Nos, ha még nem olvasták volna, csinálok némi reklámot ennek a nyílt levélnek, amit a vadászkamara elnöke kívánt a tagsággal megosztani. Olvastuk mi ezt már, amikor belengette az elnökségnek. Hogy miről szól a történet? Arról, hogy bár Jámbor úr a kamara léte óta a legnagyobb költségvetést felügyeli, aközben sikerült azt a bravúrt véghezvinnie, hogy 23 szavazat híján választották csak meg elnöknek. Azaz a kamara léte óta őt sikerült a legnagyobb elutasítottsággal megválasztani, vagyis ebből következően minden „együtt gondolkodás” ellenére az összes szükséges információval el vagyunk látva. És ez nem a mi „teljesítményünk”, hanem az övé. Lehet maszatolni, lózungokkal, kiáltványokkal, kinyilatkoztatásokkal dobálózni (nevetnek is rajtuk jókat). Ezektől még kínos tény, hogy ez már a második kamarai közlemény, amelyik izzadságszagúan próbálja hárítani az általunk felsorolt tényeket. Azaz hogy a kamara elnöke lelkiismeretfurdalás nélkül átlépi a küldöttközgyűlés döntéseit, haveroknak és hízelgésből szórja a kamara legmagasabb kitüntetését, állást kreál annak, akinek a főtitkári címet ígérte, de ezt az ígéretét ugyancsak nem sikerült betartani. Hűtlen kezeléssel többmilliós kárt okoz, politikai parancsokat teljesít. Minderre az áprilisi küldöttközgyűlésen ugyanazt felelte, hogy a megfelelő fórumokon válaszol, de most már e felvetésekkel „nem kíván foglalkozni”. Tehát hazudott. Stílus ide, vagy oda. Nézzük szépen sorban!

"Egyre többen kapacitálnak arra, hogy ne hagyjam szó nélkül a Beírókönyv blogon megjelent, a kamara vezetését és magát a kamarát lejárató tűrhetetlen hangvételű írásokat."

A „kamara vezetését” és a „kamarát” senki nem kívánja lejáratni. Persze a legutóbbi elnökségi ülés óta tudom, hogy most a legújabb trükk az, hogy mi minden megyei elnököt kritizálunk, ezért Jámbor úr külön felhívta a figyelmét mindenkinek arra, hogy méltóztasson mindenki megsértődni, mert a „Glück” mindannyiunkat támad. Hiszen ha mindenki sértve érzi magát, akkor bizonyára mellé fog állni egytől egyig az összes elnök. Javaslom elolvasni ezt a bejegyzésünket, amelyet ebben az évben írtunk. Íme, egy részlet: „Az „elnök urak” kifejezés törvényszerűen igazságtalan általánosítás, ezért a kivételektől megértést és elnézést kérek. Különösen azért, mert vannak is kivételek!” Vagy ezt. „Olyan megyei elnök is van, aki bár elmenne egy kislánynak, ha értünk kell küzdenie, de a rá bízott megyei szervezet szolgáltatói területén példaértékű munkát végez, ami miatt sokkal könnyebb róla méltányosan nyilatkozni. Tőlük a cikkem hangvétele és az elkerülhetetlen általánosítás miatt elnézést kérek.” Önök mikor láttak utoljára kamarai tisztségviselőt elnézést kérni? Egyébként helyes! Ki kell állni, mint egy férfi. Csak épp az nem elég, hogy: „A konkrét vádakkal nem kívánok foglalkozni.” Ha nekem szegeznek egy egyértelmű szabálytalanságot, akkor persze válaszolhatom, hogy „hülye vagy”, de ettől elévül-e a szabálytalanság, vagy meggyőzöm-e vele a tagságot?

