Azt hiszem, ez a poszt lesz a legtanulságosabb az összes közül, és ez fogja a legjobban leírni mindazt, ami ellen fellépünk. Fontosnak tartom leszögezni, hogy mi nem az egykori főtitkárt védjük. Egy jelenséget, eseményláncot kifogásolunk, amely az elnök jogszerűtlen lépéseinek következtében jelentős kárt okozott a kamarának.

Bizonyára Önök is tudják, hogy Pechtol Jánost tavaly június 6-án Jámbor László úr – a kamara elnöke – felmentette a főtitkári tisztségéből. A hivatalos rizsa a feladatok átstrukturálásával, az OMVV megnövekedő szerepével és a vadászati világkiállítással magyarázta a félreállítást. De íme az indoklás, amely a lemondatásról szóló rendkívüli elnökségi ülésen hangzott el június 30-án:

„...döntésem egyik és legfontosabb alapja, hogy Pechtol János és köztem ez a munkakapcsolat félresiklott, részemről a bizalmi viszony egyértelműen megromlott.”

Tette mindezt anélkül, hogy az elnökség tagjaival konzultált volna. De mint tudják, Jámbor úr a kamarát egyszemélyben irányítja, mintha a saját cége lenne, az elnökség pedig csak úgy „van”.

Ők azt csinálják, amit ő mond. A további indoklás részeként elmondta, hogy egyébként van egy 600 ezer forintos kintlévősége a kamarának, amely egy ki nem fizetett könyvszállítmány miatt keletkezett, és az elnök úr nehezményezi, hogy erről a főtitkár nem számolt be. Értik, ugye? Hatmillióért autót venni az elnökség tudta nélkül nem problematikus, de egy 600 ezres kintlévőség nem tájékoztatni őket az igen. Ehhez már igazán vastag bőr kell legyen valakinek a képén! Na de mindez csak a történet eleje.

Az alapszabály egyértelműen leírja, hogy a főtitkárt az országos küldöttközgyűlés választja meg. Jámbor úr értelmezése szerint ő mindenható! Mivel a főtitkár a tevékenységét munkaviszony keretében látja el, és elnökként ő a munkáltató, neki senkivel sem kell egyeztetnie, ha személyes konfliktusa támad valakivel. Mert mint tudjuk, a küldöttek „kutyák”, akiket nem kell figyelembe venni. Ők csak kineveznek, és szavaznak. Azokra, akikre mondjuk. Itt azonban lett egy kis bökkenő...

Az említett rendkívüli elnökségi ülésen több megyei elnök kiállt a főtitkár mellett, így Jámbor úr – hogy bűntárssá tegye az elnökség tagjait – valahogy legitimálni szerette volna a döntését. Ezért szavazásra bocsájtotta, hogy „ő vagy a főtitkár”, tehát bizalmi szavazást kért maga ellen. A vehemencia egyszeriben eltűnt az elnökök részéről, amit nagyban segített, hogy Fodermayer Vilmos és Pap Gyula alelnökök is bejelentették, hogy lemondanak, ha az elnökség nem erősíti meg Jámbor úr jogszerűtlen döntését. Természetesen ezek után a többség az Elnök urat támogatta. Abba, hogy ellenkező esetben milyen tragédia történt volna azon kívül, hogy ha az elnök és a két súlytalan alelnök lemond, senki bele se mert gondolni.

Jámbor úr így nyilatkozott magáról:

„Ha nincs meg a támogatottságom, emelt fővel távozom, mert bár közös eredményeink vannak, kellett hozzájuk a vezetői motiváció, a demokratikus centralizmussal, ha úgy tetszik, diktatórikus módszerekkel együtt.”

Tehát az elnök úrnak a demokratikus centralizmus és a diktatúra ugyanaz. Az elnökség pedig szótlanul tudomásul vette ezt. Kapizsgálják már, hogy miért nem érez valaki diktátorként bűntudatot, ha a tetteit „demokratikus centralizmusnak” nevezi?

No de az ülésen kiderült, hogy Pechtol János munkaszerződésében benne van (ő maga olvasta fel), hogy csak a küldöttközgyűlés mentheti fel a tisztségéből. Itt a történet új irányt vehetett volna, hiszen a főtitkár visszakaphatta volna az állását, azonban egy új jogszabály miatt nem kötelező őt visszahelyezni a pozíciójába. Ellenben kártalanítani kell! Ennél a pontnál elindult az ötletelés.

