Néhányan furcsállották, hogy hónapokkal ezelőtt, amikor a Nimród államosítása megtörtént, egyetlen posztot sem írtunk a témában. Pedig én ezt megírtam. A barátaim és Szerzőtársaim azonban figyelmeztettek, hogy tegyek kötőféket az igazságérzetemre, mert mi arra szerződtünk, hogy a vadászati közélet szereplőit értékalapon kritizáljuk vagy magasztaljuk. Kifejezetten személyes konfliktusokat pedig csak a szükséges és elégséges mértékéig vállalunk. Igazuk volt! A cél tehát az volt, hogy mindenekelőtt várjuk meg, amíg megjelenik az első államosított szám. Legyen az a mérce. Ez megtörtént!

Kovács Zoltán úr – mint főszerkesztő – Kittengberger Kálmánt idézi az első számban: „minden erőmmel azon leszek, hogy lapunk a külföld első vadászújságaival is fölvegye a versenyt”. Kényelmes tehát a helyzetünk, mert nem szubjektív módon kell a célokat és eredményeket megfogalmazni, illetve megítélni. Korrekt módon megteszi ezt helyettünk a főszerkesztő. Lássuk tehát, hogy – figyelembe véve, hogy ez csak az első szám – látható-e ennek a célnak, vagy legalább az efelé való törekvésnek valamilyen nyoma.

Kénytelen vagyok a példát a saját szakterületemről hozni. Egyrészt mert ehhez értek, másrészt mert mi, vadászíjászok mégiscsak egy vadászati szubkultúra képviselői vagyunk a világban, tehát ha a Nimródot egy ilyen szubkultúra havilapjával hasonlítjuk össze, azt talán még odaát is tisztességesnek fogják ítélni.

A figyelmükbe ajánlom a francia Chasse á l'Arc című vadászíjász magazint, amit évek óta ingyenesen kapunk a francia vadásztársak jóvoltából. Ennek egy régebbi számát most megtekinthetik önök is.

Chasse á l'Arc 2019/3. szám letöltése

120 oldal és havilap! Higgyék el, hogy nem kell tudniuk franciául, ha meg szeretnék ítélni az egész lap minőségét. Tudják, mennyi hirdetés van benne? Összesen 12 db! A 120 oldalon! És egy sincs, amelyik fél oldal terjedelmű lenne, mint amit idehaza megszoktunk (jegyezzük meg, hogy ezen a téren az új Nimród tagadhatatlanul sokat fejlődött). Helyette szakmai cikkek, beszámolók, praktikák tömkelege. Ebben a számban éppen a lövés technikai részleteit vesézik ki alaposan, ami azért igényel ekkora terjedelmet, mert a sikeres lövés sokkal összetettebb és sokrétűbb a vadászíjászatban, mint a puskával való vadászat során. Más lapszámokban azonban mások az arányok. Különféle praktikus eszközök elkészítéséről szóló folyamatábrák, véleménycikkek, közéleti témák, humor, és még más országokból származó szerzők írásai is szerepelnek benne. Meglepő, de még irántunk is érdeklődnek, és évekkel ezelőtt mi is megjelentünk a magazinban. Mondják meg őszintén... bántaná önöket, ha a politika fölényeskedése mellett, erőből, agresszívan, vagy akárhogy ahogy felizgulnak rá, de ilyen lapot csinálnának adófizetői pénzből? Ugye ezt így azért még talán el is viselnénk.

Van néhány alapelv, amelyet ez a magazin és a többi nemzetközi kiadvány is követ. Csak épp a hazai vadászsajtó nem! Arról van szó, hogy egy vadászati magazin nem a kinyomtatott internet. Kétségtelen, hogy az internetes megjelenés gyorsaságával, frissességével nem lehet egy nyomtatott lapnak versenybe szállnia. (Kérdés, hogy kell-e egyáltalán.) Ugyanakkor az is egészen szánalmas, ami a régi Nimrdóban jelent meg, vagyis hogy ősszel számoltak be a tavaszi-nyár eleji rendezvényekről. Nos, a nemzetközi magazinok nem ezt követik. Ezek ugyanis olvasmányossá váltak. Pont nem arra törekszenek, hogy a szerzőket karakterszámok közé szorítsák. Azt a szemléletet vallják, hogy az ilyen magazinok inkább egy könyvhöz hasonlítanak. A nyomtatott újságot megvásárlók még ma is a szó klasszikus értelmében vett olvasóközönséghez tartoznak. Ők olvasni akarnak, és nem vadásznapi pörköltfőzésről hatsoros híreket olvasni. A Nimród e havi számának első felében ez megvalósult, általam is nagyra becsült szerzőknek köszönhetően. Csak épp nem kizárólag a szépirodalom és a történelmi összefoglalók terén kellene ugyanezt produkálni.

