– avagy hol vagyunk a legnagyobb biztonságban –

A legtöbb turista – ha Erdélyben jár – úgy gondolja, hogy minden bokorban veszély leselkedik rá. Kissé megelégeltem, hogy a média megint örömét leli abban, hogy bulvárt csinálhat a természetből, így azzal a szándékkal írtam ezt a kis útmutatót, hogy elhelyezhető legyen egy medvetámadás az élet mindennapos kockázatai között, egy házas ember számára.

Történt, hogy békésen távcsövezgettem, és az agyam teljes kapacitásával kerestem a szokatlant, és a mozgó pontokat, amikor húsz méterre mögöttem rám morgott, hörgött egy barnamedve. Idős házasnak mondhatom magam, és mint ilyen, azonnal tudtam, hogy mi a teendő. Férfitársaim pontosan érteni fogják, miről beszélek.

Ugyanazt éreztem, mint amikor egy nő a szokásos havi problémájával küzd, és ezzel egy időben takarítja a lakást, vagyis a veszélyeknek egy olyan elegyébe kerültem, amiben határozottan nem éreztem magam biztonságban. Ezekben az esetekben biztosan tudni lehet, hogy nagy bajban vagyunk! Egy rutinos házas hazaérve – felfigyelve a porszívó hangjára – abban bízik, hogy nem hallották meg az érkezését, így van alkalma lábujjhegyen megszökni, majd az éjjeli órákban óvatosan belopózva – a kertben elrejtett tartalékkulcsot használva – nagy sebességű alvásba kezdjen, arra számítva, hogy az a „bestia” már régen alszik.

A szakirodalom szerint, a medvével való találkozáskor meg kell merevedni, és nem szabad kiabálni. Ez ugye stimmel, otthon is ez megy ilyenkor. Kezdjünk el lassan hátrálni – ez is rutinból jön – az arcunkon pedig semmilyen érzelem ne látszódjék, vagyis tegyük azt, amit otthon már begyakoroltunk a fizetésnapok alkalmával. Akinek még kétségei vannak, hogy a fenti párhuzam létezik, gondoljon csak arra az intelemre, hogy „tettesd magad halottnak” Ugye, ugye!? Megjöttek az emlékek?!

Előfordulhat, hogy életünk értelme – akarom mondani a barnamedve – támadást fog színlelni. Ilyenkor azt mormolva magunkban, hogy „nem félek a gonosztól” tartsunk ki az utolsó pillanatig. A medve el fogja dönteni, hogy veszélyt jelentünk-e rá. Tehát az ő esetében legalább még vannak esélyeink.

Ha a támadás valóban megtörténik, nincs mit tenni, futni kell! Ugyancsak a szakirodalom mondja, hogy dobjunk el a ruházatunkból, vagy a felszerelésünkből valamit, amit a „bestiák” kedvükre marcangolhatnak, amíg mi menekülünk. Kitalálom, hogy mire gondolnak! Mennyivel olcsóbb egy hátizsák, mint egy bankkártya. És igazuk van! Tehát a medvét viszonylag olcsón meg lehet úszni!

Előfordul, hogy mindez nem elég, és veszélybe kerül a testi épségünk. Ez egy barnamedve esetében rossz hír ugyan, azonban a támadás másodpercek alatt véget ér, és annak tudatában, hogy ez a bestia nem ismer minket, ráadásul csak brummogni tud, gondoljunk mindjárt arra, hogy megússzuk az órákig tartó, atomóra pontosságú, a feledékenység legkisebb jelét sem mutató, irodalmi részletességű, és HD minőségben megjelenő tizenöt éves bűnlajstromunkról szóló előadást, amely a megígért, azonban elmaradt fűnyírástól, a vadászatra költött – pontosabban bevallott – fejben hat tizedesjegyig tévedés nélkül összeadott összegektől, az elfelejtett házassági évfordulóig tart. Ez a gondolat szinte már simogatóvá teszi a fizikai fájdalmakat.

Meg is halhatunk! De mi ezt pontosan tudtuk akkor is, amikor kimondtuk az „igen”-t!

 2017. augusztus 30.