„...maga gyártja, s hordja” – írta Illyés Gyula. Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a legutóbbi küldöttközgyűlés kapcsán egy nyílt levelet fogalmaztunk meg, amelyben megkértük a küldötteket, hogy vegyék napirendre az ún. „éjjellátó-kérdést”. Ennek a Vtv. legújabb módosítása ad aktualitást. Ezt a kérést figyelmen kívül hagyva, a több mint 200 küldött közül senki sem mert felállni, és kérdéseket feltenni. Gondolkozzunk erről közösen.

Egyszer sem kérkedtünk a posztjaink népszerűségével, de most kénytelenek vagyunk kivételt tenni, mert a megértéshez szükséges. Ez a bizonyos nyílt levél kétéves fennállásunk óta 70 poszt közül az egyik legolvasottabb lett, több mint 2700-an olvasták el és 250-en lájkolták. Meghatározó téma lett a különféle fórumokban, illetve a közösségi térben is. Szokatlanul sokan írásban is a támogatásukról biztosítottak. Azok, akik az internet világában járatosak, tudják, hogy a szokásos közöny ellenére ez az olvasottság egy nagy számnak tekinthető. Különösen úgy, hogy mindössze két vadászati csoportban és egy fórumon szoktuk megosztani ezeket a véleménycikkeket. Ennek az az oka, hogy nincsenek kereskedelmi szempontjaink vagy hatalmi törekvéseink, kizárólag a szakmai olvasókra fókuszálunk, és nem a kattintások számára.

Kedves küldöttek! A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy az éjjellátó ügye sok vadászt foglalkoztat, és a vélemények alapján a többség egyértelműen elutasítja a Vtv. legutóbbi módosítását. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a magyar vadászok parlamentje foglalkozzon ezzel a kérdéssel, mert az országos küldöttek egyszerűen nem mertek megszólalni. Nehogy véletlenül valaki arra gondoljon, hogy esetleg a küldöttek nem érezték ezt a kérdést fontosnak. Nem! Többektől tudom: nem mertek megszólalni!

Önök, tisztelt küldöttek, miután hazamentek, valószínüleg leültek a vacsora mellé, majd bekapcsolták a televíziót, és egy politikus láttán arra gondoltak, hogy ezek az emberek lábat lógatni járnak a parlamentbe, és ahogy rendszeresen szokták, mély meggyőződéssel szidalmazták is a teljes politikai rendszert. Tették mindezt úgy, hogy a maguk mikrokörnyezetében éppen önök működtetik ugyanezt a rendszert. Taktikailag, stratégiailag persze nem jó, ha Önöknek ilyen dolgokat írok, azonban a mások iránti gyűlöletben, szakmai önérzetben, az elitizmus érzésében, bűnbak keresésben és önteltségben már jók vagyunk, most már csak az önkritikát kellene elsajátítani. Önök többségében intelligens emberek, akikben bíznak a megyéjükbéli vadászok, ezért abban bízom, hogy ezt az írást tükörként értelmezik, és a sértődés helyet elgondolkodnak rajta.

Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy ma egy olyan rendszerben élünk, amelyben a vadásztársadalmat mélyen megosztó és érdeklődésre számot tartó kérdések nem kerülhetnek napirendre a vadászkamara döntéshozó szervein belül. Azt kellene megérteni, hogy ebben az ügyben nem az az elsődlegesen fontos, hogy kinek van igaza, hanem az a tény, hogy a küldöttközgyűlés vezetői vették maguknak a bátorságot, hogy – a nyílt levél ismerete ellenére – átlépjenek a probléma fölött, önök pedig – hogy az egyik ott lévő küldöttet idézzem – „összetojták” magukat. Azt vajon értik, hogy törvényszerűen nem születhet semmi előremutató, pozitív dolog az életünkben, ha ez így marad? A közgyűlésen jelenlévő éjjellátópártolók vajon értik, hogy ugyanez a magatartás más kérdésekben majd visszahullik a fejükre, bármennyire is boldogok most ettől a változástól? Azt vajon értik, hogy ha nem mernek megszólalni, abban az esetben önöknek nem vezetőik vannak, hanem gazdáik? Hogy önöket nem vezetik, hanem uralkodnak önök felett? Önök azt vajon értik, hogy az emlegetett küldöttközgyűlés után a gazdáik milyen következtetéseket vonnak le? Nyilvánvalóan azt, hogy még messzebbre lehet menni következmények nélkül, mert önök úgyis hallgatnak! Azt vajon értik, hogy a hurkot nem más, hanem önök, önszántukból húzzák szorosabbra a nyakukon, és a miénken is?

