A többség véleménye és az „igazi igazság”
Rendszeres olvasóink megszokhatták, hogy a konkrét céljaink, értékeléseink, oknyomozásaink mellett egyfajta ideológia útkeresést is folytatunk, amellyel másokat is arra próbálunk ösztönözni, hogy elmélkedjenek a körülöttünk zajló eseményekről, és ezen belül a vadásztársadalom szűkebb világáról is. Úgy gondolom, hogy ennek jegyében érdemes elolvasni az alábbi gondolatokat.
Egy érdekes kísérletet szeretnék megosztani önökkel, amelyről videó is készült. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára érthető lesz, miért teszem ezt közzé egy vadászatról szóló blogban:
Azok számára, akiknek nincs ideje megnézni:három gyermek elé kitettek az asztalra egy fehér és egy fekete színű piramist. A kísérletet végző megkérte őket, hogy ha a negyedik társuk hamarosan odaül az asztalhoz, és megkérdezik tőlük, hogy ezek a piramisok milyen színűek, akkor a valóság ellenére mindhárman magabiztosan állítsák, hogy márpedig mindkét piramis fehér. Amikor a kérdést feltették a negyedik társuknak is, az hallva az előző három gyermek véleményét kijelentette, hogy bizony mindkét piramis fehér. Majd megkérték, hogy mutasson a feketére, amit habozás nélkül megtett. Vagyis a válasza ellenére mindvégig tisztában volt az igazsággal, mégsem állt ki emellett. A tömeg véleményére hagyatkozott. A kísérletet felnőttek körében is megismételték. Az eredmény ugyanez volt!
Számunkra mindig rejtélyes és érthetetlen magatartás volt az, amikor a vadászkamara küldötteivel, középvezetőivel történt párbeszédeink során nagyon sokan osztották az aktuális véleményünket, majd eljött a kritikus pillanat, és ugyanezek az emberek – a korábbi, őszinte véleményük ellenére – mindent megszavaztak, amivel egyébként nem értettek egyet. Nem értettük.
A többséghez való tartozás biztonságot nyújt, hiszen ebben az esetben tudjuk, hogy a nyertesekhez tartozunk. Ha valaki fellázad, és konfliktus alakul ki, akkor mindenki a nyertesekhez akar tartozni. A konfliktus lényegét adó igazságkeresés ilyenkor nem számít. Az önbecsüléstől megszabadított embert nem furdalja a lelkiismeret a rossz döntései miatt, ugyanis ő már elfogadta, hogy valaki attól válik igazzá, hogy a többség akarja. Vagyis az „igazi igazság” nem a formális logika, a szakmai érvek, a számok, a fizika stb. alapján születik, hanem a szekértáborok egymáshoz mért nagysága teremti, legitimálja, amit attól kezdve az igazságnak tartanak.
Ahhoz tehát, hogy valaki a hatalmát megőrizze bármilyen eszközzel (személyes érdek, pozíciók stb.), tömeget kell teremtenie maga köré, amely bármi is történjék, hittel állítja, hogy azok a piramisok mindannyian fehérek. A kérdés csak az, hogy ezek a „csinált igazságok” mikor lepleződnek le. Mikor vesztik el érezhető, látható módon az érvényességüket.
Amikor ez megtörténik, akkor ugyanez a tömeg a nyertesekhez való tartozás vágyával átpártol az aktuális győztesekhez, akik aztán persze felismerik a tömeg ebbéli természetét, és a maguk igényei szerint kezdik szajkóztatni velük immár a saját csinált igazságaikat. És így megy ez évtizedeken át, miközben a valóság megy előre, fittyet hányva az ilyen szánalmas komédiákra.