Pap Gyula, a Veszprém megyei kamara elnöke szerint – aki egyben sportvadász alelnökként asszisztense is volt a főtitkár jogellenes felmentésének, és mindenben az elnök úr leghűségesebb kiszolgálója – tanácsadói szerződést kell kötni, aminek ellenértéke tulajdonképp a kártérítés összegének felelne meg. Gondolhatják, hogy a volt főtitkár nyilvánvalóan nem kívánna megdolgozni a saját kártérítéséért, munkaadóként Jámbor úr pedig pont azért mentette fel, mert nem kíván vele együtt dolgozni. Vajon e mögött a szerződés mögött milyen teljesítés lett volna? Semmilyen! Tehát a kamara alelnöke nyíltan felvetette, hogy fiktív szerződés keretében adjanak a volt főtitkárnak lelépési, hallgatási pénzt. No, de ebbe Pechtol János nem is egyezett bele. Nem untatom önöket a további részletekkel, a lényeg, hogy végül nem maradt más megoldás, csak beletörődni a valóságba. Akit jogtalanul mentenek fel, annak kártérítést kell fizetni. Ebből pedig az következik, hogy valaki okozta is a kárt! Ez az összeg az elmaradt bérrel együtt 7,26 millió forint. Nézzük, Jámbor úr mit mondott a felmondás bejelentésekor:

 „Húszéves vállalatvezetői tapasztalatom alapján azt szoktam meg, hogy ha van egy döntési kötelezettség, azzal együtt jár a felelősség is. Az adott döntésben a felelősséget így nem kívánom az Elnökségre hárítani.”

Nyilvánvalóan az az első kérdésünk, hogy ha Jámbor úr, mint a jogtalan döntésével kárt okozó személy, vállalja a felelősséget, befizette-e a fenti összeget az OMVK kasszájába? A válasz természetesen az, hogy nem! Itt azért már érezték az urak, hogy ez nem fog tetszeni mindenkinek.

Lukáts Péter, a Komárom-Esztergom megyei vadászkamara akkori elnöke:

„Végezetül megjegyzem: egy bizonyos szint alatt az átlagvadászok nem ismerik a kialakult helyzetet, és nem foglalkoztatják őket annyira a vadászati közéleti kérdések, ami nem is baj, mert nem vet ránk túl jó fényt ez az ügy.”

 Valamint Jámbor László:

 „...a mai ülésen elhangzottakat kezeljük a jövőben bizalmasan. Nem biztos, hogy a vadászok közösségére tartoznak ezek az információk, és még kevésbé a kívülállókra.”

Megírtuk már, de nem győzzük elégszer megírni: a kamara létrehozza, és fenntartja a közönyt, majd a közönyre hivatkozva elitként irányítja a 65 000 embert képviselő szervezetet.

Felmerül egy másik szála is a történetnek. Amennyiben a főtitkárt a küldöttközgyűlés hívta volna vissza a tisztségéből, akkor nem kellett volna kártérítés és végkielégítést sem fizetni neki, hiszen nyugdíjas korú. Jámbor úr részéről tudatos lehetett az egyszemélyes döntés, mert semmilyen objektív indokot nem tudott felhozni a felmentésre. Abban a pillanatban, amikor Jámbor úr az elnökség felhatalmazása nélkül elbocsájtotta a főtitkárt, kárt okozott, elkövet-e a hűtlen kezelés bűntettét, amit így definiál a Büntető Törvénykönyv:

 „376. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.”

Ha a küldöttközgyűlést nem értesítette, és nem adta meg az esélyt, hogy a főtitkárt visszahívhassák, aminek nem lett volna különösebb pénzügyi következménye, vajon kimeríti-e mindez a fenti kötelesség megszegését? Az a kérdés is felmerül, hogy ha a károkozó ismert, és a kamara vezetése nem tett meg minden jogi lépést a kár megtérülése érdekében – vagyis megszegte a kötelességét –  újfent felmerül-e a hűtlen kezelés büntette. Amennyiben igen, a kamara elnöksége is bajban van, ugyanis a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében:

„171.§ (2) A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni."

