Legutóbbi posztunk kapcsán megjelentek a Facebook-on olyan hozzászólások, amelyek szerint mi politikai blogot csináltunk a Beírókönyvből, és hát micsoda dolog ez, kéremszépen. Egyik hozzászóló egyenesen a Jobbik hangjának, Jobbikos protestblognak nevezett bennünket.
Tegyük rendbe a dolgokat. Tetszik vagy sem: a vadászatot szabályozó jogszabályok politikusok keze alól kerülnek ki, és politikusok kinevezettjei őrködnek betartásuk felett.
Bő ötszáz éve, Hunyadi Mátyás halála óta tudjuk, hogy bizony oda az igazság. A különbség a sötétek által sötétnek mondott középkorhoz képest annyi, hogy a ma embere már nem is keresi az igazát, amikor az államhatalom bokán rúgja. Ha keresné, akkor meg nem találja, mint az alábbi, egyébként szintén Zalában megesett történet is bizonyítja.
A 200310 kódszámú Lovászi Olajbányász Vadásztársaság szerencsésnek mondhatta magát, nem szabdalták tájegységi határok. Másféle szabdalástól meg nem kellett tartaniuk, gondolván a jogtörténeti jelentőségű Vadászati törvény betűjére, miszerint: a vadászati hatóság „a meglévő vadászterület határokat és a vadgazdálkodási tájegység határait alapul véve” tesz közzé ajánlást az új határokról. Akkor meg ugyan mi baj is lehetne, ha figyelembe veszik a mostani határokat? Az elnök és a tagság tehát nyugodt volt a jövőt illetően. Csak arra nem gondoltak, hogy a jogtörténeti jelentőségűt nem azért fogadták el, hogy a kitalálói mindent a régiben hagyjanak, hanem pont ellenkezőleg: szabad kezet akartak kapni a vadászterületek szabdalásához. Ebben a konkrét esetben ez azt jelentette, hogy a hatósági ajánlás a szomszédos területet haszonbérlő Vörcsök Vt.-nek ajándékozott 1000 hektárnyit a Lovászi Olajbányász Vadásztársaság területéből, valahogy így:
Szomorú, hogy nem válogathatjuk meg, kik vadásszanak ma Magyarországon. Csak reménykedhetünk, hogy összehoz az élet olyanokkal, akik nem a lehető legnagyobb agancsért vagy terítékért, netán (ez még mindig jobb) a lehető legtöbb húsért mennek ki a területre, hanem olyanokkal, akik vadászni szeretnének. Élményekre és emlékekre, ha úgy tetszik. De a többiek is egymásra találhatnak, hogy aztán megbeszéljék, ki „b*szta agyon” a nagy kant a hajtásban, vagy hogy „hegyekben állt a fácán” a platón. Számomra történetesen mindez taszító, de törvény nem tiltja, ahogy a politikai lobbitevékenységet vagy a melegfelvonulást sem. Ezekről ugyanúgy lehet vitatkozni, ahogy az éjjellátók létjogosultságáról is, érvelve például azzal, hogy valaha a céltávcsövektől is idegenkedtek az akkori „nagy öregek” (igaz, nem is olyan körülmények között vadásztak, mint mi). Fel lehet hozni, hogy biztonságosabb az éjszakai lövés leadása (bár kérdem én: mire is…?).
A használatuk viszont nem vita tárgya: egyértelműen és minden kétséget kizáróan TILOS, és az is marad. Abból, hogy mégis hirdetik őket nyakló nélkül interneten, szaksajtóban, az illetékeseknek le kellene vonniuk a következtetéseket, és illene lépniük valamit.
Olvasom a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara weboldalát. Csak a teljesség igénye nélkül, címszavakban:
„Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.”
(Szent István király Intelmei Imre herceghez)
Vénuralom - ez a nem túl elterjedt magyar szó jut eszembe akkor, amikor a vadászkamara elnökségi üléseiről készült fotó kerül a szemem elé a monitoron. A vénuralom igazából egy jól-rosszul sikerült fordítás a – vadászati közéletben is megmutatkozó – gerontokráciára.
