2,88 millió forint
Ennyi tiszteletdíjat kapnak az OMVK bizottsági elnökei évente, ami havi apanázsként 40,000 Ft-ot jelent.
Évi 480,000 Ft-ot kap tehát a Felügyelő Bizottság elnökeként Imre János, aki a bizottsági elnöksége óta mindig mindent rendben talált a kamara ügyvitelében, és a „minden”-be ez a törvénysértés is beleértendő. Képzelhetjük, hogy mindez mennyi munkájába kerülhetett. Aki tudja, legutóbb hány éve ültek össze, hogy legalább a kamara pogácsáját megegyék, azt kérem, hogy jelezze. Az én tudomásom szerint évről évre csak láttamoznak. Valódi felügyelet nem történik.
Ugyancsak évi 480,000 Ft-ot kap az Országos Etikai Bizottság elnökeként Dr. Bárándy Péter, akinek a munkája kétségtelenül azon múlik, hogy mennyi etikai eljárás jut el másodfokra, ami nekik szabna feladatokat. Erre viszont nincs ráhatása. Azt persze senki nem tiltja meg, hogy ha nincs feladat, akkor ezt az összeget felajánlja valamilyen értelmes célra. Adhatná például a hangoskönyveink kiadására. De kizárólag csak akkor, ha nem hiányzik a családi kasszából!
Ugyanez a 480,000 Ft üti a markát Dr. Varga Gyulának, akit csak azért nem szeretnék különösebben vegzálni, mert lényegében az ő bizottsága az, ami a többihez képest csinál is valamit. Kérdés persze, hogy így lesz-e ez a törvény és a Vhr. kidolgozása után is.
Tiszteletreméltó nagyöregként, majdnem félmilliót kap évente Dr. Székely István is a Jogi Bizottság elnökeként. Őt sem akarom bántani, hiszen tisztes nyugdíjas évek várnák, ha engedne a csábításnak. Ezzel együtt kíváncsi lennék, hogy vajon hány bizottsági ülési jegyzőkönyvet tudna elém tenni, ha megkérném rá. Vajon igaztalanul kötekedem-e vele?
Oláh Csaba a Vadászati Hagyományokat Ápoló és Kulturális Bizottság elnökeként ugyancsak majdnem félmillióval lesz gazdagabb évente. Ő az, aki egy kisebb közelharcban ragadta magához az elnöki státuszt. Szeretett volna elnök lenni. Ezzel nem is lett volna baj. A kérdés csak az – így majdnem két év távlatából – hogy vajon miért? Ha csak nem az álláshalmozás miatt. Nézzük mi valósult meg a tervekből. A 6 kétoldalas információs tábla nem készült el a Budakeszi Vadasparkba. A vadászetikai kiadvány sem. A Csergezán kiállításból aligha lesz valami, hiszen októberre ígérték, és még meg sem hirdették. Az iskolások, óvodások számára beígért oktatási tematika sem készült el, és a tavalyi évre beígért adventi koncertből sem lett semmi.
Viszont ez a bizottság legalább néha összeül, és tervben van, hogy a vadászati emlékhelyekről készítenek egy kiadványt, továbbá állítólag a vadászetikai kiadványon is dolgoznak. Azonban ez olyan lassan készül, hogy eközben a pogácsa számla, illetve az elnök úr tiszteletdíja meghaladja majd a kiadás költségeit, ugyanis ezalatt az idő alatt, majdnem egymillió forint tiszteletdíj ütötte az Oláh úr markát.
Végül pedig a Pénzügyi-Gazdálkodási Bizottság elnökeként Dr. Bodnár József is 480,000 Ft-ot kap. Ő legalább kap valamit. Ellentétben velünk, akik egyetlen beszámolót sem olvashatunk tőlük. Ha vannak ilyen beszámolók, érthetetlen hogy miért titkolja ezeket egy köztestület.
Jogos kérdés volna, hogy a kamara tagjaiként kérjük-e az összes bizottsági ülés jegyzőkönyvét, és vessük-e össze, hogy többségében ez a semmittevés mennyibe is került. Hangsúlyozom, hogy ezeket az embereket én személyesen többségükben nem ismerem, így megvan a lehetősége, hogy egyebekben rendes, jó vadászemberek is lehetnek. A gond az, hogy nem csinálnak semmit, aminek konkrét eredménye volna! Jövőre pedig, amikor is a kamara bevétele sokszorosára ugrik, egy 600 milliós összegből nem csinálnak majd semmit. Mindez a megyei kamarákra még inkább igaz. Ugyancsak tisztelet a kivételnek. És ezt nem a rosszindulat mondatja velem, hanem íme, itt a tapasztalat. Ha ez így lesz, akkor mindazok, akik ezt hagyják és tűrik, nem tesznek mást, mint a jövőnket herdálják el. Beleértve az átlagvadászokat is.
Szó nincs róla, hogy ezt a 40,000 Ft-ot jelentős összegnek gondolnám. Sőt! Ez egy szánalmas kis összeg volna, ha valódi, komoly munka folyna. A semmittevésért viszont rendkívül sok!
