Az OMVK 21. százada

…aztán február 29-én délelőtt 10.00-kor írt a Pista a Facebookon, hogy ugye kiváltottam már a vadászjegyet, mert holnaptól nem érvényes. Derült égből villámcsapás, mert naná, hogy nem. És Berlinből nem is fogom tudni. Mindennek vége, viszik a puskákat…!!! Ebből az álomból ébredtem meg hideg verítékben január vége felé egy borús hajnalon. Majd konstatálva, hogy csak rémálom volt, visszaaludtam a nyugodt tudatban, hogy február közepén szabi. Otthon leszek, kényelmesen bekocsikázom a városba félfogadási időben, és kiváltom.

telex.jpg

…aztán ebédszünetben elővettem a telefonomat, belekortyoltam a kávéba, a vadászjegyem számával és a jelszavammal beléptem az OMVK oldalára, rányomtam a menüben a „Vadászjegy érvényesítése” gombra.

Kipipáltam, hogy befizetem a kamarai tagdíjat, a biztosítást, a vadászjegy árát. Megerősítettem a jelszavammal, leokéztam. 10 perc múlva kaptam egy sms-t, hogy a bankszámlámról elment 15 000 Ft, 15 perc múlva egy e-mailt a vadaszjegy@omvk.hu-ról, hogy az érvényesítés sikerült. Ebből az álomból ébredtem meg lustán február közepén. Majd konstatálva, hogy csak egy szép álom volt, visszaaludtam a nyugodt tudatban, hogy még fél órát alhatok. Kényelmesen bekocsikázom nyitásra, álldogálok fél órát a sorban és kiváltom.

Mi csak álmodozunk. Eközben horgászjegyet már online lehet váltani vizekre, folyószakaszokra bontva. Sőt a Velencei-tóra a MOHOSZ egy információs appot is kiadott, nyilván lesz folytatás. Persze, ők nem érdekképviseleti szervezet. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara viszont az. Az új oldala még készül (ne firtassuk, hogy mennyiből), és ha minden igaz, azon „a kamarai tagok kapcsolatba léphetnek a testülettel, de a szolgáltatásokhoz kapcsolódó adminisztratív feladatokat is elvégezhetik”. A Magyar Állatorvosi Kamara honlapján a rengeteg információn kívül hírlevélre lehet feliratkozni, regisztráció után eseményszervezők publikálhatják a saját rendezvényeiket. A Magyar Orvosi Kamaránál az igazolvány egy vonalkódos kártya, ami kedvezményeket is ad, a honlapon lehet adatot frissíteni, lekérdezni a tagsági érvényességét. A Magyar Ügyvédi Kamara honlapján lehívható az ügyvédek névsora. Néhány, példa, csak miheztartás végett.

Mindehhez képest az OMVK… tavaly rendbe tette a központi honlapját, amelyik így már utol is érte a múlt évtizedet mind külalakban, mind tartalomban. Szó se róla, naprakész lett (ami mondjuk alapvetően elvárható lett volna az utóbbi években is egy 60 000 tagot istápoló szervezettől), turnézik is a vezetőség az elért óriási eredményekkel. Jámbor elnök úr például „kiemelte még a belső és a külső kommunikáció területén a 2015-ös évben elért eredményeket” is a legutóbbi elnökségin (meg is tudtuk mindezt 10, azaz tíz nappal az ülés után, de lassú munkához idő kell, ugye). Na, de ne merjünk ennél nagyobbat álmodni.

Viszont az OMVK-nak vannak megyei szervei is. A többséget nem a központi propaganda izgatja, hanem hogy mikor lesz a vadásznap a megyéjében, meddig van nyitva az iroda, hány lövészversenyt tartanak. És csak csendben merem remélni, hogy pusztán azt, hogy a megyéknek van saját honlapjuk, nem eredménynek könyveli el az OMVK vezérkara… Hogy miért is? Mondom.

Legyünk pozitívak. Van néhány viszonylat szépen muzsikáló oldal, még ha rondák is (konkrétan nincs két egyforma, nyilván minden megyének kiadták, hogy oldja meg, és ki-ki úgy oldotta, ahogy tudta).