 A hivatalos személyt pedig így határozza meg a  Btk. 459.§ (1) bekezdésének 11. pontja:

 „k) az Alkotmánybíróságnál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Magyar Nemzeti Banknál, az Állami Számvevőszéknél, bíróságnál, ügyészségnél, minisztériumnál, autonóm államigazgatási szervnél, kormányhivatalnál, központi hivatalnál, önálló szabályozó szervnél, rendvédelmi szervnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, az Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szervnél, megyei intézményfenntartó központnál vagy köztestületnél közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik”

Amennyiben tehát bűncselekmény történt, az elnökség tagjainak kötelezően feljelentést kellett volna tenniük. Ez nem történt meg, viszont Jámbor úr mindenkit a bűntársává tett! De itt még mindig nincs vége a történetnek.

Önök szerint hova fért bele ez az összeg a 2017. évi költségvetésbe? Elmondom. Sehova! Most Önökön a sor, ugyanis utólagosan beletették. Azt várják, hogy fogadják el szépen csendben, és így majd önökre fognak mutogatni „a küldöttközgyűlés is elfogadta” felkiáltással, ha esetleg felmerülne, hogy a kárt valaki térítse meg.

Ez az ugyanilyen módszerrel legitimálásra váró autó árával együtt immár 13.260.000 forint, amivel kapcsolatban egy kézfelemelésre várnak ahhoz, hogy a következmények megúszhatók legyenek. Önökön múlik, hogy a pénzügyi beszámolót ezek után elfogadják-e.

A főtitkár-pótlék

Bizonyára úgy tudják, hogy ilyen tisztség nincs. Akkor rosszul tudják! Most már van! Pechtol úr leváltása után a kamara elnöke kitalálta, hogy nem hívja össze azonnal a küldöttközgyűlést az új főtitkár megválasztása érdekében, hanem kinevezteti az erre semmilyen felhatalmazással nem bíró elnökséggel Dikasz Tamást főtitkár-pótléknak. Nem vicc! Lássuk az elképzelést:

„A főtitkári feladatok ellátásával, tehát az apparátus technikai irányításával. A kettő nem ugyanaz. A főtitkár választott tisztségviselő, szavazati joggal és egyéb jogosítványokkal bír, a főtitkári feladatokat pedig az Alapszabály és az SzmSz sorolja fel. Ezeket az operatív feladatokat valakinek el kell végeznie.”

Értik? „Nem ön lesz a miniszterelnök, de az országot fogja irányítani”. Jámbor úr az alábbiakkal sem foglalkozott, hiszen a mindenhatót ilyen földi hívságok nem érdeklik. Az alapszabály értelmében:

• A hivatali apparátus feletti munkáltatói jogkört a főtitkár látja el (14. § 2. bek (a)). Tehát ha nincs főtitkár, nincs az alkalmazottaknak munkáltatója, egyéb opció nincs. Az elnök ilyen jogkört nem gyakorolhat, és Dikasz úr sem, aki nem írhatta volna alá például – hónapokon keresztül! – a fizetési papírokat, mert ő az alapszabály szerint nem létezik!
• A főtitkár joga az utalványozás (14. § 2. bek (l)). Ha nincs főtitkár, az utalványozásra senki sem jogosult. Az elnök ilyen jogkört nem gyakorolhat. Dikasz úr aláírásai mind fiktívek az átutalási megbízásokon.
• Az elnök a hivatali apparátus ellenőrzését csak a főtitkáron keresztül teheti meg (12. § 2 bek. (f)). A külön könnyvizsgáló megbízása – akit Jámbor úr ismét egyszemélyben bízott meg, de az csak kozmetikai problémákat talált – és javadalmazása alapszabály-ellenes, mert az elnök egyszemélyben ilyen jogkört nem gyakorolhat.

De ezek mind nem számítanak. Azt mondanom sem kell, hogy az elnökség többségét ez nem izgatta, és Dikasz urat megszavazták pótléknak. Annak ellenére, hogy az alapszabályt az elnökség sem írhatja felül. Az ember lassan már azt sem érti, hogy minek van ennek a testületnek alapszabálya és mindent egyhangúlag megszavazó elnöksége, ha az elnök kénye-kedve szerint kitalálhatja, hogy melyik nap éppen mi érvényes. Dikasz úr hűséges ember, kérdés, hogy milyen pozíció pottyanna le neki az új rendszerben. Elnökhelyettes? Szakmai vezérigazgató? De nem akarok tippeket adni.

Végezetül egy házi feladattal szeretnék Önöknek kedveskedni, amely egy álszent kérdés lesz, és így hangzik: azok után, hogy Jámbor úr szerint mindez nem tudódhat ki, a felügyelő bizottság vajon mindent rendben talált a „demokratikusan centralista” kamarai működésében…? Bizonyára hallunk erről a küldöttközgyűlésen.