Árpád olvasta a kamara honlapján, hogy lesz elektronikus vadászjegy. Árpád egyik szeme nevetett, másik sírt. Nevetett, mert örült, hogy jövőre talán öt percébe és tíz kattintásba kerül a vadászjegy kiváltása. És sírt, mert idén jól megszívatták, amikor több mint másfél óra alatt váltott vadászjegyet. Alább az ő története, amelyet a következő kísérőlevéllel küldött:

„Sziasztok! Most olvastam a Facebookon a kamara oldalán, hogy lesz plasztik vadászjegy jövőre. Kár, hogy idén nem volt, egyszerűbb lett volna az életem. Meg még sokaknak. Megírom, mi volt velem februárban, ha gondoljátok, tegyétek ki nyugodtan!”

Árpádnak nem kell kétszer kérnie. Köszönjük, Árpád!

Egy pár évvel ezelőtt egy biztosítási alkusznál dolgoztam, mint programozó. November 1-én változtak a kötelező biztosítás tarifák, és mi nagyjából 48 órát dolgoztunk egyhuzamban, hogy a kalkulátorok minél hamarabb felkerüljenek az oldalra, mert az ügyfél-elégedettség nagy úr. Nem volt hétvége, munkaszüneti nap, és alvás is csak alig. Amikor készen voltunk, fáradtan, de elégedetten mehettünk haza, az ügyfelek pedig kedvükre használhatták a tarifaszámláló oldalunkat.

Körülbelül egy hónapja esedékessé, pontosabban halaszthatatlanná vált a vadászjegyem megújítása. Tudom, hogy előre figyelmeztettek a sorra és arra, hogy ne hagyjam az utolsó napra a kiváltást, mégis ez esett meg. Ellátogattam tehát a Nádor utcába, a Pest megyei vadászkamarához, ahol azonnal meg is értettem: elkéstem. A bejárat előtt nagyjából 25-30 méteres sor kígyózott meglehetősen sajátos ruházatú emberekből. Kétség se férhetett hozzá: jó helyen várok. Különböző korú emberek álldogáltak többségében zöldes ruhában és várakoztak. Nagyjából 11:15-kor álltam be a sor végére. Egyébként viszonylag folyamatosan haladtunk, az emberek pedig türelmesek voltak. Beszélgettek, néha elmentek, hogy egy új parkolójegyet vegyenek, vagy épp valami harapnivalót. Addig a többiek tartották a helyüket. Nem tolakodtak, nem nyomultak.

Kisebb szösszenetek színesítették a várakozást. Volt például olyan, aki kevésbé volt türelmes és „Gyere kis unokám, akkor inkább rabsickodunk!” felkiáltással állt ki a sorból. A másik esetben egy szerencsés ember (aki már kifelé jött a Szentélyből) adott jó tanácsot mondván, bent mondták neki, hogy felesleges most sorban állni, júniusig úgysem adják le a rendőrségnek, hogy ki újíttatta meg a vadászjegyet, és ki nem…

Mondom: az emberek türelmesen várakoztak, mígnem hihetetlen dolog történt. 11:55-kor fordult a kulcs a zárban és bezárult a Szentély ajtaja. Azon szerencsések, akik már bent voltak, ekkor még elintézhették ügyüket, majd egyenként nyitották előttük és zárták utánuk az ajtót. Azután lélek az ajtón se be, se ki.

Tudom, hogy ki volt írva, hogy ebédszünet van déltől egy óráig. „Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem”. Kicsit elképedve néztünk egymásra mindannyian ott az ajtó előtt, de nem volt mit tenni, vártunk. A kamarai bejárat szomszédságában a Bellazza Szépségszalon hirdeti szolgáltatásait, de mondanom sem kell, hogy a várokozók nem épp ezen üzlet célcsoportjából kerültek ki. Ajánlanám megfontolásra viszont, hogy a kamara bérelje ki a helyiséget és működtessen benne ezekre az esetekre egy gyorsbüfét, szarvasburgerrel, vaddisznó pörkölttel és egyebekkel. Mi a piaci rés, ha nem ez?

Bár a várakozás eleje tényleg békésen telt, ez az egy óra, miközben az érdekvédelmi szervezetünk csak nehezen beláthatóan szolgálta az érdekeinket, megváltoztatta a hangulatot. Az emberek türelmetlenebbek lettek, de szerencsére a humoruk is megmaradt. Miután megnyíltak előttem a Mennyország kapui és beléphettem a Szentek Szentjébe, megtapasztaltam, hogy nem lehet csak úgy „neki Gyuri Márinak” módjára „cipőstül ruhástól” berontani. Kaptuk is a nyakunkba az áldást a nálunk sokkal türelmetlenebb ügyintéző hölgytől, mondván „nem érti, hogy nem fogják fel, hogy csak annyi ember jöhet be, hogy az ajtót be lehessen csukni”. Nem értettük türelmetlenségét, hisz mégiscsak mi álltunk az utcán egy órát, nem ő. Egyik vadásztársunk félhangosan tette közkincsé tippjét, miszerint biztos hideg volt az ebéd… Ezen kellemesen elmosolyodtunk (csak mi, nem a hölgy) és vártuk tovább, hogy magunkhoz vehessük a Szentséget. Kerek 100 perc alatt sikerült érvényesíttetnem a vadászjegyet. Ebből az ügyintézési idő 2 (kettő) perc volt. Mit ne mondjak, ennél a 2 százaléknál volt már hatékonyabban eltöltött 100 percem. Igaz, abban nem vagyok biztos, hogy ez elmondható a kamaráról is.

Hogy mi a kapcsolat a két történet között? Lehet, hogy semmi. Lehet, hogy az érdekvédelem nem arról szól, amire gondolok. Beszélhetnék arról, hogy mennyire időszerű lenne az elektronikusan érvényesíthető vadászjegy bevezetése, de most nem teszem. Mindössze azt gondolom, hogy ez egy olyan helyzet, amin pénz nélkül is lehetne javítani. Például (kövezzenek meg érte) lehet felváltva ebédelni. A lassabban haladó sor sokkal jobb, mint egy orrunk előtt bezárt ajtó. Persze ez nincs benne a munkaköri leírásban, és számon se lehet kérni senkitől. Mégis egy olyan apróság, amit pozitívumként vinne magával az a halom várakozó ember, aki naponta ott állt ebédidőben. Ehelyett egy bosszúságba csavart Vadászévkönyvet vihettek haza. Ha engem kérdeznek, én inkább az előbbit választanám. Már ha választhatnék, amit nem tehetek.

Somogyi Árpád