„Tudom jól, hogy Kerpely Béla barátomnak helyét, ki a magyar vadászati irodalom terén oly eredményes és serény munkát fejtett ki, nehéz lesz betölteni, de erős igyekezettel akarom, hogy pótoljam azt!"

Többek között e szavakkal köszöntötte olvasóit Kittenberger Kálmán, amikor a Nimród főszerkesztője lett. Benne járt a férfikor javában, de volt benne alázat a téma, a lap, az Olvasók iránt, nem akart egyből megmondóember lenni, nem volt lesajnáló a kritikusaival szemben. Oka pedig lett volna rá: ő ugyanis a saját erejéből lett valaki, nem az aktuálisan regnáló hatalom kegyeltjeként, nem egykori osztálytársak egyengették az útját a főszerkesztői vagy éppen főszerkesztő-helyettesi székig, ha értitek, mire gondolok. Hogy miért írom ezt, arról bővebben itt.

És van más különbség is. Kittenberger talán jobban átlátta az elődei munkásságát, és Kittenberger újított. Például abban, hogy az általatok bálványozott címlap, amivel átvette a lapot 1920 szeptemberében, 1921 áprilisában már módosult is.

Tehát az általatok unásig hivatkozott Kittenberger Kálmánnak nem hogy semmi köze annak a borítónak a megalkotásához, amire mint örökségére hivatkoztok, hanem éppen ellenkezőleg: ahogy tudott, szabadult tőle. Egyébként pedig nem másolni kell a kittenbergeri Nimródot, hanem megidézni a szellemiségét. Szókimondással, a kérlelhetetlen szakmaisággal, a kíméletlen rostálással a kéziratok tekintetében.

A politikai háttér, a fogalmatlanság, a főszerkesztő-helyettes, mint – ahogy a hülye is érti – gyakorlatilag főszerkesztő beképzeltsége hiteltelenné tett benneteket az első lapszámtól. Ebből nehéz felállni már csak azért is, mert nincs mismásolás: ezek teljesen objektív dolgok. És van más is, ami objektív, és amire Bors főszerkesztő-helyettes úr megelőlegezve a bizalmat, várva a kritikát azt írta az 51. oldalon: „árgus szemekkel nézik minden lépésünk, hogy mikor hibázunk, mikor követünk el valami jóvátehetetlent, és biztos, hogy az első vesszőhiba már a különböző sajtóorgánumok és vadászbaráti eszmecserék vezető híre lesz.” Nem vesztegetnék sok szót az általa jelentéktelennek mondott helyesírási hibákra. Biztos vagyok benne, hogy a korrektor és az olvasószerkesztő is tudása legjavát nyújtotta, de hát emberek vagyunk, hibázhatunk, az olvasószerkesztő és a korrektor is belejön majd előbb-utóbb, és ha még nem tudják, hát majd megtanulják, hogy nincs olyan, hogy „miniszter biztosi titkárság”, olyan sem, hogy „Zalamegyében” és olyan sem, hogy „szarvas állomány”. 2021 messze van, lehet, hogy addigra hibátlan lesz a Nimród. Vagy az sem baj, ha nem, hiszen a külföldiek úgysem értik, a magyaroknak meg jó így is. Szerintetek. Az is objektív megállapítás – és mondjuk a külföldiek is fogják érezni – hogy bolti csomagolópapírra nyomtatjátok a lapot, az meg nekünk fájhat itthon, hogy ugyanannyiért adjátok, mint eddig jó minőségűt a régi szerkesztőség. Ja, és ha már külföld: megnéztük, hogy amit a Kovács Zoltán főszerkesztő „modern, tradicionális értékeket is figyelembe vevő, de újra mértékadó vadászújságnak” érez, és Kittenbergerre hivatkozva abban reménykedik, hogy „a külföldi első vadászújságjaival is” felveszi a versenyt, mit ér nemzetközi viszonylatban. Itt lehet olvasni a keserű tapasztalatainkról.

Az már kérdéses, hogy kíváncsi-e valaki például sokadszor irodalomra emlékeztető élménybeszámolókra a szarvasbőgésről (17 oldal), több tízéves gímrekordokra (3 oldal), összeollózott idézetgyűjteményre a bikavadászatról (4 oldal) vagy éppen a semmiről szóló győzelmi jelentésre a 2021-es vadászati „világkiállításról” (3 oldal) (amit az interneten részleteiben már olvashattunk, és amiből most sem tudunk meg semmi konkrétat a kiállításról). Majd az előfizetők száma megmutatja, mire elég ez. Persze csak nektek, hiszen az előfizetők, eladások száma nem publikus. Nekünk meg a vadászok visszajelzései mutatják meg. Ha ezekre figyeltek, akkor akár még jó lapot is csinálhattok. Őszintén: örülnénk neki…