Nos... ezek a gondolatok jutnak az eszembe, amikor egy újabb küldöttközgyűlés előtt állunk. De nem hibáztatok senkit. Abban bízom, hogy egyszer majd lesz egy olyan tehetséges elitünk nekünk, vadászoknak, amely mindenekelőtt azon dolgozik majd, hogy a vadászok visszakaphassák a gerincüket és hordják is, nem jár érte megfélemlítés, fenyegetés, anyagi veszteség, ugyanis nem félnek a véleménytől. De addig is van egy dolog, amit tenni lehet. Tisztában kell lenni önmagunkkal. Ego-mentesen, becsületesen be kell vallani, hogy kényszer hatására mondjuk a fekete piramisra, hogy fehér. Azt is be kell vallanunk, hogy amíg a feketére azt kell mondani, hogy fehér, addig kizárt, hogy eredményesek lehessünk. Akárhány milliárdot is tesznek a zsebünkbe.
Utóirat
Természetesen sokan kérdezték tőlem, hogy miért hagytuk abba a vadászkamara szorongatását. Az egyik választ a fenti videóból már megkaphatták, hiszen ha egy közösség – amely ebben az értelemben a vadászkamara küldöttközgyűlését jelenti első sorban – elhagyja a racionális gondolkodás terepét, és a formális logikát a személyes érdekeire váltja le, akkor ebben az esetben semmire sem megyünk a racionális érveinkkel. Akkor sem, ha ezeket lényegében soha egyetlen alkalommal sem cáfolták meg azóta sem.
A kamara vezetői azért nem érezték fontosnak, hogy akár csak a legsúlyosabb bűneikről előadjanak valamiféle magyarázatot, mert pontosan tudták, és tudják, hogy ez a döntések szempontjából teljesen lényegtelen. Ugyanis nem a valóság és az érvek döntik majd el, hogy a piramisok fehérek, vagy feketék, vagyis hogy ők éppen valóban herdálják-e a pénzünket, milliós károkat okoznak, tehetségtelenek, pöffeszkedők vagy sem, hanem a tömeg adta biztonság, és az e mellé társult gyávaság együttese, amely látszólag a legkisebb rosszá teszi, ha mindent megszavaznak.
"Mi nem vagyunk politikusok”, mondtam válaszként. Ha a vadászok úgy gondolják, hogy hagyni kell, ami van, akkor mi ezt tiszteletben tartjuk. Alázatosan. „Na de képzeld el, hogy mekkora tort ülnek majd ezek, mikor nyakig vagyunk terhelő bizonyítékokkal ellenük” hangzott el a válasz. „Annyi álmatlan éjszakát okoztunk mi ezeknek, hogy ennyi nekik is jár. Élvezzék csak ki!”. Mi pedig szépen megvárjuk, amíg felnő a vadásztársadalom, és megérti, hogy a valóság önmagában áll. Nem attól lesz valami igaz vagy sem, hogy ki mondja, és mennyi óriásplakáton jelenik meg a véleménye, vagy mekkora propaganda gépezet áll a rendelkezésére, az általunk befizetett vadászjegyek árából. A valóság félre sem fordítja a fejét miközben halad előre.
Erjedjenek csak a dolgok. Aztán majd mindenki megérti egyszer, hogy ésszerűen dönteni, szakmai szempontok alapján, a formális logikát szem előtt tartva, az alapvető erkölcsi értékek mentén, a dolgok megérteni akarásának szándékával, a felelősségünk teljes tudatában az egó háttérbe szorítása az egyetlen út, amely egy ilyen közösséget sikeressé tehet. Aki pedig nem akarja sem ezt választani, sem azt, az majd szépen otthon marad amikor „küldöttgyűlni” hívják (ha lesz köd, ha nem) és akkor talán az a bizonyos közöny egyszer nem csak a hasznukra lesz, hanem ellenük fordul majd. Mi pedig várunk. Amíg kell. Alázatosan, kissé mosolyogva, és szépen csendben a fejünket csóválva a sarokból szemléljük az eseményeket. Önként! Mert bármi is történjen, nekünk az a piramis akkor is fekete marad, ha az egész világ az ellenkezőjét állítja.