"Amikor a személyemmel és a kamara vezetésével szembeni unszimpátia által vezérelt rágalmazások nyíltan a vezetésen belüli egység megbontását tűzik ki célul, továbbá amikor a stratégiai partnereinkkel kialakított kapcsolatainkat – a keményebb érdekérvényesítés szlogenjére hivatkozva – próbálják gyengíteni, az már a kamara előtt álló nem kis feladatok megvalósítását, továbbá eddig elért eredményeinket veszélyezteti és az összefogás, az egység és az együtt gondolkodás helyett az önös érdekeken alapuló széthúzásnak próbál megágyazni."

Az együtt gondolkodásos részt egészen biztosan Pap Gyula írta. Neki ez a kifejezés a mániája, de csak közvetlenül az után, hogy az együtt gondolkodás jegyében szívszélhűdést kap, mert tudomására jut a kamarai tagoknak valami olyan információ, amit titokban kívánt volna tartani. Együtt gondolkodás az tényleg van, csak nem a küldöttekkel, és nem velünk, tagokkal.

Nem igazán értem, hogy mikor gyalogoltunk bele a stratégia partnerekkel – nevezzük nevén a gyereket: a NAK-kal – történő együtt gondolkodásba, de nem ártana felidézni, hogy ennek az együtt gondolkodó összefogásnak mégis mit köszönhetünk. A vadkáralapot? A min. 300 hektáros területmódosításról szóló új szabályokat, amikkel még mindig területet szerezhet, aki eddig nem tudott? A még mindig nem létező vadkárfelmérési protokollt? Az éjjellátó távcső engedélyezését? Amúgy nekünk semmi bajunk a NAK-al. Sőt! Jámbor úr figyelmébe ajánlom, hogy „szálltak bele” egy állami cégbe, amikor a tagjaik érdeke úgy kívánta. Mikor volt a vadászkamara bármely vezetőjében ilyen spiritusz? Hogy unszimpátia? Szó nincs róla. Nekünk ez a legkevésbé sem személyes ügy – szemben azokkal, akik egy testületi ülésen, egy jelen nem lévő személy feltételezett magánéleti nehézségeivel indokolják a felmentését egy tisztán szakmai pozícióból, miközben egyébként kamarai vezetőként szégyenérzet nélkül mondják jegyzőkönyvbe, hogy ők az általa érintett szakbizottság munkáját nem ismerik. Elvégre nekik miért is kellene ismerniük a szakbizottságok munkáját? Ők csak a vezetői ennek a szervezetnek.

„...mik a mozgatórugói ennek a hihetetlen vehemenciának. Ne ámítsuk magunkat, beszéljünk őszintén, a kamara rendelkezésére álló anyagi források és lehetőségek jelentős bővülése, mely forrástöbblet elérése azon Elnökség (22 ember) érdeme, mely a blog részéről folyamatosan a támadások és kritikák kereszttüzében áll."

Értik? A forrástöbblet elérése nem a mi érdemünk, akik befizetjük, nem a szakminisztériumé, amelyik átengedte a feladatok végrehajtása fejében, hanem az elnökség tagjaié! Természetesen számítottam arra, hogy valamikor ez a „pénzéhes a Glück” elő fog jönni, hiszen nehéz volna másból kiindulni, mint saját magukból. Tudják, mit közöltek velem a közelmúltban? Azt hogy a 250 000 Ft-ba kerülő hangoskönyvre, amelyért nem kértem és kaptam egyetlen fillért sem, a Veszprém megyei kamara (képviselőjeként Pap Gyula) 750 000 Ft-ot kívánt elszámolni. Derék, igaz?

