Politika a vadászatban

orange-fruit-png-image-2_1.pngEzt a posztot már a parlamenti választások után olvashatják. Most, hogy már semmi reális politikai haszna nem lehet annak, ha bizonyos jelenségeket kifogásolunk, talán odaát is megértik, hogy az alábbiakat nem a pártpolitikai értelemben vett ellenzékiség mondatja velünk, és nem is egy 88 éves külföldi nyugdíjas ármánykodása van a háttérben. Azt nem tudom már eldönteni, hogy felmerül-e egyáltalán valakiben odaát, hogy mindez lehetséges.

A politika és a vadászat összefonódásáról sajnos többet tudok, mint szeretnék, ami legfőképp azért jelent problémát, mert egy gyomorral sokszor még a kamarai eseményeket is nehéz megemészteni. Különösebben nem szeretnék ennek a témának a mélyére ásni, de van néhány olyan esemény, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Az első alkalommal, amikor Jámbor kamarai elnök úrral személyesen beszélni tudtam, előkerült ez a téma, és ő a tanúja, hogy – miközben a Vadászlap szerint kedélyesen mosolygok azokkal, akiket kritizálok – egyértelműen elmondtam a fájdalmam azzal kapcsolatban, hogy Jámbor úr, mint egy állami erdészet vezetője, a kesztyűs bábja lesz a politikának. Ő ezt tulajdonképp kikérte magának, és azzal érvelt, hogy vele a politika nem tud kezdeni semmit, hiszen ha nagy lesz rajta a nyomás, majd elmegy nyugdíjba. Nos, nézzük mennyire mondott igazat!

 

A Vadászlap megrendszabályozása

 

Történt, hogy a Vadászlap a novemberi lapszámában három sorban le merészelte írni, hogy a vadhús áfájának csökkentését megígérték, de abból nem lett semmi. Jámbor úr a következőt mondta a januári elnökségi ülésen a Vadászlapban megjelent cikkel kapcsolatban:

„Mindezek után nincs a legjobb passzban a Vadászlap emiatt a meggondolatlan lépés miatt; a tulajdonosok, akik döntenek a megjelenő anyagokról, megszűrhették volna, mi kerül az újságba.”

Nos, Jámbor úr a fejébe vette, hogy a Nimród legyen az OMVK és az OMVV közös lapja. El tudják képzelni, hogy mi lenne ott ezek után? Az ötvenes évek!

Megszűrhették volna, mi? Igazat írtak!!! Kiegészítve egy kicsit részletesebben a valósággal, információink szerint a Vadászlap képviselője ún. „politikai dorgálást” is kapott a megfelelő helyről. Ne higgyék, hogy értik, mi a bajunk! Tovább kell magyarázni.

Kétségtelen, hogy a kormányzat sok mindent megtett a vadászok érdekében. Az is kétségtelen, hogy a vadhús áfacsökkentésének elmaradását az ellenzéki vehemenciával is lehet indokolni, bár nem igazán értem, hogy mire nem elég a kormánytöbbség, amikor ennél ezerszer rázósabb ügyeknél sem számítottak az ellenzéki hangok. Lehetünk tehát ebben a kérdésben akár méltányosak is. Az áfacsökkentés nem igazán érinti a vadászok jelentős részét, hiszen nem a boltok polcairól vesszük a húst magunknak, és éppen ezért nem volt értelme ennek az erőlködésnek a politika részéről. De!

Elfogadhatatlan, hogy a politikai hatalom három kritikus sort se tudjon eltűrni, és erre egy alapos „fejmosással” reagáljon! Még a Kádár-rendszerben is tudták, hogy kell egy szelep a kommunikációban, ráadásul a cikk megemlékezett a pozitív fejleményekről is. (Ráadásul biztos vagyok benne, hogy ha akár a kamarától, akár a védegylettől, akár az FM-től kap a Vadászlap egy válaszcikket, kérdés nélkül lehozzák.) És mi történik? Ahelyett, hogy a kamara elnöke kiállna azokért, akiket képvisel, tulajdonképp azt mondja, hogy „Ha több eszük lenne, akkor kussolnának”.

Hűséges olvasóink tudják, hogy a Vadászlap milyen méltatlan cikket közölt a munkánkról. Az azonban, hogy valaki igazat írhasson – pláne ha méltányosan teszi – alapvető kell, hogy legyen. Ha az ellenfelünkről van szó, ha nem! Egy politikus pedig ne legyen primadonna! Viselje el a kritikát, különösen, ha jogos, és ráadásul még méltatást is kap mellé!

