Placebó-hatás
„A placebo (latin szó, jelentése 'tetszeni fogok') klasszikus, a gyógyító kontextusra nem leszűkített meghatározása szerint egy olyan „anyag vagy eljárás, ami az érintett tudomása szerint változtatni képes bizonyos tüneteket vagy külső-belső testi észleleteket, ám valójában nem bír az e változásokhoz szükséges farmakológiai vagy specifikus hatással”.
(Wikipedia)
Kedves Vadásztárs, mit tudsz a megyédbeli országos küldöttekről…? Na, nagyjából ennyit tudnak ők is a legtöbb jelöltről, akikre április 13-án szavazniuk kell: neveket. Ha elfelejtetted vagy nem meglepő módon nem is tudtad volna: akkor lesznek a kamarai választások. A küldöttek négy évre bízhatnak meg vagy ültethetnek a nyakunkba vezetőket – anélkül, hogy bármi lényegi információt tudnának róluk (sőt, a helyzet még rosszabb, de erről lejjebb.) Működhetne ez másképp, ám a kamara vezetése kitartó munkával elérte, hogy fel se merüljön senki fejében, hogy kire és miért szavaz. Lenyelették több mint 60 000 emberrel a placebot: mindenkit lehet jelölni, mindenkire lehet szavazni, ezért demokrácia van. De NEM EZ TESZI A DEMOKRÁCIÁT. Nem az, hogy mindenki jelölhető és megválasztható, nem szimplán a választás, döntés lehetősége, hanem a FELELŐS választásé, döntésé.
Még mielőtt megint ránk sütik, hogy csak háborogni tudunk. Miközben a parlamenti pártoknak illik programot letenni az asztalra, te mit tudsz a kamara vezetőjelöltjeinek, a kamarai bizottságok vezetésének programjairól? Tudod-e, miért lenne érdemes a téged képviselő küldöttnek azokra a jelöltekre szavaznia, akiket majd a szavazólapon lát, és akik négy évig súlyos döntéseket hozhatnak meg? Miért támogassa azokat, akik így majd dönthetnek a vadgazdálkodási alap évi többszázmilliós keretének szétosztásáról? Azokat, akik meghatározzák a kamara éves, több mint milliárdos bevételének elosztását, felhasználását? Na ugye, hogy fogalmad sincs. Ez fáj nekem… Ha ezután úgy érzed, hogy nem csak háborgunk, olvasd tovább.
Mielőtt belekezdenék ebbe az írásba – amely azt hiszem, nagy érdeklődésre fog számot tartani – szeretnék egy kulcskifejezést már az elején felemlíteni. Ez az evolúció. Ahogy azt Önök is tudják, ez a kifejezés a fejlődés egyedüli záloga, a problémák megoldásának egyetlen útja. A jó dolgokról kimondjuk, hogy szükségesek, és legitimáljuk őket, a rosszakat pedig elutasítjuk. Kissé cinikusan úgy is mondhatjuk, hogy ez az a kifejezés, aminek a jelentőségét figyelmen kívül hagytuk az elmúlt 28 évben. Ahogy azt látjuk és érezzük, a valóság nem fukarkodik, és a visszacsatolások figyelmen kívül hagyását valóságos visszacsatolásokkal jutalmazza, vagyis „megállunk a növésben”. A valóság azt mondja, hogy az a társadalom, amely a jót nem jutalmazza, a rosszat nem büntetni, dilettánsokat, tehetségteleneket érdemel, akik a masszára telepszenek, és bűntelenül kiveszik maguknak mindazt, amire szükségük van. A valóság azt is mondja, hogy az evolúciót figyelmen kívül hagyó társadalom nem érdemli meg a tehetségesek áldásos munkáját, ezért az ilyen emberek értékteremtő munkáját elzárja a többségtől, így kiaknázatlanok maradnak az egyébként létező erőforrásaink. Miattunk... Talán mondanom sem kell, hogy mi az evolúcióban hiszünk, és most visszacsatolásokat küldünk.
Április 13-án az Országos Magyar Vadászkamara tisztújítást fog tartani. Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy a megyei választások során több konfliktust vállaltunk annak érdekében, hogy a választások tisztábbak legyenek mint az elmúlt évtizedekben. Ennek köszönhető például, hogy kikerültek a kamara honlapjára a
A Mónika Show rekord nézettsége 4,2 millió volt. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó részben esztétikailag kifogásolható emberek konkrétan ütlegelték egymást. A műsor nézettsége arányosan nőtt vagy csökkent attól függően, mennyi verekedés vagy káromkodás hangzott el benne. Amennyiben elfogadnánk, hogy a tömegigény meghatározza valaminek a minőségét, akkor azt kellene mondanunk, hogy a „Maunika” Show egy minőségi műsor volt, és a benne szereplők egy intellektuális viszonyítási pontnak tekinthetők. Ez az ösztönállatok érve a vadászaton belül is, akik azt állítják, hogy ha a tömeg a képességei hiányában is vadászni akar bármilyen áron, akkor a vadászat fogalma már az övék, és ettől kezdve azt kell elfogadni, amire ők rábólintanak. Mindannyian tudjuk, hogy a Mónika Show a magyar médiatörténelem egyik leggyalázatosabb terméke, vagyis a tömeg nem csak legitimálni tud valamit, hanem az ellenkezőjére is képes. Az aberráció támogatóinak száma tehát nem legitimálja az aberrációt!
„...maga gyártja, s hordja” – írta Illyés Gyula. Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a legutóbbi küldöttközgyűlés kapcsán egy
Képzeljék el, hogy a Vadászlap múlt havi számában megjelent egy cikk, amely hangvétele bátor, szókimondó, karakán. Amolyan igazi odamondogatós cikk. Ilyen nem történt ebben a lapban, mióta szegény Csekő Sándor elhunyt. Mielőtt esetleg arra gondolnak, hogy a tartalma netán egy olyan konfliktusos kérdésről szól, amely mindannyiunk vadászéletét érinti, ki kell ábrándítanom Önöket. Amikor ott volt az ideje, és fontos változások mentek végbe az életünkben az új vadászati vagy kamarai törvénynek köszönhetően, akkor a Vadászlap szerkesztői és szerzői laposabbak voltak, mint a tehénlepény. Ha esetleg arra gondolnak, hogy az emlegetett a cikkben olyasvalaki tyúkszemére lépnek, aki netán ártani is tud nekik, vagyis egyszeriben „töke nőtt a menyasszonynak”, és férfiak lettek az urak, akkor is tévednek, ugyanis ebben a cikkben engem szidnak orrvérzésig. Engem, pontosabban hármunkat, akik egy blogot írunk. Bátrak, nem? Ja, és természetesen Szabó Attila (bárki is legyen az) diszkréten nem szólít meg, nem nevez nevemen, és az ő hitelességéhez ez hozzátartozik. Ne rohanjanak megvenni a lapot, mert számba vesszük, mi is található ebben a hőbörgő hisztihalmazban.
A parlament elfogadta a „gránit szilárdságú”, az „Alaptörvénynél erősebb alapokon nyugvó”, „
A Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából megjelentek, és teljes 24 órán keresztül véleményezhetőek a régen várt