Immár 11 éve ellenszolgáltatás nélkül végzem a feladatom a Magyar Vadászíjász Egyesület titkáraként. Három évig költségtérítés nélkül dolgoztam az OMVK Hagyományos Módok Szakbizottságának tagjaként. Soha senkitől nem kaptam egyetlen fillért sem ezekért a munkákért. Számtalanszor leírtam, hogy tisztséget sem kívánok vállalni, de mégis úgy érzik, hogy ez a „pénzre utazom” egy hihető érv. Ugyan... Viszont jut eszembe: nemrég felhívott egy vadásztársasági tag azzal, hogy az egyik kamarai elnök – akit hívjunk csak Jámbor úr kedvencének – úgy jutott náluk egy amúgy 2 millió forintba kerülő vadásztársasági tagsághoz, hogy ha nem veszik fel, akkor elveteti ez a kedves érdekvédelmi együtt gondolkodó a vadászterületüket. Hogy ezt épp a társaság elnöke találta ki, azért hogy „meggyőzze a tagságot”, vagy tényleg az együtt gondolkodásból kapunk éppen leckét ettől a derék embertől, azt nem tudhatom pontosan. Mindenesetre nehéz megérteni az ilyen embert, aki ezek után a vadásztársai szemébe tud nézni. Hogy miért írom ezt? Nos, ugyanez az illető kiáll a tagság elé, az én pénzéhségemről hazudozik, és négyet dobban a szíve óránként a nyugalomtól, amikor elmondja, hogy ő bizony nem veszi fel a tiszteletdíját. Azt épp talán nem... de közben a státuszának köszönhetően „potyognak a dolgok a levegőből”. És ezek mondják nekem, hogy a pénzre utazom. Találják ki, hogy a fenti magatartásból mi következik? Az bizony... idén halmozzák el kitüntetésekkel.

"A tervezett vadászjegy áremeléssel ez az összeg 2019-től 2 milliárd Ft körül fog realizálódni. A források növekedése tette lehetővé, hogy rendezni tudtuk a területi szervezetek finanszírozási helyzetét, hogy elindíthattuk a Vadgazdálkodási Alapot és a kiemelt kamarai célok támogatására is jelentős összeg áll rendelkezésre, hogy csak a legfontosabbakat említsem."

Említhetne elnök úr kevésbé fontos dolgokat, pl. hogy négymillióért ünneplik szűk körű bulin a kamara húszéves fennállását, vagy tízmilliókért vásárolnak székházat máig nemlétező vagy titkolt programra hivatkozva. De vissza a vadászjegyhez. Mi a vadászjegy árának az emelését támogattuk. Egészen odáig, amíg Jámbor úr – a maga 7,5 milliós károkozásával kapcsolatban – egyszerűen azt közölte a tagsággal, hogy ezzel ő nem kíván elszámolni, és ha nem tetszik valami, akkor ne válasszák meg. Ennek a magatartásnak köszönhetően legalább tudjuk, hogy a pénzünk nem becsületes emberre van bízva. Nagyon nehéz azt megérteni, hogy pontosan mit nem lehet azon megérteni, hogy egyrészt a tagság pénzét nem költjük a személyes konfliktusaink rendezésére, másrészt ha mégis, akkor befizetjük a kasszába, vagy kiállunk, és beszámolunk a tagságnak arról, hogy miért volt igazunk, és mit tettünk. Azon háborogni, hogy ez a számunkra az elvárható magatartás, egyszerűen érthetetlen, és előrevetíti a jövőt, ami a pénzünk (mert a kamara pénze nagyrészt a mi pénzünk!) kezelését illeti. Ezért mondtuk a választások előtt, hogy ezt a magatartást nem szabad megerősíteni, mert különben mindennapos lesz. Hát, az is lett.

A vadgazdálkodási alap kapcsán elmondtuk: „Hűséges olvasóinknak feltűnhetett, hogy egyetlen sort sem írtunk az alapról, miközben a megszületésének minden lényeges körülményét ismerjük. Ennek az az oka, hogy elsőre mi magunk sem tudtunk jobbat, mint amit Varga Gyulának, a vadgazdálkodási bizottság elnökének köszönhetünk. Annak ellenére, hogy több pontban nem értünk egyet a mostani rendszerrel, azt az érvelést elfogadtuk, hogy elsőként szerezzünk tapasztalatot, majd reagáljunk arra, ami nem jó." Azt azonban kifogásoltuk, hogy a kamara úgy tesz, mintha csak vadásztársasági tagsággal rendelkező tagjai lennének. A tagság egyik fele közvetetten kap ebből az alapból, a másik fele pedig mintha nem is létezne. Azt is kifogásoltuk, hogy bár megígérték, a június végi elnökségi ülésen elhangzottak alapján nem kívánnak változtatni az alapon. Tehát ez a tapasztalatra hivatkozás megint nem volt igaz.

