapon, konferencián és egyeztetésen unásig hallgattuk, hogy mekkora az egyetértés a jogszabályt előkészítő Földművelésügyi Minisztérium és a vadászok érdekképviselete között. Ennek azonban koránt sem az az oka, hogy az új törvény a vadászok minden reményét és kívánságát teljesítette volna. Bár manapság nagyon nem illik erről beszélni, de…

A Somogy megyei vadászkamara hírlevelében megjelent egy cikk „Köszönjük elnök urak” címen, amely arra sarkallt, hogy ez legyen a blog nyitányaként az első téma. Üde színfolt volt ez az írás, mert ritkán olvasni olyat a hazai vadászati közélet tekintélyuralmi propagandájában ami ilyen bátor próbál lenni. Mielőtt belevágnék a magam hosszas fejtegetésébe (nevekkel, és szigorúan konkrét érvekkel) szeretném megköszönni a Somogy megyei kamarának azt a bátorságot ami ennek a cikkhez a közléséhez kellett. Egyúttal arra is felhívnám a figyelmet, hogy a tisztességes, és igazságos kritika nemhogy árt, sokkal inkább a hitelességet növeli, és tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor a legtöbb vadász első szava ez: „korrekt”.