Teljesen egyetértek azokkal, akik szerint nem elegendő, hogy csak a kritikát hangoztassuk. Éppen ezért a legszívesebben ezt a posztot írom, hiszen tulajdonképp csak ennek van igazi értelme.

Önök talán nem tudják, de az elmúlt kétéves ténykedésünk alatt sok mindent sikerült elérnünk. Legalábbis ahhoz képest, hogy csak egy blog vagyunk. A plasztikkártya alapú vadászjegy ügye, vagy az ifjúsági vadászat a mi nyomásunkra került bele a tavalyi kamarai tervbe, azonban – ahogy erről beszámoltunk – Jámbor elnök úrnak köszönhetően mindkettő el lett szabotálva. De ugyancsak a mi nyomásunkra kerültek ki a kamara honlapjára a megyei kamarai választások időpontjai, egyfajta felügyeletet is gyakoroltunk, amelynek ugyancsak meglett az eredménye. Sikerült elérni, hogy a küldöttek elérhetőségei többé-kevésbé kikerüljenek a honlapra, a küldöttközgyűlések meghívóit tértivevénnyel küldjék ki, és hát... amióta létezünk, sok mindent átgondolnak odaát arról, hogy mit lehet, és mit nem. Most a hadakozás szintjén emeltünk, ezért ideje, hogy a perspektívában is felzárkózzunk ehhez, és a kétségtelenül nem kicsi szánkat a „mi legyen” területén is kibontakoztassuk.

Szervezeti működés

Jámbor úr egy személyes találkozónkkor szóba hozta, hogy elégedetlen a Központ működésével. Felajánlottam neki, hogy – a rendszert kívülről látva – összeállítunk egy SZMSZ-t. Meg is tettük, és 2017. szeptember 14-én átküldtem az igen részletes javaslatunkat.

Ezt közzétesszük itt is, itt tölthető le.

Arra kérem Önöket, hogy olvassák el. A 8. oldaltól láthatóak a magvasabb, tartalmasabb változások, kiemelve. Láthatják Önök is, hogy ezek alapvető módosításokat tartalmaznak, sok új feladattal és céllal. Láthatják azt is, hogy ez egy komoly, és alapos munka (különösen a jelenlegi SZMSZ-hez képest), amely immár nem a kritikáról szól, hanem világos tetteket és célokat tartalmaz. Nem hasraütés-szerűen találtuk ki: megnéztük más szervezetek szabályzatait, évtizedes, multinacionális vállalatnál és államigazgatásban szerzett tapasztalatokra támaszkodtunk.

Jámbor úr másnap felhívott, és tájékoztatott arról, hogy a javaslattal egyetért, és a következő elnökségi ülésre be is terjeszti. Ez természetesen nem történt meg, ami immár a sokadik be nem tartott ígéretévé vált. Szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek újfent, hogy mi – ahogy a példa mutatja – az együttműködésre törekedtünk ebben a kérdésben is, munkát vállalunk, és végzünk, de ismét a „tenyerünkbe lett köpve”. El tudtuk volna fogadni (indoklással), hogy nem megfelelő. Azt is, hogy nem időszerű. Természetesen nem volt (és nincs is) kifogásunk, hogy ez csak egy munkaanyag legyen. De egyszerűen át lettünk verve. Azóta egyszer változott az SZMSZ, és most, április 13-án ismét változhat, ám csak a kamarai vezetés – leginkább Jámbor elnök úr – pillanatnyi és személyes érdekei mentén. Nagyon bízom benne, hogy mindezt tudva Önök is megértik, miért kötünk ki újra és újra a hadakozásnál.