A kamarai célok közül a tavalyi évben épp Jámbor úr szabotált kettőt. A legfőbb célnak kikiáltott „Ismerd meg a vadászokat” programról azt hazudták, hogy kész, és a következő elnökségi ülésre be is terjesztik, ami már régen elmúlt, és program azóta sincs. Plasztikkártya formátumú vadászjegy ugyancsak nincs, pedig ennek létrehozására a küldöttközgyűlés kérte fel a kamara vezetőségét. Hogy lehet valami olyanra hivatkozni, ami nem létezik? A helyzet még rosszabb, hiszen mostanra ez a program ingatlanvásárló programmá szelídült: az idei 91 millióból, ami a kiemelt kamarai célokra megy, 65 millióból két megyei kamarának ingatlant vesznek, bővítenek. Valóban azt hiszik, hogy elfogadható érvelés egy hatoldalas SZMSZ-re hivatkozni mint eredményre, amikor a kamara épp a kiemelt programját szabotálja? Mindent annullálnak, ami egy átlag vadász számára kézzelfogható, érezhető lehetne. Egy megye kivételével még egy nyomorult kártyaolvasót sem hajlandóak venni, hogy legalább legyen valami, amin érezni lehet, miszerint „Nem csak magunkra költünk ám, jobbágyok! Nekünk a ti kényelmetek is fontos”. Százezer forintot nem érünk meg. De új autó az van...

„Amikor azonban a döntés megszületett nincs helye további vitának, a végrehajtás szakasza következik. A blog ezt diktatúraként aposztrofálja holott ez nem más, mint a normális működés természetes rendje."

Nos, erre hadd idézzem egyszerűen Jámbor úr szavait arról az elnökségiről, amikor Pechtol kirúgását magyarázta: „Ha nincs meg a támogatottságom, emelt fővel távozom, mert bár közös eredményeink vannak, kellett hozzájuk a vezetői motiváció, a demokratikus centralizmussal, ha úgy tetszik, diktatórikus módszerekkel együtt.”

„Továbbra is kérem azonban a kamara tisztségviselőit, hogy véleményüket a kamara fórumrendszerén belül fejtsék ki, megelőzve ezzel a fél-, és szövegkörnyezetéből kiragadott információkon alapuló rosszindulatú megjegyzéseket, igaztalan támadásokat."

Vajon mire gondol az Elnök úr? Csak mert soha semelyik állításunkat sem cáfolták meg, még csak arra sem mutattak rá, mit és milyen szövegkörnyezetből ragadtunk ki, amióta ez a blog létezik (igaz, hogy ehhez talán nyilvánossá kéne tenni a jegyzőkönyveket). Helyette ez van: „Én úgy gondolom ez a mai Küldöttközgyűlés nem alkalmas fórum arra, hogy minden egyes tételt a mi részünkről lereagáljunk, mert akkor még holnap reggel is itt lennénk.” Meg hogy „A konkrét vádakkal nem kívánok foglalkozni.” Egyszerűen rettegnek részletekbe bocsátkozni, mert pontosan tudják, hogy amit leírunk az igaz! Mi marad a cáfolatok helyett? A stílusomat kritizálni, ami tulajdonképp egyet jelent: „felháborító ez az őszinteség”. Éppen csak nem teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy: „Most mi legyen? Tényleg mondjunk igazat, vagy mi?”