Visszatérve a vadászíjász magazinhoz. Ez egy látszólag drága újság. 10 EUR egy szám. Azért drága (ismétlem: látszólag) mert nincs mögötte állami pénz, és az olvasók száma is alacsony hiszen ahogy említettem egy szubkultúra számára készül. Persze a drágaság viszonylagos, mert míg a francia nettó minimálbérből 138 Chasse á l'Arc-ot vásárolhatunk, addig a magyar nettó minimálbérből csak 132 Nimródot. Vagyis a Nimród számunkra valójában drágább, mint a franciáknak a Chasse á l'Arc.

Ha már az árazásnál tartunk: 7 EUR összegért elektronikusan előfizettem a Jäger magazinra (100 oldal!) egy online felületen. Ezért a pénzért az ember nem csak az ehavi számot kapja meg, hanem az ezt megelőző összeset! De mást is megkap. Kap pl. lesépítéshez szükséges tervrajzokat és az azok összeállításához szükséges iránymutatásokat. Kiváló téma. A világ tele van ezerféle lestipussal. A földi lestől a famászó lesig. Aki különféle helyeken vadászott a világban, az tudja, hogy minden nemzetnek vannak sajátos lesei. Évek kellenének, mire mindet bemutatja egy újság, és gyártási segédleteket is közzétesz. Szabad vita zajlik mindkét újságban! A baseball sapkáról, közéletről. Mindenről! Nincs olyan, hogy őt „utáljuk” mert „nem ránk” szavaz. Ért hozzá! Miért ne írjon? Nincs olyan, mint amit az előző főszerkesztő mondott nekem, hogy „Ezt inkább nem írjuk le Balázs, mert a Zsolt lehet, hogy megsértődik”. Nem tudom, hogy így van-e, vagy mindez öncenzúra. Más világ van körülöttünk! És a baj az, hogy mi most annak a más világnak akarjuk mutogatni magunkat.

Tisztelt Kovács és Bors Urak!

Néhány szót arról, ami az új Nimródot, a világkiállítást, és mindazt, ami ebben a hagyományos vadászati módokat, és ezen belül a vadászíjászatot – mint fenti példát – érinti. Az a baj, hogy amikor Önök információk és a Bors úr által az újságban emlegetett üzengetés helyetti tisztázást elkerülve úgy döntöttek, hogy csörgősipkás vadászíjász bohócokat csinálnak belőlünk a világ előtt, valószínűleg nem értettek meg valamit. Azok az emberek, akik idejönnek hozzánk vendégségbe, a fent bemutatott „minőségű” emberek. Ezeket az újságokat olvassák, és ilyen színvonalú vadászéletet élnek. Amikor minket nem érdekel az, hogy ki milyen pozícióból kívánja megregulázni a másikat, és konfliktusokat vállalunk önökkel, az nem azért van, mert annyi szabadidőnk van, hogy nem tudunk vele mit kezdeni. Ez azért van, mert már most rettegünk a 2021-es világkiállítás miatt, ugyanis egészen világosan látjuk, hogy meg fogunk szégyenülni! Mi, mindannyian, nem csak Önök, a szervezők. Márpedig Magyarország 1993 óta rendkívül megbecsült tagja az európai vadászíjász szövetségnek, ahol mostanáig minden alkalommal büszkén számolhattunk be a hazai lehetőségeinkről. Ennek a szervezetnek pl. Önök nem is szóltak, hogy lesz egy ilyen világraszóló kiállítás. Mi pedig inkább el sem megyünk a következő találkozóra, mert szégyenkezünk Önök helyett.

Higgyék el, hogy Európa vadászait nem az érdekli, hogy ki mennyire érzi magát Kittenbergernek, hogy ki milyen szavazó, hogy ki mennyire nyájas a nyakán ülőkkel, hogy ki miért, és milyen előnyökre tett szert, csak mert lövettek vele egy bikát itt vagy ott. Akik a világból idejönnek, azok elszörnyednek és szánni fognak ezekért minket. El kellene engedjék mindazt, amihez nem értenek, és olyanokra bízni, akik viszont értenek hozzá. Egy ideális világban nem olyan nagy dolog ez.