Az SZMSZ-ben foglalt plusz feladatok kapcsán fontos megjegyezni, hogy egy olyan apparátussal, amely elégedetlen, nem lehet hatékony munkát végezni. Természetesen egy ALDI-s pénztáros fizetéséért nem lehet elvárni, hogy valaki innovatív legyen, higgyen abban, hogy érdemes a meghatározott feladatait lelkesen végezni, miközben barátságos és segítőkész tud maradni a tagsággal. Aki nincs megbecsülve anyagilag és emberileg, az szabotálni fog mindent, ami a számára többletfeladatot jelent – ha másképp nem, akkor passzív ellenállással. Jámbor úr nem valószínű, hogy megérti, de abban a megfagyott levegőben, amely őt körülveszi, csak dideregni lehet, azzal pedig, hogy retteg mindentől, amiben áram van, de közben tekintélyt követel magának, és megöli az innovációt (ld. plasztikkártya vagy csak egy mezei bankkártyás fizetés), árt annak a szervezetnek, aminek a vezetője! Az innovációt nem megölni kell csak azért, hogy a tekintély megőrizhető legyen, hanem a hasznunkra kell fordítani! Ahogy például a NAK-nál már majd’ két éve megtörtént az őstermelői igazolványok modernizálása kapcsán, vagy a MOHOSZ teszi éppen most, a horgászkártya bevezetésével. (Pedig őstermelői igazolványból 190 000, horgászkártyából 444 000 darabra volt/van szükség. Mi meg 65 000 vadászjegy cseréjét sem tudjuk megoldani…)

A vadászkamarára komoly feladatok várnak. A szerencsétlen hatvani kastélymúzeum (nem tudom jó szívvel vadászati múzeumnak hívni), a vadgazdálkodási alap, a vadászati világkiállítás, ráadásul a választások után valószínűleg megkapjuk a tájegységi fővadászokat is a nyakunkba (ezt több tájegységi fővadász is tényként közölte velem), esetleg a trófeabírálat. Ehhez az apparátust bővíteni kell. Nem fogadható el, hogy mindez megint az uram-bátyám rendszer szerint történjen, ahogy Szabó László „szakmai igazgató” esetében, mert hatékonynak kell lennünk, amihez a hozzáértés elengedhetetlen. Azoktól a kollégáktól, akik nem alkalmasak a feladatokra, vagy nem szeretnék vállalni mindazt, ami a jövőben vár rájuk, meg kell válni. Mindenkinek fel kell tennie a kérdést önmaga számára, hogy biztosan a helyén van-e, nem végezné-e el a rá váró feladatokat jobban, hatékonyabban, lendületesebben egy új munkatárs. Ha tíz-húsz éve még úgy-ahogy naprakész volt valaki a saját szakterületén, messze nem biztos, hogy most is az… Adott esetben jobb méltósággal távozni.  

Egyszerre kell tehát teljesíteni azt, hogy rend legyen, a feladatok legyenek leosztva, de közben az apparátus legyen elégedett és derűs. Ha valaki volt a Medve utcában, az tudja, hogy olyan mint ha felhők gyülekeznének fölötte, és már a kaputelefonban világossá teszik, hogy mire számítson, ha felér.

A pénzügyi perspektíva

Mint tudják, a kamara pénzügyi helyzete alapvetően változott meg, annak köszönhetőn, hogy a kormány a vadászjegy és a vadászati engedély árának teljes összegét a kamaránál hagyja. Hogy ez pontosan mit jelent a számokban, azzal nem untatjuk önöket, és elég nehezen is követhető. Kétségtelen: a többletforrásokból létrehozott vadgazdálkodási alap területén a kamara komoly feladatot végzett el. Hűséges olvasóinknak feltűnhetett, hogy egyetlen sort sem írtunk az alapról, miközben a megszületésének minden lényeges körülményét ismerjük. Ennek az az oka, hogy elsőre mi magunk sem tudtunk jobbat, mint amit Varga Gyulának, a vadgazdálkodási bizottság elnökének köszönhetünk. Annak ellenére, hogy több pontban nem értünk egyet a mostani rendszerrel, azt az érvelést elfogadtuk, hogy elsőként szerezzünk tapasztalatot, majd reagáljunk arra, ami nem jó. A vadgazdálkodási bizottság és az apparátus néhány tagja tényleg komoly munkát végzett, és az alap elindult.

Ma már változott a helyzet, mert a kamara elnöksége nem kíván változtatni a feltételeken és a célokon. Tavaly tehát több mint 8000 csapdát vettünk a vadászatra jogosultaknak, majd idén megint veszünk ugyanennyit. Miközben a működtetés költségeit nem támogatják. „Zseniális” terv!