A minősíthetők

Borsod-Abaúj-Zemplén

Igen, nem szép, igen, elavult, viszont friss, funkcionális és megyei információk is vannak. Pl. az összes bizottság összes tagjának az elérhetőségei, meg az országos küldöttekéi is, meg az éves beszámolók. Kár, hogy a jogszabályokkal nem nagyon foglalkoznak. Régi a Vtv., a Vhr., a vadászati idények.

Fejér

Ez is olyan színű, mint a gyászrovat, de frissül. Zömében a központi oldalon is megtalálható anyagok vannak, de egy-két megyei is becsúszik. Vannak tisztségviselők, bizottságok, küldöttek (kontaktok nélkül), frissek a vadászati idények, vannak nyomtatványok. A jogszabályok viszont hiányoznak.

Heves

Na, ez legalább ki is néz, töltve is van. Igaz, a hírek java elegánsan link az OMVK-ra, meg megmaradt az eredeti sablonból az árulkodó „Read more”, de be-becsúsznak a megyei vonatkozású anyagok is. Vannak bizottságok, bizottsági tagok (kontaktok és küldöttek már nem…). Vannak dokumentumok. Nincsenek viszont jogszabályok. Jobb lenne, ha azokat töltötték volna fel az üres „Galéria”, a „Hasznos információk” vadászboltjai vagy a „Vadászkultúra” irományai helyett.

Somogy

Nagyon rendben van. Az oldal teletöltve megyei információkkal, programokkal, minden rovatban van több-kevesebb tartalom. Igaz, a szalonka monitoringról csak tavalyi információk vannak, a Vtv. Vhr-jéről meg lópikula…

Veszprém

Elavult, fapados, mondhatnám ismét: ronda, de legalább friss és pontos. Vannak tisztségviselők (kontaktok nélkül), vannak mindenféle tudósítások, van brutális mennyiségű kitüntetett, valamint jogszabályok, nyomtatványminták, stb.

A középmezőny

Baranya

Rosszul megtervezett oldal, aktualitása zéró. Még a Vtv. véleményezésénél tartanak, a legfrissebb hír novemberi. Ami fontos, azért rajta van. Dicséretes, hogy feltették a költségvetést, tervezetet, sajnálatos, hogy a két évvel ezelőttit. Jól eldugva, egy csomó ezer éve nem aktuális dolog között van egy lista a megyei területes vadásztársaságokról, elérhetőségekkel. Tökéletesen értelmezhetetlen, hogy a főmenüben kiemelve fent vannak a vadászvizsga kidolgozott tételei, de hogy ki, mikor, minek dolgozta ki, talány. Azt láthatjuk, hogy az ismeretlen szerző nem vállal semmilyen felelősséget. Jól teszi, ha már olyat ír, hogy „a szarvasborjú május végén, június elején születik. Általában egyet ellik de ritkábban kettőt is.”

Bács-Kiskun megye

Külalakra rendben van. A megyéről szinte semmit nem tudok meg, az eseménynaptár üres. Ami fontos, fent van. Úgy látszik, hogy zömében az a fontos, amit a központ feltesz a honlapjára. A jogszabályoknál ez az érv nem érvényesül, a régi (2,5 éves) Vtv. és végrehajtási rendelet van fenn. Van hírlevél – de hiába íratkoztam fel vagy másfél éve, soha nem kaptam semmit.

Békés

Áttekinthetetlen, felhasználóbarátságtalan, minimális és minimálisan aktuális tartalommal. Bájos a jobb lapszélen a többi megyei honlapra való hivatkozás, ahol több – köztük a jelen, békési illetve a központi – oldalra sem mutat link. Ennyire azért nem tré a helyzet. Szintén van lehetőség feliratkozni a nem létező hírlevélre.

Csongrád

A hírek közé néha felkerül valami a megyei kamara munkájáról. Megtalálom a tisztségviselőket, a küldötteket, a megyei jogosultakat (igaz, kontaktok nélkül). Viszont az Általános információknál a leglényegesebb pontok – vadászjegy-érvényesítés, vadászvizsga, VAV-vizsga – üresek, a vadászati idények pontatlanok, a vadkárbecslők listája 2005-ös. Jogszabályok nincsenek, az utóbbi hónapok módosításaiból csak egy novemberi hír van arról, hogy módosult a Vtv. Rendezvényeket tavaly óta nem töltöttek fel. Fel lehet iratkozni a nem létező hírlevélre.

