„Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.”

(Szent István király Intelmei Imre herceghez)

Vénuralom - ez a nem túl elterjedt magyar szó jut eszembe akkor, amikor a vadászkamara elnökségi üléseiről készült fotó kerül a szemem elé a monitoron. A vénuralom igazából egy jól-rosszul sikerült fordítás a – vadászati közéletben is megmutatkozó – gerontokráciára.

Kíváncsiságból elkezdtem hát összegyűjteni az elnökségi tagok életkorát. Bár sokukét nem találtam meg az interneten, azért a testület felének születési dátumát sikerült fellelnem. Ennek alapján a korátlag – kapaszkodjanak – 65 esztendő. Tíz évvel több, mint a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságában! Közben az agrárkamara ügyvezető elnökségének átlagéletkora például 46 év, az országgyűlési képviselőké 50, a kormány tagjaié is csak 52 és eszerint a fotó szerint az Országos Erdészeti Egyesület elnökségének legalább a fele 50 év alatti. Szembetűnő a kontraszt, és érdemes gondolkodni rajta, hogy hogyan jutottunk idáig, és mi következik abból, hogy e fontos kamarai szerv nélkülözi a fiatalabb korosztályt.

Mi vezetett ide? Nem gondolom, hogy a kamara direkt útját állná annak, hogy egy fiatal bármilyen tisztségre megválasztható legyen, ugyanakkor abban talán egyetérthetünk, hogy nem is nagyon biztatja őket. Pedig éppen azt kellene: ösztönözni őket a részvételre, mert nélkülük fájó lesz a hiánya azoknak a készségeknek, amikből nekik jutott több. Nem jobbak ők, mint a hatvan fölöttiek, de néha végletes különbözőségükben is: más irányú tehetségek hordozói. Hogyan is írt erről Arany János?

„Hajt az idő, nem vár: elhalunk mi, vének,
Csak híre marad fenn karunk erejének:
Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,
Aki ésszel hódít, nem testi erővel.”

(Toldi estéje)

Tudom, hogy páran ebben is kételkednek, de én hiszek benne, hogy „a mai fiatalok” semmivel nem rosszabbak, lustábbak, butábbak, kétszínűbbek, érdektelenebbek a negyven évvel ezelőttieknél, tehát fogadjuk el, hogy más készségekkel felvértezve és a világot koruknál fogva másképp látva, talán kicsit forrófejűen, de ugyanúgy akarják a jót, mint az elnökség tisztességben megőszült tagjai. Miért van hát, hogy nem hallatszik a hangjuk? Kétségkívül szerepet játszik ebben az, hogy az ifjabbaknak feláll a szőr a hátukon a gondolattól, hogy felelős pozíciót vállaljanak. És ennek is számos oka van.

A fiatalok figyelemre és sikerélményre vágynak, idegesítően gyors tempót diktálnak, ezért aztán a tenni akarókat végtelenül taszítja a kamarai ügymenet csigalassúsága. Mondok egy példát. A Vadászkamarai Érdemérem alapításának ötlete 2014 júliusára nyúlik vissza, akkor döntött a kezdeményezésről az elnökség. Mikor valósult meg? Idén áprilisban, vagyis 22 hónap alatt, de mire először átadják, lesz az három év is. Normális ez a XXI. században? Közben a világ rohan, hogy mást ne mondjak: sürgősségi tárgyalásban egy tízmillió honfitársunk életére hatással levő törvényjavaslatot huszonnégy óra alatt el lehet fogadni az Országgyűlésben. Lehet magyarázkodni, hogy a bölcs és alapos megfontolás tartott a kamarának 22 hónapig, de ha egy nyomorult plecsnit két évbe telt összehozni annak ellenére, hogy minden illetékes egyetértett a szükségességében, akkor hány hónapban (évben, évtizedben?) mérhető azon ötletek megvalósulása, amik nem az elnökségtől erednek, vagy horribile dictu még vitát vagy konfrontációt is kell vállalni miattuk?

Egyenesség: ha az interneten hozzászólunk valamely témához (és most mindegy, hogy a Higgs-bozon a téma vagy a Barátok közt), azonnal jön a (sokszor túlontúl is őszinte) reakció. Ezzel szemben a kamara részéről maximális figyelem, amit egy kapcsolatok nélküli, de ötletekkel, javaslatokkal hozzájuk forduló fiatal kap, az annyi, hogy némi leereszkedő vállveregetés kíséretében megkapja, hogy „Persze, persze. Szükségünk van az ilyen lelkesedésre. Írd meg és küldd el, majd megnézzük”. A lelkesfiatal pedig leírja, elküldi, és három hónap után nem tudja, hogy nem veszik-e tolakodásnak, ha érdeklődni merészel a dolgok állása felől, úgyhogy inkább hagyja az egészet a fenébe.

Nyilvánosság: a kamara valóságos fekete lyuk az innovatív ötletek és formabontó megoldások számára. Egyszerűen elnyelődnek, nyom nélkül szívódnak fel benne. Míg például a törvényalkotás folyamata többé-kevésbé átlátható a parlamenti fázisban, addig a vadászkamarai döntéshozatal, a bizottsági és elnökségi ülések jegyzőkönyvei titkosabbak, mint az amerikai nukleáris arzenál indítókódjai. Érdekes módon például az Országos Erdészeti Egyesület elnökségi üléseinek meghívói és jegyzőkönyvei (nem lebutított összefoglalói!) bárki számára hozzáférhetőek. Adódik a kérdés, hogy a kamara miért titkolózik? Szerencsés-e ez abban a korban, amikor az internet az ifjabb korosztály legfőbb információforrása? Az a csatorna, amin keresztül az új generációt leginkább meg lehetne nyerni a vadászati közéletben való részvételre, az nem a szebb napokat látott Nimród, nem az sms-riadólánc, hanem az internet. Az a kép pedig, amit a kamara az interneten közvetít magáról a saját szervezeti életéről, az végtelenül statikus, dohos, unalmas és porlepte. Az internetben rejlő lehetőségek felismerése és megvalósításuk nem várható olyanoktól, akik már azt is az űrkorszak csodájaként élik meg, hogy a kamarának van honlapja.

Az elnökség tagjai már beérkezett emberek. Olyan reflexek, beidegződések hordozói, amelyek már a diktatúra alatt is biztosították a túlélésüket és boldogulásukat, de mára inkább elválasztják őket a megújulást elhozni képes korosztálytól, amelyre pedig nem lehetséges trónkövetelőként, hanem erőforrásként kellene tekinteniük. Többre mennénk együtt, ha az idősebbek megfontoltsága a fiatalok lelkesedésével egészülne ki.

Ahogy Kölcseynk mondta:

„Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”

Hát, ezért kellene fiatalítani. A korszerinti haladás miatt.