Pest megyei választások újratöltve
A blogunk kezdete óta próbáljuk patikamérlegen mérni a korrektséget, így ha érkezik hozzánk egy válaszlevél valamelyik írásunk érintettjétől, fontosnak érezzük, hogy ugyanolyan publicitást kapjanak az ellenérvek is, mint a saját gondolataink. Rózsa G. Róberttől – aki a Pest megyei vadászkamara munkatársa – az alábbi információkat kaptuk kommentben a „Megkezdődött a választási kabaré” című, a kamarai választások rendszeréről szóló posztunkhoz. Ezt változtatás nélkül, de kommentárral, válasszal közzétesszük, és természetesen szeretnénk rá válaszolni is.






Ha csak egyetlen problémát említhetnénk, amelyről kijelenthetjük, hogy közmegegyezés van róla a vadászok között, az az ifjak vadásszá nevelésének ügye lenne. Annak ellenére, hogy ez szinte mindenki számára egyaránt fontos, lényegében semmit sem léptünk előre ezen a területen az elmúlt évtizedekben. Én megkísérlek ezen változtatni. Íme, egy kidolgozott program. Remélem, hogy a lehető legtöbben mellé álltok.