Amit kínálunk
(ez most tréfa, ami április 1-én elmaradt)
A vadászathoz szorosan kötődő érdekvédelmi szervezetek (NAK, MAGOSZ) segítségére sietnek a vadászkamarának. Belátták ugyanis, hogy megyei vagy országos vadásznapjaink mennyire unalmasak, egyhangúak, így innovatív újításokkal, merész programelemekkel tarkított élménnyé varázsolják a vadászati törvény megszavazásának évfordulóját.
Avagy magyar tengerre magyar vadászt!
Április elseje a bolondok napja, ilyenkor hagyománya van a jó szándékú tréfáknak, ugratásoknak. Magam is törtem a fejem, hogy mivel szedhetném rá hűséges olvasóinkat úgy, hogy az ne legyen bántó. El is kezdtem írni az ugratós posztunkat, de csak ennyire jutottam:
Történt, hogy az egyik közösségi oldalon közzétettem egy felhívást azzal a szándékkal, hogy „örökbe fogadnék” egy vadászati problémát, aminek a megoldását magamra vállalnám. Ehhez mindössze arra lett volna szükségem, hogy a többség számára elfogadható megoldás mögé szavazatokkal tegyünk legitimitást. Ez egy majdnem 20 ezer fős oldalon olyan nagyságrendű lehetne, amire minden – a vadászat felett befolyással bíró – vezetőnek fel kell kapnia a fejét. Abban reménykedtem, hogy lennének még páran, akik hasonlóképp egy-egy további témát magukra vállalnának, és a szavazatokkal belépőjegyet adnánk nekik a döntéshozókhoz. A javaslatom mellett mindösszesen tizenegy ún. „lájkot” tudhattam a magaménak.
Benedek Fülöp, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Vadászszövetség elnöke, az OMVV egykori elnöke nyilatkozta nemrég:
A mostani könnyített vadászati lehetőségek sajnos rengeteg baleseti veszélyt hordoznak, különösen úgy, hogy a mai fiatalok már nem is voltak katonák, ahol megtanulhatták volna, hogy „a kapanyél is elsülhet, – a puska pedig mindig töltve van”…
Kezdjük ott, hogy ha egy mai fiatal sem a vadászó édesapjától, sem rokonától vagy egyéb mentorától, sem önszorgalomból nem tanulja meg, hogy „a puska mindig töltve van”, akkor még mindig ott a vadásztanfolyam, aminek szigorára oly büszkék vagyunk.
…aztán február 29-én délelőtt 10.00-kor írt a Pista a Facebookon, hogy ugye kiváltottam már a vadászjegyet, mert holnaptól nem érvényes. Derült égből villámcsapás, mert naná, hogy nem. És Berlinből nem is fogom tudni. Mindennek vége, viszik a puskákat…!!! Ebből az álomból ébredtem meg hideg verítékben január vége felé egy borús hajnalon. Majd konstatálva, hogy csak rémálom volt, visszaaludtam a nyugodt tudatban, hogy február közepén szabi. Otthon leszek, kényelmesen bekocsikázom a városba félfogadási időben, és kiváltom.
…aztán ebédszünetben elővettem a telefonomat, belekortyoltam a kávéba, a vadászjegyem számával és a jelszavammal beléptem az OMVK oldalára, rányomtam a menüben a „Vadászjegy érvényesítése” gombra.
Évről-évre találkozunk a vadászsajtóban hírekkel bálamadzagba, villanypásztorba gabalyodott őzekről, szarvasokról, dámokról. Jó esetben arról szól a híradás, hogy milyen kockázatos-veszélyes munkával sikerült megmenteni a szerencsétlen vadat, rossz (és ez a gyakoribb) esetben arról, hogy mennyi kínlódás és szenvedés után érte az állatot a megváltó halál. A „gyilkos öntözőcsatorna” történetét is jól ismerjük. Az elkaszált gidák, fácáncsibék, nyúlfiak már be sem kerülnek a híradásokba. Egy közös vonás mindenképpen tetten érhető: fel sem merül a vadászatra jogosultban, hogy fusson a pénze után.
Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe. Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt. Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába. Minden alkalommal, amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán, leöntötték a többieket hideg vízzel.
– A kötelező kamarai tagság és az államszocializmus –
Minden cikkem kezdetekor azon aggódom, nehogy megsértsek vele olyanokat, akik mindezt nem érdemlik meg, de miután egy szervezetről képtelenség általánosítás nélkül írni, óhatatlanul is összemosódnak a mögötte álló szereplők érdemei és bűnei. Az elmúlt időszak tanulságai azt mondatják velem, hogy az Országos Magyar Vadászkamarában is vannak olyan szereplők, akik képesek az önkritikára, és lesütött szemmel azt tudják mondani, hogy „sajnos igazad van”. Olyan megyei elnök is van, aki bár elmenne egy kislánynak, ha értünk kell küzdenie, de a rá bízott megyei szervezet szolgáltatói területén példaértékű munkát végez, ami miatt sokkal könnyebb róla méltányosan nyilatkozni. Tőlük a cikkem hangvétele és az elkerülhetetlen általánosítás miatt elnézést kérek. A többieknek pedig azt üzenem, hogy igyanak egy pohárral, mert fájni fognak a következő soraim. Fontos azt is megjegyezni, hogy az országos vezetésnek nagyon korlátozott a befolyása a megyei vezetők felett, ezért a felelősségek is különválnak. Ebből következően valószínűleg az OMVK legfelsőbb vezetése sem repdes a boldogságtól, ha egyik-másik megyei elnökre vagy titkárra gondol. Mindezek fényében az írásom értelmezéséhez elengedhetetlen egy minimális ismeret a kamara működéséről.
Harangoznak országszerte. Vészharangot kongatnak. Hogy így a tájegységek, úgy a tájegységek, itt félbevágják a területet, amott lemegy a nagysága 3000 hektár alá, és ezzel egyben a Vt. rolója is. Rémhírkeltés – legyint persze a pletykákra a tájékozott vadgazda, miután az utóbbi hónapokban több ízben hallottuk fórumokon, konferenciákon, vadásznapi köszöntőkben, hogy a tájegységek határai a vadászterületekéhez illeszkednek majd, hogy nem cél a jól működő vadgazdálkodási egységek, a becsülettel dolgozó vadászatra jogosultak ellehetetlenítése. Bár „persze mindenkinek nem lehet kedvezni”.
Nos, van szerencsénk jelenteni: átnéztük az OVA térképeit, és számításaink szerint a vadászterületek 10%-a (a kb. 1400 vadászterületből 143) valóban, hogy úgy mondjam, biztosan nem kedvezményezettje a rendszernek. És ez nem csak nekik fog fájni.