– II. rész –
A „NAIV VAGY” ÉRV
„A szociopata olyan személy, aki nem képes az empátiára, azaz az együttérzésre. Képtelen magát valaki más helyébe képzelni, és felvenni a nézőpontját (…) Egy bármilyen versenyben, amely nem minden ízében teljesen a nyilvánosság előtt zajlik, ez az embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben.” (Duncan Shelley)
– I. rész –
Márai azt írta: „Úgy tapasztaltam, amit kimond az ember, rögtön meg is változik kissé.”. A hatalom kapcsán is hasonló a helyzet, mert aki hatalomra jut, azzal kapcsolatban úgy tapasztaltam, hogy – a hátrányára – meg is változik kissé. Az ember óhatatlanul, nap mint nap találkozik a közéletben a hatalmi trükkök egész sorával, és kíváncsi fejcsóválgatások közepette – mintha piros kukoricát látna – hitetlenkedik, hogy van még olyan ember, aki ezeket az ócska, elhasznált trükköket bekajálja. Gondoltam, talán szólni kellene, hogy váltsanak már műsort, mert ez a fantáziátlan retorikai panoptikum már rendkívül unalmas. Mindez a vadászat mindennapjaira is igaz, így mégis csak helye van egy ilyen blogban. Nézzük a trükköket, amikről a vezetés bizonyára azt hiszi, hogy zseniálisak, és kiismerhetetlenek.
A blogbejegyzéseink írása közben igyekszünk megőrizni az optimizmus lángját, és időnként fel is rázzuk egymást, nehogy – belefeledkezve a panaszkodásba – elmenjünk a pozitívumok mellett, hiszen ezeknek örülnénk mindannyian. Pusztán a beolvasás nem lehet célja az írásnak. Legalábbis nem ezt kell eredménynek tekinteni. Ezt a szellemiséget nem feledve sem sikerül dicshimnuszt írnom a kitüntetési rendszerről.
A tisztújítás hagyományosan a küldöttközgyűlések legunalmasabb aktusa, amin a megjelentek alig várják, hogy túl legyenek. Már azok a megjelentek, akik megjelentek, mert az országos küldöttek majd’ 40%-a ezúttal nem gondolta, hogy meg kellene tisztelnie a vadászkamara idei országos küldöttközgyűlését. Pedig most tényleg történt valami említésre méltó, csak éppen sokaknak nem tűnt fel.
Valakik ugyanis úgy láttak jónak, hogy Varga Gyulával, a SEFAG Zrt. vadászati ágazatvezetőjével szemben Pechtol Lajost, a Fejér Megyei Vadászkamara titkárát, Pechtol János testvéröccsét jelölik a Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság élére, a lemondott Király István helyett. Ezzel csak egy a bibi:
Nem az a lényeg, hogy megválasztották a régi-új OMVK főtitkárt. Az elnökség már rég jelezte (talán pont a keringő pletykák miatt): Pechtol János a jelöltjük, nem a hivatalosan soha meg nem nevezett, de nyílt titokként kezelt Kemenszky Péter. Nem is igen tehettek volna másképpen: Pechtol nem véletlenül él túl mindenkit a MAVOSZ-idők óta, addig marad, amíg akar. És ez talán így is van jól, mármint a lehetőségekhez képest.
Nem is az a lényeg, hogy új elnöke meg új tagja lett a vadgazdálkodási bizottságnak a lemondatott Király István helyett. Mindegy azoknak, értelmetlen társaság ez (is), függetlenül elnöktől, tagságtól, hiába mondják überfontosnak. (Aki bármi kézzel foghatót tud a munkájukról, szóljon!)
A lényeg az, amit napok óta nem feszegetnek se fórumokon, se a szakmai oldalon, se az OMVK honlapján: Szél István, az egyetlen felszólaló, akinek nem csak beszéde, hanem mondanivalója is volt, úgy kiborította a bilit a küldöttközgyűlésen, ahogy senki, mióta legyömöszölték a torkunkon a Vtv.-nek nevezett 20 éves szívatást. Sőt mióta az OMVK létezik.