Ahogy azt már emlegettem, a vadászkamarai választásokon a tagság 2,5%-a vesz csak részt. (Csak az összehasonlítás kedvéért: az agrárkamarai választásokon a tagság 13,2%-a szavazott). Ezt a tényt – szedálásként – azzal magyarázzák, hogy tombol a közöny, amely természetesen a probléma okát tekintve egy féligazság. Ez a helyzet azonban egyetlen kamarai vezetőből sem vált ki önkritikát. Senkit sem foglalkoztat az, hogy „vajon mi az amit rosszul csinálunk”, amiért ez a gyalázatos legitimitás van csak a hátunk mögött, amellett hogy természetesen a közöny is létezik. Önöknek az nem esik rosszul, hogy miközben az elitizmus érzésével tekintenek önmagukra országos küldöttként, valójában belterjes – különféle választási okoskodások – árán ülnek csak azokban a székekben? Én aludni sem tudnék az önök helyében, mert normálisan az ember legnagyobb ellensége saját maga. Az önkritika bennünk lakozó ördöge. Önök elhiszik, hogy 65,000 vadászból 63,300 közönyös, és ez az állapot nem annak szól, amikor önök – az őket mélyen érintő kérdésekről – hallgatnak, és azt várják, hogy a tagdíjunkból megegyék az ingyenebédet? Tényleg elhiszik, hogy a közöny egy valóságos magyarázat erre, és a megyei választásokkor történő otthon maradás nem a véleménynyilvánítás egyik eszköze? A közöny nem az ok, hanem már egy következmény. Újfent felteszem a kérdést: Önök szerint létezik olyan forgatókönyv, amely alapján ebből a helyzetből valami jó sülhet ki a jövőben?

Nem szeretnék nagyon belecsapni a romantikába, de vajon értik, hogy mi is a történelem egy szakaszához tartozunk, és a mi tetteinket pont úgy fogja méricskélni az utókor, ahogy mi is tesszük az elődeinkével? A II. világháború után – abban a két kegyelmi évben – Széchenyi és Fekete István írták a vadászati törvényt. Ma kik írják? Azok, akik nem mernének leülni velünk – önjelölt aktivistákkal – egy nyílt vitára, sőt még csak írásban sem mernek reagálni, mert pontosan tudják, hogy percek alatt csúfos vereség lenne a vége a felkészületlenségük és a következetlenségük miatt? Széchenyit és Fekete Istvánt életükben is bálványozták, a nevük garancia volt már akkor is. Most mi van? Most inkább nem vonunk párhuzamot a döntéshozók személyével kapcsolatban, mert a politika esetleg megsértődik, és ahogy azt a példa mutatja, eközben sajnos nem számíthatunk önökre.

Apropó politika. Azt vajon a politikai vezetők tudják, hogy amikor a vadászati érdekképviseletekkel, mint „vadászokkal” egyeztetnek, amögött 2,5%-os legitimitás áll?

Van azonban egy furcsa jelenség is, amiről mindenképp írni szeretnék. A kamarai vezetőkön – a személyes beszélgetéseink során – érezni lehet, hogy mindezt pontosan tudják. Sőt! Tulajdonképpen sokszor hagyják, és elnézik nekem ezt a háborgást emiatt, és miután magamon kívül nem tudok senki másból kiindulni, még azt is feltételezem néha, hogy drukkolnak, hogy sikerüljön megszorongatni a rendszert, aminek ők maguk is a részei. Vannak a megyei potentátok és országos vezetők között olyanok, akik ugyanígy kezdték, mint mi, csak épp a közöny hamar elvette a kedvüket, és beálltak a sorba. Mi őket is minősítjük, de pontosan emiatt a helyzet miatt soha nem sértődnek meg, mert ilyenkor a lelkiismeret kínozza őket helyettünk. Na de mire megyünk ezzel, ha ott ülnek a küldöttközgyűlésen – és pont ahogy az egykori pártkongresszusokon – „határidő előtt” 99%-ban kérdés nélkül megszavaznak mindent?