Komárom-Esztergom

Gyér. Úgy tűnik, menet közben elment tőle a kedvük. Jó lenne az alap, DE. De a programozó ráunt, nem oldotta meg, hogy ne szaladjanak ki a linkek a világból. Aki feltölti, az meg csak bemásolgatja, ami a központ oldalán van. Néha. A megyében mintha nem történne semmi, ami igen, arról is csak fotóalbum tanúskodik. Még a többi megyének a honlapjait se gyűjtötték össze (talán jobb is…). Legalább a közérdekű dolgokat átlinkelték az omvk.hu-ra.

Nógrád

Ronda, fapados. De juhú, országos vadásznap Szécsényben! Itt van a szemem előtt! Ja, az 2015-ben volt. Mindegy, azért szép volt. Ettől eltekintve van tartalom, lényegi is, valamint tisztségviselők, küldöttek, megyei vadásztársaságok. Az idények változásával itt se foglalkoztak, a vadászati jogszabályokra kattintva az oldal összeomlik. Rendezvények nincsenek, a fotógaléria ezeréves. A „vadászati kultúra” a Vadászhimnuszt takarja, meg „Az igaz vadász tízparancsolatá”-t.

Pest

Ez kb. egy Word-file. Néhány fontosabb információ látszik a főoldalon, meg a kontaktok. Még mindig megismerhetjük a vadászjegy érvényesítésének részleteit, meg hogy csak készpénzzel lehet befizetni a vadászjegyek árát (2016-ban, Budapest központjában, Magyarország legnagyobb és legtöbb vadásszal bíró megyéjében…). Találunk tisztségviselőket (küldöttek nincsenek), de nem találunk híreket: ebben a megyében nem történik semmi. Viszont legalább a jogszabályok és a „hasznos tudnivalók” és a „kit hol talál” rendben vannak.

Jász-Nagykun-Szolnok

Visszafogottan, de csak-csak ott van, ami létszükséglet. Bele azért nem szakad senki. Érdemes lenne a valuta árfolyamok helyett a HATÁLYOS vadászati idényeket kitenni. Plusz pont viszont, hogy az összes tisztségviselő telefonszámmal van fent. Írnék többet, de nincs mit.

Tolna

Kíváncsi lennék, hogy mennyit fizet a Hunor Vadásziskola a kiemelt, majd később még egyszer szereplő reklámért. Főleg hogy Király István megyei titkárnál lehet jelentkezni ennek a magáncégnek a tanfolyamára. Na de az oldalról. Van még a főoldalon egy gyerekrajz-pályázat meg egy lőoktató reklámja. A jobboldali „Aktuális” oszlopban sokat mond a „bla bla” c. bejegyzés. A többi mind rég érdektelen esemény. A jogszabályok, az országos hírek és még pár oldal bravúrosan a központi oldalra mutatnak, a nyomtatványminták elérhetők. Itt is plusz pont a megyei tisztségviselők kontaktai és a küldöttek.

Vas

Fel-feltöltenek tessék-lássék, de főleg olyat, amit a központ is. Mondjuk a „Sajtótájékoztató a szén-monoxid mérgezések megelőzésére” vagy a „A szüreti időszak veszélye: a mustgáz” valószínűleg nem onnan van. Nem is kérdés, honnan, inkább hogy minek?! Események nincsenek a megyében, történések se nagyon. Tisztségviselők és küldöttek vannak, csak névvel. Az információk úgy, ahogy megállnak, több áthivatkozás van a központ oldalára. Vadászati jogszabályokat nem találni, a nyomtatványok hiányosak. A hasznos linkek között több évek óta nem regnáló elnök is van, úgyhogy nem mernék rá mérget venni. A vadászati idények már tavaly is elavultak voltak, amit már mások is szóvá tettek, mégsem változott semmi.

Zala

Na, ez is főleg a központból dolgozik, 1-2 helyi infó ha van. A többi tartalom viszont nagyjából használható. A jogszabályok és a dokumentumok egy az egyben a központra mutatnak, van archívum, sajtószemle, egy kis irodalom, kicsit zavaros linkgyűjtemény. Ha zalai lennék, nem nézném naponta, de arra jó, hogy tájékozódjak.

A legalja

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Az utolsó mohikán - itt egyszerűen nincs honlap.