Látni kell, hogy a vadgazdálkodási alapnak az a megközelítőleg 33000 ember a kedvezményezettje, akik területes tagsággal rendelkeznek. A vadásztársadalom másik fele ebből a pénzből nem kap, nem lát semmit, hiába a szöveg, hogy „közvetve érezhetik a hatását”! Amit ebből éreznek, azért fizetni kell nekik.

Milyen változásokat szeretnénk?

• A vadgazdálkodási alap feltételrendszerét a valóságos igényekhez kell alakítani. Ezt nem felülről kell megszabni, hanem a tagságot kell megkérdezni erről.
• Azzal az értelmetlen bürokratizmussal terhelni a pályázókat – amelyet csak azért találtak ki, mert könnyebb volt lemásolni a meglévő állami pályázatokat – szakítani kell. Ez az elbírálás során is felesleges munkát jelent. A vadgazdálkodási pályázatok elbírálásánál a formai követelményeknek való megfelelés másodlagos szempont. A bürokráciának nem lehet alárendelni egy egyébként kiváló, szakmailag indokolt pályázatot, ezért lehetőséget kell nyújtani a hiánypótlásra.
• A kamara saját kivitelezésben ki kell alakítsa az e-beírókönyv rendszerét, amely egyébként évente több százmilliós bevételt is jelenthetne a szervezet számára. Ezt az összeget olyan célokra kellene fordítani, amelyek kedvezményezettjei lehetnek a nem területes tagok is. Így a vadgazdálkodási alapból nem kell elvenni erre a célra. Itt jegyzem meg, hogy Jámbor úr az e-beírókönyvet is szabotálja. Idézek a honlapról a 2016 decemberében tartott elnökségi ülésről szóló tudósításból:

„Évek óta fel-felmerülő téma az elektronikus beírókönyv rendszerének kidolgozása és bevezetése. Több fejlesztő is megkereste már az OMVK-t, és bemutatta a saját többé-kevésbé kidolgozott, kiforrott rendszerét. A kamara elnöke elmondta, hogy mára időszerűvé vált a bevezetés lehetőségének, az előnyök és a hátrányok részletes áttekintése. Ennek a feladatnak Földvári Attila, az OMVK kommunikációs főmunkatársa a felelőse, 2017 végéig kell elkészítenie egy összefoglaló anyagot a témában.”

Az anyagból semmi sem publikus, de egy idei, január 29-i elnökségi ülésen az e-beírókönyv kapcsán a következőt mondta: „Olyan határozat meghozatalát javaslom, amely nem kötelezi az Elnökséget a leírtak végrehajtására.”. Tekintettel arra, hogy különféle politikai vállalkozások is legyeskednek a kamara körül az elektronikus beírókönyv kapcsán, tartok tőle, hogy Jámbor „nekem a politika aztán nem tud ártani” László a választások után megteremti annak a lehetőségét, hogy valóságos verseny nélkül jusson valakihez ez a szolgáltatás. De ezt is csak akkor, ha az összes tollból kifogyott a tinta, és az írógépeket már nem javítja meg senki. Ezt az összeget a kamara kell, hogy zsebre tegye, és a tagságra kell költse. Mihamarabb!

