Az őszinteség véletlen pillanata
Részlet az Országos Magyar Vadászkamara Vadgazdálkodási Alapjához idén benyújtott és formailag befogadott pályázatok közül. Amíg nem módosítják – mert biztosan átírják, suttyomban – önök is meggyőződhetnek róla a kamara honlapján.
Nem az a baj, hogy egy humoros kedvű vadásztársaság (amelyiknek mondjuk jobb lenne lapulnia és kushadnia a 2016-os kutyalövés után) tréfálkozik. A baj az, hogy sem a megyei, sem az országos kamarától senki oda nem telefonált, amikor kézbe vette a pályázatokat, hogy „srácok, értjük a viccet, csak nem szeretjük, írjátok át, adjátok be még egyszer”. Ehelyett – miközben a kamara indokolatlanul akar még több bevételhez jutni, és ez egyre több vadásznál veri ki a biztosítékot, és pont az alappal indokolják a vadászjegyár emelést – ezek a vicces pályázatok így mentek át a megyei vadgazdálkodási bizottságon, a megyei kamarai vezetőségen és a központ Isten tudja hány munkatársán.
Nyugalom odaát! Poénnak tekintjük. Meg hát aki egy ilyen hibát elkövetett, az többet sosem fogja. Nehogy nekem megint kirúgjanak valakit az elvtársak, aztán rám fogják. Vagy ha mégis ösztönösen erre éreznek kényszert (hiszen idén már megtanultuk, hogy bármilyen probléma megoldása néhány bűnbak kirúgása), akkor rúgjanak ki mindenkit!