Olvasom a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara weboldalát. Csak a teljesség igénye nélkül, címszavakban:

• „Támogatások” menüpont
• „Elfogadták a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programot”
• „Mintegy 400 millió forintra lehet még pályázni az előző halászati program keretéből” (megjegyzem önmagában az az összeg, ami előző évről a halászati programban maradt, kiteszi a vadászati ágazatot érintő pályázatok felét.)
• „A halfogyasztás növelését célozza a halgazdálkodási operatív program”
• „Öt százalékra csökken a sertéshús áfája”
• „Csökkenhet a hal áfája is”

Tovább megyek az Országos Magyar Méhészeti Egyesület oldalára:

• Náluk is van „Pályázatok” menüpont
• „Monitoring vizsgálatok”
• „Szaktanácsadás”
• „Tagszervezetek programjai”
• „Tagszervezetek beszámolói”

A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a méhészek, a halászok, és horgászok civil érdekvédelmi szervezetei, teszik a dolgukat, aminek következtében nem csak a sertéshús, illetve a tej áfájának a csökkentése került napirendre, hanem most már a halhúsé is. Azé a halhúsé, ami szinte teljesen a belpiacon fogy el, vagyis arányaiban lényegesen nagyobb költségvetési bevételkiesést jelent az adórendszer számára az áfacsökkentés, mint a vadhús esetében, ami főként exportcikk. Miközben a vadhús áfájának csökkenését egyáltalán nem érezné meg a költségvetés, aközben arra jó lenne, hogy a szánalmas állapotú vadhús-belpiacon egy kicsit segítsen. Erről azonban az OMVK-n belül még tervek sincsenek. Szerintem nem is értik, hogy minek kellene ezzel nekik foglalkozni.

A többi szervezet oldalán látszik, hogy minden erejükkel szolgáltatni próbálnak. Közzéteszik, a pályázati anyagokat, szaktanácsot adnak, a szakmai kutatásokat összefogják, és publikálják a tagjaik részére, különféle stratégiai támogatások mellett lobbiznak. Az pedig, hogy a költségvetésüket megjelentetik az oldalukon, alapvetőnek számít. Még az Országos Magyar Méhészeti Egyesület is messze komolyabb támogatást nyújt a tagjainak, mint az OMVK.

Ezek a szervezetek egy dologban közösek. Eredményközpontú szemlélettel irányítják őket. Persze nem ingyen. Fizetést kapnak érte, ahogy az OMVK vezetői is. Az eredmény-központúságot arról lehet felismerni, hogy egy szervezet vezetősége értékeli az előző pénzügyi évét, a tények ismeretében elkészíti a jövőévi stratégiáját, és lobbizik a támogatások iránt, koordinálja, és segíti a pályáztatást. Népszerűsíti a tevékenységét külföldön is, és együttműködik minden társszervezettel, mint amilyenek például a turisztikai, illetve a gasztronómiai szervezetek. Van, akiknek lobbistáik is vannak, továbbá televíziós népszerűsítő kampányokat is készítenek. Ha már eladtuk magunkat a politikának, legalább kérnénk érte valamit. A fentiek – bármennyire is konkrét kifogások, javaslatok – nyilván csak azért zavarnak, mert én olyan kekeckedő vagyok, aki élvezi, ha indokolatlanul kötekedhet.

Sajnos soha nem láttam őszinte évértékelőt egyik jelenlegi, vagy egykori kamarai vezetőtől sem, ami arról árulkodik, hogy semmiféle stratégiai tervezés nem létezik „odaát”. A munka kimerül a sablonra épülő éves beszámolók összeállításában és azok egyhangú megszavazásában. Pedig ha –visszatérve a kézenfekvő vadhúsra – az OMVK-nak sikerülne elérnie például azt, hogy állami szerepvállalással (azaz anyagi ártámogatással) olcsóbban és több helyen lehessen minőségi vadhúst kapni, akkor felzárkózhatnánk a halfogyasztáshoz.

Mivel többször, és határozottan kijelentettem, hogy soha semmiféle kamarai vezetői posztot nem szeretnék elvállalni – és ezt tartom most is – talán nem értik félre az olvasók, ha a következő bejegyzésemben közzé teszek egy alternatív elnöki beszámolót, és megpróbálnám bemutatni, hogy kellene kinéznie az OMVK – mint eredményközpontú szervezet – évértékelőjének.