Győr-Moson-Sopron

Szálkásan fapados, már 1995-ben is rondának számított volna. Hírek nincsenek, se megyeiek, se semmilyenek, ami releváns és használható, az áthivatkozás a központi oldalra vagy máshova. De legalább tisztségviselők, országos és megyei küldöttek, jogosultak vannak. A „Kultúra” rovatban a Vadászhimnuszt találjuk, képként, és slussz.

Hajdú-Bihar

A főoldalon meghívnak egy 2015. augusztusi rendezvényre, reklámoznak egy elektromos golfautót (nem vicc!), meghívnak a hatvani vadászati múzeum megnyitójára (2014 tavasza), örülünk, hogy változtak az egészségügyi alkalmassági vizsgálat feltételei – 2013-ban. A „Vizsgák, hírek” rovatban vadásztanfolyamot reklámoznak (az év ismeretlen). Alapvető információkat megtalálunk ugyan (az idényeket itt is rosszul), de jogszabályok, aktualitások nincsenek. A legszínesebb oldal a vadászkutyákról szól. Ez is valami.

Bónusz - Bács-Kiskun megye II.

Szedett-vedett, titokzatos oldal, ami francom tudja, miért van, de érdemes lenne a megyei kamarának kinyomozni, ki csinálja, és lelövetni (mármint az oldalt). Az utóbbi két évben halott lap volt, most meg valami hosszú eszmefuttatással rukkolt elő a meghatalmazásmintákról. Ja, és vannak rajta régi vadászati idények is, meg a vadászvizsga régi szabályai, amik két éve nem érvényesek.

 

Utószó

Rebesgetik, hogy az OMVK-s főnökség szeretne egységes honlapot, hogy egy oldalon minden fontos és megyei infó is elérhető legyen. Ha ez igaz – mert eddig publikusan sehol el nem mondták, le nem írták – az örvendetes. Már az, hogy felismerték, mennyire gány most a megyei oldalak nagyja. De ha csak felzárkóztatják őket a központi honlaphoz, akkor az édes kevéske lesz, és megint ott kullogunk, ahol az ország tíz éve járt. Jövőre – mert ugye senki sem gondolja, hogy a fennmaradó 9 hónapban ebből lehetne valami – lópikula, hogy feltöltik, mit tárgyalt a bizottság vagy mikor lesznek a vadásznapok. 2017-ben illene, hogy lehessen regisztrálni az oldalon. Illene értesítéseket kapniuk a felhasználóknak, ha lejárt a vadászjegyük vagy az orvosijuk. Illene elérhetőséget közzétenni a megyei küldöttekről. Illene elérhetővé tenni AZ ÖSSZES jogosult elérhetőségeit (online térképről a határaikkal nem is merek álmodozni…). Csak egy-két (őszintén jó szándékú!!!) tipp a főállásban dolgozó főkommunikátornak, talán talál rá kapacitást, ha már ilyen szőrszálhasogató előadásokra nem sajnálja az időt-energiát.

Az a feladat, uraim, hogy átlépjenek a 21. századba, mielőtt a 21. század lép át Önökön! Isten bizony, én maguknak szurkolok.

UPDATE! Gálos Csaba úr azt írja nekünk a Facebook-on:

Egy virtuális "pirospontot" légy szíves nyomj elméletben a Tolna megyei kamara mellé. Az írásban említett dr. Király István megyei titkár és Varjú Ildikó, az irodai adminisztráció felelőse, olyan levelező szolgáltatást működtetnek, ami mindig naprakész információkkal bombázza azokat, akik vették a fáradtságot és bejelentkeztek erre a listára. Ez ha kell, naponta hordoz célzott információkat, feladatokat, határidős tennivalókat a címzetteknek. Akiknek egy része (lehet, hogy a nagyobb része?) nem mozog otthonosan az internet világában és nem is az a legfőbb esti programjuk a szántás-vetés-munkanap után, hogy honlapokat böngésszenek. Így viszont keresgélés nélkül, kész információkat kapnak minden esetben, amikor az szükséges lehet. Elég hozzá megnyitniuk a levelezőjüket. Legyen szó törvényi változásokról, rendezvényekről, vadászjegy váltással kapcsolatos tudnivalókról, stb.... Ettől függetlenül a kritikus észrevétel mindig jól jön és nyilván mindig van mit változtatni.

Ezt spec nem tudtam. Ha bárkinek van észrevétele, lesz szíves alább, kommentekben megtenni! Megköszönjük!