Információink szerint szinte biztosan 20,000 Ft-ra nő a vadászjegy ára az új Vhr. hatályba lépését követően, vagyis a kötelező kamarai tagdíjjal és a biztosítással együtt 25,000 Ft-ot fogunk fizetni az újév elején.

Az egy másik kérdés, hogy ez a pillanat mikor következik be – ha egyáltalán valamelyik újabb ötletrohammal meg nem gondolják magukat – hiszen ennek a rendeletnek már januárban meg kellett volna jelennie. A következő vadászathoz köthető dátum a vadgazdálkodási év vége, vagyis várhatóan március elsejét követően már az új szabályok szerint éljük az életünket.

(A nagyvadlétszám)

Bevezetés

A jelenlegi vadászati felsőoktatás szükségességéről szóló legutóbbi bejegyzésem elindította azt a folyamatot, amit a politikában karaktergyilkosságnak hívnak. Fontos visszajelzés ez nekem arról, ha jó úton járok, még akkor is ha szándékos félreértésekkel próbálják hamisan bizonygatni, hogy magának a vadászati kutatásnak a létjogosultságát vontam kétségbe, ami természetesen nem igaz. Azok számára, akik a hitelesség oldaláról próbálnak támadni, szeretném ezt a cikksorozatot a Szent István Egyetem (SZIE) egyik kutatójának a munkájából származó idézettel kezdeni, amely a nagyvadlétszám csökkentés pénzügyi következményeiről is értekezik.

„Figyelembe véve, hogy a kár nemcsak a vadállomány nagyságának függvényében alakul, az állománycsökkentés hatékonysága egyelőre nem ismert. Ezeken túl a vadállomány csökkentésével az eladható „árualap’” is kisebb lesz, ami a gazdálkodás bevételi oldalának szűkülését eredményezheti. Amennyiben ez utóbbi úgy következik be, hogy a kár nem, vagy csak kis mértékben csökken, akkor a vadgazdálkodó gazdaságilag rendkívül rossz helyzetbe kerül. A vadgazdálkodók egy olyan helyzettel állnak szemben, amelyben azt a pontot kell megtalálniuk, ahol a vadállomány bevételtermelő képessége leginkább képes fedezni a keletkező károkat úgy, hogy az érintett ágazatok a kapott kompenzáció mértékével elégedettek legyenek. Javaslom több tesztüzem rendszerű vadgazdálkodási egység működtetését (BLEIER 2004), ahol az egyes vadkárt befolyásoló tényezők közvetlen változtatásának nyomon követésével vizsgálható és ellenőrizhető lenne a különböző beavatkozások kárcsökkentő hatása.”

A november 14-ei, a tájegységi fővadászok pályázati kiírásáról szóló posztom után Rakonczai Péter, a Nyugat-magyarországi Egyetem vadgazda mérnök hallgatója a szakdolgozatához kért tőlem segítséget. A téma: a tájegységi fővadász pozíció létrehozásának az előzményei, folyamatai és a megvalósulása. Ehhez van szüksége egy kérdőív kitöltésére, amely a szakma véleményét kutatja a tájegységiekkel kapcsolatban.

Mi, a Beírókönyv szerzői ezt meg is tettük. Segítsetek ti is Péternek, töltsük ki minél többen! Ha elkészül a szakdolgozata, az eredményeit is megosztja majd velünk - ezeket igazán kíváncsian várjuk.

Mert a jelenlegi helyzetben nehéz a mai vadgazda képzésre – mint pótolhatatlan tevékenységre  – tekinteni. Mindenekelőtt fogalmazzuk meg példákkal, hogy az élet különféle területein mi a szerepe a felsőfokú képzésnek! Az ipar nem tud létezni nélküle, hiszen a gazdasági kényszer, a társadalmi igények folyamatos kihívásokat támasztanak a mérnökök számára. Az építészek felé aktuális elvárás a mind nagyobb energiahatékonyság, műszaki mérnökök hada kell, hogy a kényelmi eszközök, gépek, műszerek stb. fejlesztésén dolgozzon. Az orvostudományról, gyógyszeriparról nem is beszélve. A felsőfokú képzés jelentősége akkor lenne igazán érzékelhető, ha nem lenne, mert ilyenkor az élet adott területén gyakorlatilag megállna a fejlődés. Nézzük meg e szerint a szempont szerint, hogy mi lenne a magyar jelenlegi vadászati felsőfokú képzés nélkül a vadgazdálkodással! A választ mindenki tudja, legfeljebb nem meri kimondani. Semmi! És ebben a tényben össze is van foglalva a lényeg, mert valaminek a hiánya a jelentőségét is megmutatja. De boncoljuk tovább ezt a helyzetet.