 

A Pest megyei kamara megrendszabályozása

 

Történt, hogy a Pest megyei vadászkamara hírlevelében leközöltek egy cikket, amelyben az egyik ellenzéki politikus neve is szerepelt. Nem hangzott el a részéről semmiféle nagyívű politikai monológ. Nem reklámozta a pártját, nem szidta a kormányt. Csak a neve szerepelt ott a cikkben, és hogy ő országgyűlési képviselő! Erre azt mondanánk, hogy ez a politika homokozója, nekünk itt nincs keresnivalónk. Viszont megint itt a DE!

A pest megyei kamara titkárát berendelték az FM-be, és ő is megkapta a maga fejmosását. Ezek után arra hivatkozni, hogy egyoldalú a politikai kommunikáció a hírlevélben – miközben már abban a nyomorult évkönyvünkben is kormányzati politikai hirdetések jelennek meg – meglehetősen nevetséges. Szerencsétlen titkárnak ezt az „ősbűnt” valahogy helyre kellett hoznia, ezért közölték vele, hogy akkor méltóztatnának megbocsájtani, ha egy a minisztérium munkáját magasztaló cikket is lehoznak a következő számban. Így is lett! Az egyik oldalon egy név, a másik oldalon fájdalomdíjnak egy magasztaló cikk. Arányos, nem?

Mit tett a kamara elnöke, hogy megvédje azokat, akiket képvisel? Semmit! Egyáltalán felmerülne az bárkiben, hogy valamifajta védelemért forduljon a kamara elnökéhez ilyen esetekben?

 

Király István megrendszabályozása

 

Történt, hogy amikor a vadászati törvény tervezete kijött, a Tolna megyei kamara titkára, egy másik szervezeti minőségében, többedmagával kritikusan méltóztatott nyilatkozni a Vtv. koncepciójáról. Hogy kinek volt igaza, az most nem lényeg. Talán nem is tudta – hiszen nem élt eleget abban a rendszerben, ami iránt most egyszeriben nosztalgiája lett sokaknak – hogy egy „ősbűnt” követett el ő is. Kritizálni merészelt! Jámbor „velem aztán nem tud tenni semmit a politika” László azonnal felháborodott, és találtak gyorsan néhány olyan kifogást a titkári munkája kapcsán, amit mondjuk még 8-10 titkár esetében is el lehetne mondani, majd szépen lapátra tették a Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság éléről. Ez volt Jámbor úr első olyan ténykedése, ami – ahogy Hofi mondotta egykor – „jel volt az elvtársaknak”, és ettől kezdve felbugyogott a legtöbb elnökségi tag és megyei titkár számára a fiatalsága, és elkezdték a vadászkamarát még inkább az államszocialista nosztalgia jegyében működtetni.

 

Utóirat

Ne gondolják, hogy eluralkodott rajtam valamiféle gyermeki idealizmus annak kapcsán, hogy létezhet vadászkamara anélkül, hogy a politikával együttműködjön, vagy pláne olyan, hogy diktáljon a politikának. Még olyan is gyakran előfordul, hogy bőszen védek bizonyos lépeseket, amelyek következtében jár az elismerés a számukra. Vannak azonban határok, amiket le kell fektetni. A sajátjait az ember sosem adhatja el! Lehet, és kell is politikai kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy például megkapják a politikusok, amit akarnak, vagy ami jár, például a vadgazdálkodási alap létrehozása, vagy a fegyvertartás szabályainak enyhítése miatt, esetleg az „új” hagyományos vadászati módok legalizációjáért, de nagyon világosan és határozottan a politika értésére kell adni, hogy a vélemények kibontása, a szellemünk terméke, a jövőnk záloga is egyben. Olyan nincs, hogy kamarai vezetőket, újságírókat retorzió érjen amiatt, mert az, amit írnak, nem tetszik valamelyik felkapaszkodott államtitkárnak! Pláne, ha a leírtak igazak!!!

Kényesen vigyázunk arra, hogy lehetőleg semmiféle személyeskedés ne legyen abban, amit írunk. Ez a téma azonban most kivétel lesz, mert ide kívánkozik egyfajta jellemábrázolás.

Jámbor úrról köztudomású, hogy az udvariasság elemi szabályaival is problémája van. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy a titkárnőjét valamiféle bútordarabnak tekinti. A „légy szíves” és a „köszönöm” szavakat finoman szólva is szellősen használja, ha az „alattvalói” megszólításáról van szó.