• Az elmúlt időszakban a balatoni turizmus új virágkorát éli. A legkisebb települések is rendkívül sikeres és népes rendezvényeket bonyolítanak, ráadásul – Budapesttel ellentétben – az ország minden területéről egy helyen vannak jelen a látogatók. Ez egy rendkívül összetett közösséget jelent, amely kiváló alkalmat és helyszínt teremt arra, hogy a vadászat hatásos módon tudja megjelentetni önmagát. Évek óta keressük, hogy mi lehetne az unalmas vadásznapok egyik alternatívája, „de mi, dinoszauruszok” – ahogy az egyik idős barátom fogalmazott – a mostani igényeket figyelmen kívül hagyjuk. Elérkezett a pillanat, hogy egy Balatoni Vadászati Fesztiválon vagy szabadegyetemen gondolkodjunk, akár nemzetközi szinten is. Itt bemutatkozhatnának és összeismerkedhetnének a vadászifjaink, elérnénk különféle ingyenes szolgáltatásokkal azokat a tagjainkat is, akik nem rendelkeznek területes tagsággal (mert voltaképp nem kapnak tőlünk semmit), tömegeknek mutathatnánk meg, hogy mi is kutyás emberek vagyunk. Pódiumbeszélgetéseket tarthatnánk, és mindezt nyakon önthetnénk koncertekkel, amelyek olyanokat is vonzanak, akik nem vadászok.
• Áldatlan állapot – és nagy fokú érzéketlenségre vall – hogy a vadász- és vadászathoz kapcsolódó balesetek után egy nyomorult részvét-táviratot sem szoktunk küldeni, és az sem szokás, hogy a bajban maradt hozzátartozóknak valamiféle segítséget próbáljunk nyújtani. Nem tűnhet mindez kardinális kérdésnek, de normálisan mindez már fel kellett volna, hogy merüljön odaát. Legalább olyan szívesen adnám oda tíz csapda árát a feleségnek, gyerekeknek, akik családfő híján egyedül maradtak egy vadászbaleset következtében, mint a csapdákat egy Vt.-nek. És itt lényegtelen, hogy ki volt a hibás.
• Soha többet nem fordulhat elő olyan gyalázat, mint hogy pl. Nadler Herbert sírjára rá akarjanak temetni, mert nincs, aki kifizesse a sírhely meghosszabbítását. Ha új kocsira van hatmillió forint, akkor nem lehet kérdés, milyen forrásból ápoljuk, őrizzük nagyjaink emlékét! A kamara minden jelentős vadászunk sírját nyilván kell, hogy tartsa, és fel kell, hogy ajánlja, hogy részt vesz azok fenntartásában. Nem lehet derékig érő gazban egyetlen elődünk sírja sem!
• A magyar vadászat megítélése évek óta folyamatosan romlik. A központi alapból népszerűsítésre is szánni kell. Részt kell venni nemzetközi konferenciákon (az OMVK képviselői fajsúlyos külföldi konferenciákra nem járnak, vagy ha igen, jól titkolják). Ide kell hívni neves pro staff-okat, akik viszik a hírét a hazai vadászati kínálatnak.
• A kamara etikai bizottságának továbbra sincs semmi dolga. A potenciális etikai ügyek közül olyanok esetében, amelyek a nemzetközi megítélésünket rontják (lásd: trófeahamisítás) vagy országosan a megítélésünket rontják (lásd: állatkínzás), a kamarának hivatalból eljárást kell indítania. Az OMVK dolga az, hogy óvja, védelmezze a magyar vadászat megítélését, és ha valaki ennek árt, akkor lépnie kell.
• Az ifjúsági programon belül lehetne olyan nyári táborokat szervezni, amelyeket kedvezményes áron vehetnek igénybe a kamara tagjainak gyermekei.
• A plasztikkártya formátumú vadászjegyet mihamarabb be kell vezetni, és elkezdeni az online vadászjegy vásárlás rendszerét kidolgozni. Jámbor úr szerint nem igaz, hogy a horgászok rendelkeznek plasztikkártyával, és online jegyvásárlási rendszerrel. A balatoni horgászjegyet 80 ezer horgásznak itt online lehet megvásárolni immár négy éve! Jövőre országosan is megszűnik a papír alapú horgászjegy ami 444 ezer horgászt érint. Plasztik kártyát pedig 2016-óta kapnak a horgászok. Nálunk pedig azt mondja Jámbor úr, hogy „Nem lesz, és kész”.
• A bizottságok és a szakbizottságok – a vadgazdálkodási kivételével – lényegében alig működnek. Tisztelet a kivételnek. A vezetésnek feladatokat kell meghatározni a számukra, majd egy adott feladat mellé vállalt határidő után értékelni kell a teljesítést, és az elnök – illetve immár a tagok – bérezését ehhez kell igazítani. Ha egy elnök és a tagok dolgoznak, ne negyvenezer forintot kapjanak, hanem többet havonta. Aki nem csinál semmit, annak pedig a negyven ezer forint is sok. Ha viszont egy bizottság vagy szakbizottság valóban munkát végez, akkor az elnökség ne tegyen úgy, mintha nem is léteznének, hanem vegyék figyelembe a javaslataikat, de az sem ördögtől való gondolat, hogy vitatkozzanak velük.