Bizonyára vannak, akik szerint mindez csak kötekedés. Nem az elszalasztott lehetőségeink jogos, és méltányos – vagy az eltelt évek, és elvert összegek miatti – jószándékból fakadó indulat... hanem kötekedés. Ideje volna állj-t parancsolni ennek a közönynek, mert a vadászat olyan, mint a nagyapánktól kapott ezüstóra. Az ember amellett hogy használja, felelősséggel tartozik azért is, hogy épségben továbbadja, ha ennek eljön az ideje. A közönnyel, a simogató magyarázatokkal, amik a semmittevést próbálják igazolni, csak együttműködünk az örökségünk elherdálásában. A kamarának és a bizottságoknak meg kell érteniük, hogy vége annak a világnak, amikor ezzel a láblógatással évtizedekig a rendszer részei maradhattak. Vannak, akik ezt értik, és az érintettségük ellenére is egyetértenek a fentiekkel. Az ő tapasztalatuk, bölcsességük ugyancsak az örökségünk része. Akik viszont dacból, a székükhöz való ragaszkodásból, a lustaságuk és a felkészületlenségük ellenére továbbra is úgy érzik, hogy senki sem kényszeríti őket munkára, nagyot tévednek.
Lényegtelen, hogy kik azok, akikkel kapcsolatban fűti az embert a személyes ellenszenv. Aki dolgozik, aki a vadászat iránt elkötelezett, annak a munkáját meg kell becsülni, ha szeretjük egymást, ha nem. Aki viszont csak kitartott, mert ezt szokta meg, annak meg kell végre köszönni az eddigi semmittevést, és kell keresni helyette olyat, aki felkészült, ambiciózus, és dolgozni is akar.
Utóirat
Javaslom, hogy a kamara változtassa meg az alapszabályát, és egyebek mellett szüntesse meg az összes bizottságot, mert ezek csak vízfejként funkcionálnak, érdemi munkát nem végeznek. Szakbizottságokra sem feltétlenül van szükség, bár ezek a kamarának nem kerülnek semmibe, hiszen mindenki a maga költségén teszi a dolgát, önzetlenül. Az új alapszabály értelmében feladatvezérelt munkacsoportok jöjjenek létre arányos finanszírozással. A feladatokat a kamara elnöke szabja meg, akinél bárki kezdeményezheti, hogy egy konkrét, pontosan kidolgozott terv alapján jöjjön létre egy munkacsoport. Ezek a szervezeti egységek pontos ügymenet, költségvetés és határidők alapján dolgozzanak, amelyet az elnökség hagyjon jóvá. A megjelölt célokon kívül, a lebonyolítás kapcsán lépcsőzetes határidőket vállaljanak, illetve folyamatosan számoljanak be arról az OMVK honlapján, hogy egy adott feladat megvalósítása éppen milyen stádiumban van, és ha késik, akkor indokolják azt meg. A mostani rendszer csak a bizottsági elnököknek teszi ezt lehetővé, de felmerül a kérdés, hogy mitől lettek ők a magyar vadásztársadalom leginnovatívabb embereinek kinevezve? Mondom ezt úgy, hogy én is egy szakbizottság tagja vagyok, amely egyedüliként szavazta meg, hogy az összes ülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra tartozó részei jelenjenek meg az OMVK oldalán, és a megalakulása nem egészen egy éve alatt, négyszer ült össze, és egyszer sem felsőbb utasításra. 63 ezer vadász van idehaza, köztük ambiciózus, innovatív, tapasztalt emberek, kortól és nemtől függetlenül. Nem teljesen vagyunk normálisak, ha az ő potenciális tehetségüket, elkötelezettségüket nem fogjuk munkára. Állítom, hogy a mi kis hazánkban sincs kevesebb alkotó energia, szaktudás, innováció a vadászat terén, mint másutt, de egy olyan szervezeti rendszerben, ahol a különféle hovatartozás (értsd: vadászpolitikai, illetve közpolitikai lojalitás) alapján nevezik ki, és mondják meg, hogy kik legyenek a magyar vadászati élet mozgatói, addig ezek a tehetséges emberek külföldre mennek inkább azzal, ami a fejükben van.
Ha majd jövőre ömlik a kamarába a pénz – és feltételezzük, hogy a megyék ezt nem lopják el az utolsó fillérig, amivel kapcsolatban baljóslatú sejtelmeim vannak – akkor vajon kik lesznek, akik a javunkra fordítják mindezt? A semmittevő bizottsági elnökök (tisztelet annak az egy kivételnek)? Honnan lesz egyszeriben kreativitás és lendület, ha mostanáig ez hiányzott? Elmondom. Ha minden ugyanígy marad, akkor sehonnan.
Az OMVK leendő új alapszabály-tervezetét hamarosan közzé fogjuk tenni itt, a Beírókönyv blogon, ami garantálhatja végre a demokratikus választások illetve a fejlődés lehetőségét. Bízom benne, hogy a kamara megyei elnökei megértik, hogy mi a szándékunk ezzel a javaslattal, továbbá azt is megértik, hogy számukra is jobb, ha egy innovatív fordulat főszereplőivé válnak, és nem pedig egy avítt kor utolsó rúgásainak résztvevői.
Elég, talán túlontúl is sok változást láttunk az utóbbi időben. Ideje volna most már, hogy fejlődést is láthassunk.