A vadgazdálkodási bizottság ülésén – amikor a vadgazdálkodási alap működéséről tárgyaltak – meghívott vendégként volt jelen egy hölgy, aki értett a pályázatokhoz. Fel merészelte vetni azt, hogy csak azzal az összeggel számoljanak a pályázat kiírása során, ami biztosan a kamara rendelkezésére áll. Vagyis amíg a vadászjegy árát nem emelik, addig a növekményre tekintsenek úgy, hogy nincs. Erre Jámbor úr a maga rendkívül modortalan módján kiabálva – pontosabban „demokratikusan centralista” módon – adta tudtára az illető hölgynek, hogy ha ő egyszer azt mondja, hogy a vadászjegy árát megemelik, akkor az úgy lesz, és nem tűri, hogy ezt valaki megkérdőjelezze. Mondjuk ennél a pontnál az Elnök Úrnak ott helyben felsoroltam volna azokat az elemi udvariassági szabályokat, amiket tíz évesen már kívülről tudnom kellett, azonban a résztvevők számára nem volt fontos felsorolni mindenek előtt azt, hogy hogyan illik viselkedni egy vendéggel. De lássuk, mekkorát fordult a világ, miután csak nem lett igaza a mi derék elnökünknek, és nem emelték a vadászjegy árát! Jámbor úr a 2017. december 11-ei küldöttközgyűlésen már így fogalmazott:

"De nem támogatok semmilyen kezdeményezést, amely feltételesen rendelkezésre álló összegre épül."

 Bizonyára azóta a hölgytől már bocsánatot kért...

Akik jártasak a vadászati vezetés berkein belül, azok tudják, miről beszélek, amikor az Elnök úr modortalanságait említem. Többen közölték, hogy: „amíg a Jámbor van, és az ő diktatúrája, én nem vállalok semmit”. Ezek után a közönyre hivatkozni meglehetősen pofátlan dolog. De ha már közöny...

Amióta ebbe a cikksorozatba belevágtunk, elkezdődött a fenyegetőzés, és jönnek a hisztérikus jelenetek, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a karmesterek méltóztatták kitalálni. Már megint a szabad véleménytől lesznek zabosak az urak! Nem értem, hogy mire jó ez a pökhendiség, ugyanis ez a jelenség riadóláncszerűen terjed, és azóta a háborgás még nagyobb. Emlékezzenek minderre, amikor széttárják a karjukat az urak, és azt mondják, hogy mindenről a vadásztársadalom tehet, mert a közöny miatt nincsenek ellenjelöltek.

Azért nincsenek, mert ez a szervezeti vezetés mindent megtesz, hogy a reménytelenségben tartson mindannyiunkat. Például a fenyegetőzéssel. Ezt a célt szolgálja az a lista is, amit az elnökség méltóztatott megszavazni, és világossá tenni, hogy önök, „birkák”, kire kell szavazzanak. Ahhoz, hogy elő merjenek bújni az alkalmas emberek, a terepet elő kell készíteni, és vissza kell adni a hitet abba, hogy lehet és szabad itt még gondolkodni, van lehetőség a kibontakozásra anélkül, hogy a pedellusokkal, a gondolatrendőrséggel minden szavunkat egyeztetni kellene. Ezért mondom, hogy ha valakit alkalmatlannak találnak, ne szavazzák meg akkor se, ha nincs ellenjelölt. Majd lesz! Különösen fontos ez, ha a politika beavatkozik. Úgy fogja tenni mindezt, hogy eltakarítanak minden ellenjelöltet, és abban bíznak, hogy önök így nem merik azt mondani arra az egyre, hogy „Köszönjük, de őt sem!” Hát merjék!

Tulajdonképpen az zavar, hogy amikor az Elnök úrnak nála alacsonyabb szinten élőket kell megszólítania, akkor egyszeriben keménykezű, arrogáns férfinak mutatkozik, amikor pedig a képviseltjeit kellene megvédenie a politika különféle „hatásaitól”, akkor laposabb, mint a tehénlepény, és úgy viselkedik, mintha virágot szedne a réten, rőzsedalokat énekelve. Teszi mindezt azért, mert a havi több mint 2 milliós fizetése még ma sem adja meg neki a lehetőséget, hogy aktív nyugállományba vonuljon. Úgy tűnik, hogy a rendszerben való maradás ára pedig az, hogy eladjon minket. Más magyarázatot egyszerűen nem tudok.

Végezetül a politikának szeretnék a figyelmébe ajánlani egy kifejezést:

NAGYVONALÚSÁG!

...ezen kívül ma már nincs más, ami képes lenne elviselhetővé tenni mindazt, amiben élünk...

A fentieket még a parlamenti választási eredmények ismerete nélkül írtam. Bátran tettem ezt, mert mindez az összes pártra igaz.

Tisztelt Kamarai Küldöttek! Néhány nap múlva ez is jusson eszükbe, amikor a kamara vezetéséről szavaznak!