Napi nyolc óra
Ennyi idő áll rendelkezésére az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) apparátusának, ugyanis az apparátus munkatársai a munkájukat főállásban végzik. Ugyanez igaz Pechtol János ügyvezető elnökre is.
Hűséges olvasóink tudják, hogy nem bánunk kesztyűs kézzel a vadászkamara elnökével, holott ő mellékfoglalkozásként „bűn-űzi” az elnöki tevékenységet. Úgy érezzük, hogy a kamarával folyó hadakozás közben kevesebb figyelem fordítódott a vadászatra jogosultak érdekképviseletét ellátni hivatott Védegylet munkájának megítélésére. Ugyanis jogosan merül fel az a kérdés, hogy ha ennyiféle problémánk van a kamara elnökével – aki kétségtelenül a korábbi elnökökhöz képest fújja a maga passzátszelét, és a maga módján, de legalább működik – akkor miért nem foglalkozunk a másik érdekképviseleti szerv munkájával. Nos, ezt szeretnénk most bepótolni, az alábbi kérdések formájában (jelezzük jó előre: jobb híján egyetlen támpontunk az OMVV honlapja, ahol egyikre se találtunk választ):
Jámbor elnök úr kutyaszorítóba került, a hatvani pénznyelő falai ugyanis messze nem zárnak olyan hermetikusan, mint azt ő képzelte…
A blogunkkal kapcsolatban a kamara jelenleg még regnáló elnöke, Jámbor László rengetegszer mondta, hogy nem kell velünk foglalkozni. Fontosnak tartotta ezt a tavaszi kamarai tisztújítás után írt
Az ellenfeleim most együtt kiáltják, hogy: „Norvég olaj?! Ugye megmondtuk! A Glück nem normális.” De nyugalom. Nem lesz nehezebb megérteni az összefüggést, mint herdálni a pénzünket.
Lássuk, hogy hogyan zajlik a testületi döntéseket követő végrehajtás Jámbor László univerzumában:
Nos, ha még nem olvasták volna, csinálok némi reklámot
Hétvégén lesz az országos vadásznap. Összejönnek a vadászati közélet vezetői, hogy nyájasan eldiskuráljanak az elért eredményeikről, vállon veregessék, kitüntessék egymást. Tartanak maguknak egy VIP koncertet az aggteleki cseppkőbarlangban (mondjuk ez nem tartozik a kamarai tagságra, mert zártkörű), elhúzatják ott a nótájukat Mága Zoltánnal (ez még kevésbé), azután pedig egy vadásztanyán folytatják a kulturális programot. Speciel Kriston Nándor megyei kamarai elnök vadásztanyáján, de hát nyilván nincs másik a környéken. Affelől kétségünk sincs, hogy a kamarai vezetést annyira kedveli az Aggteleki Nemzeti Park, Mága Zoltán és persze Kriston elnök úr, hogy ingyen és bérmentve járul hozzá a színvonalas ünnepléshez. Az merő véletlen, hogy a kamara idei 
Amikor a vadászkamara munkáját kritizálva az innovációt hiányoljuk, vagy éppen szóvá tesszük a programok fantáziátlanságát, azt nem azért tesszük, mert valami Verne-regénybe illő fantasztikum volna a korral való haladás. Nem várunk el a kamarától olyasmit, ami meghaladja az erejét vagy képességeit, ötlettel pedig bőséggel szolgálhatunk. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, és bár biztosan volna közelebbi példa is, nézzük csak, hogy például hogyan végzi feladatait az ánglius érdekképviselet!