Jövő hét végéig lehet jelentkezni tájegységi fővadásznak.

Tudjátok, vannak azok az állásinterjúk a zsíros állami pozícióra. Ha téged, Nyájas Olvasót még nem is hajtott bele ilyenbe az ambíciód vagy nem is kergetett bele a sors, szinte bizonyosan van rokonod, barátod, ismerősöd, akit igen. Aki egy szép napon frissen borotválkozva, a legszebb (vagy egyetlen) öltönyében belépett egy magas intézmény kapuján a rövid, tárgyilagos telefonbeszélgetésben vagy sablon e-mailben megadott időpontban. Írnám, hogy lelkesen, reményekkel tele, de nem lenne igaz: ilyen interjúkra inkább kétségek között, bizonytalanul megyünk. Annál fogva, hogy ott motoszkál a fejünkben a gondolat: nem alibiből van-e ez meghirdetve? Nem kirakatinterjún produkáljuk-e magunkat, elpazarolva erre egy szabadnapot, hogy a megfelelő mappában lefűzzék az önéletrajzunk, aztán pedig megkapja a kinevezést egy rokon, barát, ismerős, mi meg a „Köszönjük a jelentkezését, de…” kezdetű levelet?

Sajnálatos, hogy ezek a gondolatok kínoznak majd mindenkit, akit behívnak elbeszélgetésre (már ha behívnak egyáltalán valakit), miután jelentkezik tájegységi fővadásznak.

Kezdem a jó hírrel, mert el kell ismernünk, hogy ilyen is van néha. A kormányzati portálra felkerült jogszabálytervezet erősíteni tervezi a megválasztott kamarai vezetők legitimitását, nemkülönben végre arra ösztönzi a kamarát, hogy éljen a XXI. század biztosította eszközökkel és lehetőségekkel – a saját érdekében:

Még javában zajlanak a (szigorúan szakmai alapon kijelölt) vadászterületek sorsa felett döntő földtulajdonosi gyűlések, és megint olyat kaptunk, amire nem is számítottunk. Nem kérdezték, kértük-e, de azért megkapjuk. Ezúttal azonban jó híreim vannak: az ágazatban akkora állami forrásbevonás készül, amekkora még nem volt a rendszerváltás óta. Nem is értem, hogy az internetes vadászsajtó eddig miért nem kürtölte világgá a jó hírt.

Háromszázmillió forint értékű tárgyi eszköz szolgálja január elsejétől a vadgazdálkodókat. Ez több, mint a vadászkamara éves tagdíjbevétele, több, mint az összes somogyi vadgazdálkodó éves bevétele, több, mint amit az állam trófeabírálati díjakból évente beszed. Ez a háromszázmillió forintnyi tárgyi eszköz ráadásul igazságosan, egyenlően elosztva szolgálja majd érdekeinket, és egyetlen fillérjébe sem kerül a vadászatra jogosultaknak, mégis élvezhetik az előnyeit. Ha akarják, ha nem. Hogy hogyan? Úgy, hogy ez az az összeg, amit az állam a tájegységi fővadászok munkavégzéséhez szükséges tárgyi eszközök beszerzésére szán, erről úgy egy hete jelent meg a 1548/2016. (X. 13.) Korm. határozat.

Ennyi tiszteletdíjat kapnak az OMVK bizottsági elnökei évente, ami havi apanázsként 40,000 Ft-ot jelent.

Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke adott egy egyébként érdektelen interjút a minap a Magyar Idők-nek: „Hozzátette: a kamarának nagyobb szerepet szánnak kulturális téren is, terveik szerint a jövőben az OMVK veheti át a hatvani vadászati múzeum fenntartását is.”

A vadászok és a kutyatartók közti botrányokból idén is kijutott nekünk. A forgatókönyv mindig azonos. Mindkét tábor beássa magát az elfogultság árkába, és elkezdenek egymásra lőni. Évek óta ezt csináljuk. Ezen a helyzeten nem segít, hogy a kamara valamiért azt a stratégiát követi, hogy elegendő reagálni a médiában megjelenő éppen aktuális ügyekre, vagyis a tüneteket kezelni.

Kis hazánkban évente 265 ezer olyan kutya születik, amelyek ezt követően gazdátlanná válnak. Ebből 100 ezer lesz ún. kóbor kutya. A magyar vadászok – az elmúlt öt év átlagában – évi 6600 kóbor ebet lőttek le vadászterületen. Felmerül a kérdés, hogy mi van a többivel?